• CÍMLAP
  • PODCAST ARCHÍVUM
  • RÓLUNK

borravalo.hu

gasztro●kultúra

  • Étel
  • Ital
  • Kultúra
  • Történelem
  • Kapcsolat

Karnevál, Velence, Napóleon

2026-02-25 ● Kántor Endre

Il Carnevale di Venezia: ősi hagyományokra épülő ünnep, amely fénykorát a 18. században élte, majd jött Napoleon. Katona Csaba történésszel beszélgettünk a karneválról, velencei szokásokról, ételekről és italokról.

Carnevale: a legelfogadottabb etimológia szerint a szó a hús elhagyására utal, és ezzel kapcsolódik a farsanghoz, farsangi mulatságokhoz. A karneválnak ősidők óta központi szerepe volt Velencében, ezt jól mutatja a sok szabályozás az évszázadok alatt.

Fénykorát a 18. században érte el, aztán jött Napóleon, és egy 1797-es rendelettel a Velencei köztársaság és a karneváli hagyomány megszűnt létezni, csak aprócska ünnep maradt, majd az osztrák fennhatóság alatt még a jelmezeket is betiltották. Később Mussolini ismét keményített, még az álarcok viselését is betiltotta, és csak 1979-ben született meg a városmarketinget, turizmust célzó döntés, hogy a hagyományt újraélesztik.

Velence és környéke gasztronómiája a lagunára, egyszerű fogásokra, farsangi hagyományokra épül, a savanyított szardella hagymával (Sarde in saor), vastag tészta szardellával (Bigoli in salsa), tőkehalpástétom polentával (Baccalà mantecato) vagy a Risi e bisi, az eredeti zöldborsós rizottó jellemző, ahogy a tapas szerű katonák (cicchetti) és a karnevári sült fánkok (frittelle) is. Ezek mellé egy Soave vagy Prosecco, Bellini koktél, vagy a Spritz Veneziano, avagy Aperol spritz ill., ennek helyi Select variána, a Select spritz dukál.

Erről beszélgettünk Katona Csaba történésszel, de kiderül, mi volt Napóleon kedvenc étele és itala is. Érdemes meghallgatni!

Borravaló
Borravaló
Karnevál, Velence, Napóleon
Loading
00:00 / 00:37:51
Apple Podcasts Deezer Podcast Addict RSS Spotify
RSS Feed

Időtartam: 00:37:51

Feliratkozás: Apple Podcasts | Deezer | Podcast Addict | RSS | Spotify

Címkék: Aperol spritz, Bellini, bigoli in salsa, carnevale di venezia, Chambertin, cicchetti, farsang, frittelle, karnevál, napoleon, Poulet Marengo, prosecco, risi e bisi, sarde in saor, Spritz Veneziano, velence, ​Select spritz

← Ha február, akkor furmint: Kézdy Dániel Az erdő mindent tud – Bózsó Gyula →

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Kövess minket

  • Facebook
  • Instagram
  • RSS
  • YouTube

keresés

PODCAST FELIRATKOZÁS

  • SpotifySpotify
  • Apple PodcastsApple Podcasts
  • DeezerDeezer
  • Podcast AddictPodcast Addict
  • YouTubeYouTube

PODCAST TÁR

Borravaló
Borravaló
Az Odüsszeia ételei és italai
Loading
00:00 / 44:01
Apple Podcasts Deezer Podcast Addict RSS Spotify
RSS Feed
  • Az Odüsszeia ételei és italai

    Az Odüsszeia ételei és italai

    Oct 9, 2026 • 44:01

    Vajon mit ettek és ittak Odüsszeusz és társai, nem csak Trója ostrománál, de a hosszú úton hazafelé? Erről beszélgettünk Katona Csaba történésszel.

  • A Gulyás-szigetcsoport: vízióhiány és identitásválság

    A Gulyás-szigetcsoport: vízióhiány és identitásválság

    Oct 2, 2026 • 38:17

    Sok pusztító időszak volt a magyar bor és borászat történetében, de a kilencvenes évek után úgy tűnt, hogy valami elkezdődik. Aztán ellaposodott a felívelő görbe, most meg egyenesen lefelé tart. Miért, és milyen kiút lehet? Tompa Imre borújságíróval beszélgettünk.

