Első helyen azokat a (forgalmi) olasz tételeket említenénk, melyek némelyike ritkán tapasztalható mélységet mutat. Nem megyünk végig a 21 tételes vakteszten (ld. Borigo 2008./1.), a nekünk katartikus élményt adókat csipegetjük ki, így a Ciacci Piccolomini 2005-ös Rosso di Montalcinóját, mely tökéletes harmóniájával tűnik ki: rőt színű, egyszerű, de szép illatú, magas extraktú, de karcsú benyomást keltő, maga az elegancia, vakkóstoló kicsiny zsürinktől (Czerneczkiné Sinkó Kriszta, WSET, Bányay Gábor, Borigo és Dr Nemtudomka, Borigo és Borravaló), 88-as összpontszámot kapott, magam 90-re adtam.
A fejbekólintó élmény ezután következett. Sokszor hallani hablatyolni arról, hogyan változik, nyílik ki egy bor a pohárban, tárulnak fel rétegei, illatának komplexitása. Nos, magam három ilyen borral is találkoztam e múlt csütörtöki délutánon: az egyik a Nozzole birtok 2003-a La Forra Chianti Classico Riservá-ja: feketébe hajló gránátvörös, hűvös, mentás illattal indít, melyet aszalt gyümölcsök, majd szivar követ, 100 pontos illatának színes vitorlája kicsit old style hajótestet repít, hogy úgy mondjam (9700 Ft, 92 pt.)
Hasonló zenei gazdagságot mutattak, vagyis szerencsére mutatnak a montalcinói Máté pince, a magyar származású író-borász borai. A feketébe hajló Mantus Merlot IGT, amit magam 94 pt-ra adtam (a Wine Spectator 91-re, zsürink végül 92-re – 5900 ft), őrületes illattal köszön, melyben ismét némi hűvösség, aszalt gyümölcs, vanília és dohány keveredik eleganciával és szépséggel. Intenzív konyakmeggyes íz, érintésnyi édesség, jó alkohol-sav-tannin egyensúly, az egyensúly mindegyik tételre jellemző volt, ahogy a sangiovese által a toszkán tájból gyűjtött friss, sosem éles, de finom savak tengelye is ott forgott minden tételben. Ez volt a belövő, akkor is nagyon magasra tettük, de magam nem vettem észre, nemcsak bénaságból, hanem a kóstoló olyan jó volt, hogy íve valahogy felfelé kunkorodott. Végül Máté Banditone nevű 2005-ös IGT syrah-ját emelnénk ki a mesés sorozatból: itt az aszalt gyümölcs-dohány orgonahangja fölött virág és animalitás illatjegyei, harmonikus, telt, komplex ízkép, itt is a kellemes toszkán savak, talán nem annyira harmonikus szerkezetben, de izgalmas összbenyomást keltve. (9700 ft, 92 pont).
A vörösök után fehérek. A heti Figyelőben megemlékezünk a Tornai Pincészetről, mely végre egy konzekvens stratégia megalkotásával meglépi azt a lépést, aminek a hiánya miatt eleddig az ember valahogy nem sorolta az igazán izgalmas és modern műhelyek közé, modern alatt éppen nem a reduktivitást és a temperált tankokat értve, hanem, meglehet, kicsit logikátlanul, a visszafordulást az alacsonyabb hozamú, ászkolt, palackos érlelést kapó, koncentráltabb és egyedibb fehérborok felé.
Mivel Figyelős dolgozatunkba nem tudtuk belesűríteni a minap végignézett ugyancsak 21 tétel legérdekesebb borait, itt ajánlanánk a szomjas borszeretők figyelmébe egy-két izgalmas történetet. Így mindenekelőtt egy észveszejtő furmintot, mely 2001 óta pihen tartályban, nyilván ezzel összefüggésben, hogy tehát nem kommunikál a levegővel, ergó nem oxidálódik, frissebb, mint azoknak a jóval fiatalabb furmintoknak a zöme, melyeket közelmúltbéli gigászi furmint-tesztünkön végigcsócsáltunk.
Ez is nagyon izgalmas bor, közepes aranysárga színű, érett, intenzív, harmonikus óillatú, kicsit laza, szerintünk nem elég koncentrált textúrájú, de gyönyörű bor teljesen plasztikus petrol-tónussal, azzal az illat- és ízképvonallal, mely az öreg, ásványos rajnai és mosel-i rizlingek sajátja.
A másik tétel, ami szerintünk borivóknak nagyon való, az első érdekes juhfark, amivel jóformán életünkben találkoztunk. Ugye a juhfark a legsikeresebb spontán brand, amin olyasmit értünk, hogy más megszakad, mire felépít egy márkát, a juhfarkból meg nem lehet eleget telepíteni, viszik, mint a cukrot (a félédes merlot-t kutyuló borászatok?) Készül már belőle friss, zöldesfehér reduktív típus (György Villa), és készül ilyen, mint ez a Grófi Juhfark 2006, a Tornai új csúcsbor-kategóriájának, a Top Selection-nak ez szép darabja, melyben a a világos aranysárga színt zöld reflexek színezik, intezív illatában és ízében mézes jegyek ellensúlyozzák a markáns savakat.
Meg kell jegyeznünk azonban, hogy e kis összefoglaló lefirkantása közben estebédezvén Takács Lajos 2006-os Juhfarkját adtuk fel a szusi mellé és rögtön feladtuk az előző juhfarkkal kapcsolatos álláspontunkat: pazar juhfark az is, a Hollóvár-stílű még jobban tetszik. Intenzív fehér ribizlis illatú, telt, kerek, persze fene magas, de nem éles savú, minimum 7-8 g/l, de lehet, hogy magasabb, nem látni pontosan a magas extrakttól és (a 15 %-os, csippentős) alkoholtól, a borász sem tudta megmondani. Tanítani lehetne róla, mi is az az ásványosság. Magas extraktja és csípős alkoholja határozott édességet ad az ízképnek, hosszú lecsengésű, mink ezt értjük modern bor alatt máma, ebben látjuk magyar bor jövőjét (valamint személyes kedvenceink ezek az érlelhető fehérek – meg a toszkán vörösök).
Rázúmoltam Takács Lajos úrra, hogy ez az édesség csak alkoholok édessége-e, aszonta, hogy igen, plusz az akáchordóé, mely hajlamos egyrészt kicsit lágyítani az anyagot, másrészt kis édességet adni hozzá. A 2002-es telepítésű vágók szőlői önmagukat hozamkorlátozzák valahogy, 3-5 fürt terem rajtuk, a töppedt szemekkel is díszített gyümölcs nagyon éretten (23-24 MM-on) lett leszedve, héjon erjedt vagy 16-18 órát, ballonban erjedt ki, fajélesztő persze nuku, majd 200 literes akáchordókba került, szűrés no, derítés yes. Szal láthatóan semmi extra és varázslat, mégis roppant vastag, gyümölcsös, kiegyensúlyozott lett a bor. Ecce Somló.
Dr Nemtudomka
Korábban:
