Blues volt, méghozzá a legjobb fajtából, az öregnéger-egyszálgitár leosztásból. Big Daddy Wilson játszott az A38-on. Magasra nőtt a gyapot, mindenkit jól otthagyott a nője, nagyi a templomba ment, mi pedig megint kis feka srácok voltunk szalmakalapban, meg kantáros farmerban.
Odvas nagy közhellyé kopott (koptatták?!?) Hendrixnek az a mondása, hogy a bluest könnyű játszani, de nehéz érezni. „Blues. It?s easy to play, but hard to feel” ? idézni csak pontosan, szépen. Na de, hogy miért nehéz érezni, azt az ilyen koncerteken lehet megtudni. Namost a blues az olyan, hogy az alap tá titi titi titá titi-t bármelyik gitáros le tudja prüntyögni, aki már túl van a Sex Pistolson.
Amikor viszont egy öreg feka felmén a színpadra, ottan felmetszi a mellkasát, és kibuggyantja a szívét, meg ami még ottan van, na onnantól következik a „nehéz érezni” kitétel. Mert kevesen tudják ezt ? mindazt, amin keresztülmentek ? olyan hitelesen előadni, hogy az embernek a hideg futkosson a hátán, vigyorogjon össze- vissza, és azt érezze, hogy aki odafönt játszik a színpadon kalapban-napszemüvegben, és éppen arról énekel, hogy magas a gyapot, az az igazat mondja.
Big Daddy Wilson ilyen. A mediawave-esek jóvoltából, már többször járt Magyarországon, és most az A38 fedélzetén ült le a ritmusládájára. „Azt akarom, hogy érezzenek az emberek. Kézen akarom őket fogni, hogy hazajöjjenek velem, Észak-Karolina földútjaira” ? ez áll a honpapján, és éppen ezt tette a fedélzeten is. Blues is, meg gospell, soul, funky, sőt néha egy kis country. Hogy összetörték a szívét, hogy ki kell bírni, hogy küzdeni kell, meg hogy mekkora jó arc a nagyanyó, aki éppen templomba megy. Tessék megnézni/hallgatni. (Ez nem az A38-as felvétel, de gy önzetlen kameratulajdonos jóvoltából hamarost a YouTube-on lesz az a koncert is, Big Daddy-re és Budapestre tessék keresni.)
És hogy milyen is ez a zene? Hát piszok egyszerű, de nagyon bonyolult is. A gitáron Ripoff Raskolnikov kísért, aki egy virtigli osztrák, mégis úgy néz ki, mint Neil Young egy másnaposabb reggelen. Nagy Szabolcs zongorázott, úgy ahogy azt egy szétcsúszott kupleráji reggelen illik (Stevie Kraftnak erről nincs közvetlen élménye, de ilyennek képzeli a dolgot, sajátos fényviszonyokkal, és elhangolt zongorával).
Wilson úr pedig, nos van az angolban egy szó, jelesül az, hogy smooth. Úgy kell kiejteni, hogy szmúúúúúd, jól elhúzva, kicsit megrezegtetve az ú-t. A szó elsősorban azt jeleni, hogy simára csiszolt, átvitt értelemben barátságos. De ez így nem elég. A smooth azt jelenti, hogy a maximális mesterségbeli tudással a létező legfinomabb, és legkellemesebb módon megcsinált valami. Na éppen ilyen Big Daddy Wilson dala: mélyről jön, benne van minden, ami kell, és olyan, mintha simogatna. Ottan ül a nagy feka bluesman a színpadon, és árad belőle a szeretet és a megértés mindenki iránt. Ilyen.
Azt tudjuk, hogy a déli feketék leginkább kukorica alapú konyhát visznek. Cornbread , csak hogy a legnyilvánvalóbbat említsük. Minekután Dr.Nemtudomka legutóbb kivesézte az A38 koncertbor kínálatát, ezért most mást ajánlok. Nem is igen lehet a blueshoz bármi mást mondani, olyan egyértelműen adja magát a whiskey (figyelem, a „kulcs” az amerikai írásmódban van…). Viszont nem mindegy, milyen.
Tehát ott tartunk, hogy a kis feka szurtosképű kölkök játszanak a porban, a nagyobbak meg szedik a gyapot. Az árpa meg a tőzeg, amelyek a Highland whisky alapanyagai lennének, nem terem meg erre. Ami van, az kukorica és juhar, ebből kell gazdálkodni.
Az amerikai whiskey-ket a hagyományos skót whisky és ír whiskey rajongók hajlamosak lesajnálni sőtmitöbb cukros löttynek titulálni, pedig csak a megfelelő alkalommal kell őket fogyasztani, mint például egy efféle blues-koncert. A skót whisky ehhez túl durva és karcos volna.
Érlelődik a Jack Daniels
Amerikai whiskey-ből hagyományosan kétféle van. Az egyik a Bourbon (Kentucky állam azonos nevű megyéjéről kapta a nevét), a másik a Tennessee whiskey . Előbbit 51 százalékban kukoricából készítik, és a helyi karsztvizet használják hozzá, ebben nincsen túl sok oldott fém. Amerikai fehértölgy-hordókban érlelik, ettől (no meg a kukoricától) egy plusz édes ízt kap a szesz.
A Tennessee whiskey is éppígy készül, azzal a különbséggel, hogy ezt a lepárlás után még átszűrik juharfából égetett faszénszűrön. A juhar amúgy is cukros, és ettől a whisky egy karamellás pluszt kap. Ilyet, konkrétan Jack Danielst kortyolgatott Stevie Kraft Pelogival, és Peloginéval, miközben a bluest hallgatta. Olyan illata van, mint egy alabamai gospel-kórusnak, miután lezavarták a vasárnapi éneklést.
Stevie Kraft
Korábban:
Zene-bora IX: Harnoncourt Lopunk az Illés-klubban – Vörös buliborok
Szellem a palackban 1.
Kell a tömény, palackozott szellemek 2.
Zene-bora VIII: szmokinghoz edzőcipő
Ők mondják meg, mit igyál