  • Ezt elfőztük: a pálinka elszalasztott lehetősége

    Ezt elfőztük: a pálinka elszalasztott lehetősége

    Sep 24, 2026 • 42:02

    Gazdaságilag is értékes lehetőségünk volt a pálinkát nemzetközileg ismert magyar párlat branddé felfuttatni. Ez nem sikerült. Miért?

  • Z-gen, alkohol, koktélok: desztilált látlelet a hazai vendéglátásról

    Z-gen, alkohol, koktélok: desztilált látlelet a hazai vendéglátásról

    Sep 18, 2026 • 38:50

    A Z-generáció nem iszik. Nincs pénze a magyaroknak. Nem divatosak a szeszesitalok. Az alkohol méreg. Ismerős mondatok? Vajon mennyire látja ezeket igazoltnak a szakma? Kocsis Lillával és Nagy Zoltánnal beszélgettünk.

  • Tokaj sanyargatott tőkéi

    Tokaj sanyargatott tőkéi

    Sep 9, 2026 • 38:35

    Zuhanó borfogyasztás, aszály, felmelegedés, nepotizmus, harácsolás – címszavakban, hogy mivel kell megküzdenie minden borvidékünknek, így Tokajnak is.

  • Louis Szathmáry - akiről a séf figurát mintázták

    Louis Szathmáry - akiről a séf figurát mintázták

    Aug 25, 2026 • 40:33

    Ismerős a joviális, nagyhasú, séfsapkás, bajszos, feltűrt ingujjú szakács képe? Nos, nem is gondolnánk, de ennek kialakulásában komoly szerepe van a magyar Ifj. Szathmáry Lajos Istvánnak, ismertebb nevén Louis Szathmárynak, vagy még ismertebb nevén Chef Louisnak.

  • Anatólia gasztrós szemmel - Nar Gourmet

    Anatólia gasztrós szemmel - Nar Gourmet

    Aug 23, 2026 • 41:17

    Tóth Ági török konyhaművészeti szakértő évekig járta Anatóliát, elvarázsolták a színek, illatok, ízek. A Nar Gourmet-t azért alapította, hogy megmutassa másoknak is ezt a világot, kóstolót adjon Anatólia konyhájából.

  • Óriási siker volt a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára kóstolóprogramja

    Óriási siker volt a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára kóstolóprogramja

    Aug 17, 2026 • 00:35:25

    Ahogy arra számítani lehetett, a regisztrációhoz kötött gasztronómiai programokra előzetesen elfogytak a helyek, több mint 1100-an látogattak el a Bécsi kapu téri levéltári palotába.

  • KajaKaland: gasztroutazás a föld körül 

    KajaKaland: gasztroutazás a föld körül 

    Jun 22, 2026 • 00:35:05

    Az UNICEF Magyarország jótékonysági kezdeményezése izgalmas, egész éves világkörüli ízutazásra hív, igazi családi program és gasztroedukáció, illetve segítség a rászorulóknak is egyben.

  • Oda menni, ahol az ízek születnek: Made in Vidék, Gourmet Fesztivál 2026

    Oda menni, ahol az ízek születnek: Made in Vidék, Gourmet Fesztivál 2026

    Jun 5, 2026 • 00:35:41

    Az idei MBH Bank Gourmet Fesztivál mottója: Made in Vidék. A pócsmegyeri Papi, a mályinkai Iszkor és a szigligeti Villa Kabala tulajdonosai beszélnek arról, hogy mit jelentenek nekik a vidék ízei. 

Facebook közösség

Instagram

Follow on Instagram

Keresés

Borravalo.hu – gasztrokultúra

  • Impresszum
  • Médiaajánlat
  • Szerzői jogok és feltételek

VAN BARÁTUNK

Copyright © 2026 · Borravalo.hu - minden jog fenntartva!