• CÍMLAP
  • PODCAST ARCHÍVUM
  • RÓLUNK

borravalo.hu

gasztro●kultúra

  • Étel
  • Ital
  • Kultúra
  • Történelem
  • Kapcsolat

Top 10 borturisztikai célpont

2010-03-09 ● Kántor Endre

Összeállította a borturizmus top 10-es listáját a TripAdvisor utazási és közösségi portál. A listát a szerkesztők preferenciái és a közösség tagjainak szavazatai alapján állították össze. Nagy meglepetések nincsenek, mégis érdemes megnézni. (Mi nem vagyunk benne.)

A világ egyik legnagyobb utazási/közösségi oldala, a TripAdvisor. Havonta közel 36 millió látogatójuk van, amely számtól az embernek csak azért nem támad soha el nem oszlatható kisebbségi komplexusa, mert nem tudja felfogni. Ezért a védekezési mechanizmusért hálát adunk, és érdeklődve szemléljük, mit tudtak ezek 36 millióan összehozni, hova érdemes, jó utazni a világban borilag, azaz, vagyis, hova mennek a legtöbben. Illetve, azért ezt az oldal nagyérdemű szerkesztői kicsit egyengették saját elképzeléseikkel is, szóval így született ez a lista.

travel_bordeaux470

1. Bordeaux

Hát ezen nem lepődtünk meg: talán a legismertebb név is ez a világon, ha borról van szó. Talán nem túlzás, hogy az nem is ember, aki szereti a borokat és egyszer nem járt erre. Olyan turisztikai vonzereje, marketingje van, ami miatt valszeg még megőrzi előkelő helyét a következő pár száz évben, mint borturisztikai célpont.

travel_napa470

2. Napa-völgy, Kalifornia

Arra tippeltünk, hogy ez benne van az első 10-ben, talán még 5-ben is, de hogy második lenne. Ennyit jelent a híres Párizsi kóstoló vajon? Vagy csupán nagy a belföldi turizmus az USA-n belül, és ez dobja meg?

travel_chianti

3. Chianti, Toszkána

Ahogy Bordeaux-ban, úgy Chiantiban is járni kell, máshogy ez nem megy. Ráadásul turisztikailag tökéletes hely Toszkána, hiszen minden érzéknek és szabadidős tevékenységnek lehet hódolni a szépművészettől a strandolásig.

travel_champagne

4. Champagne

Ugyan a válság megtette hatását a pezsgő piacán is, a Champagne csillogása nem fakult. Festői táj, Párizstól egy köpésre, még egy napra is megéri kimenni. Persze, hogy sokan szeretik.

travel_barossa

5. Barossa-völgy, Ausztrália

Na, ez már teljesen más történet. Ide ugye hosszas tervezést követően jut el az ember, és akkor sok időt is tölt el itt. A shirazokról és nagy, testes vöröseiről ismert gazdag vidéken el lehet, és el is érdemes veszni kicsit.

travel_rioja

6. La Rioja, Spanyolország

Nem csökkenteni kívánjuk a délceg Rioja értékeit, de számtalan hely eszünkbe jutott volna Spanyolországban (pl. Duero-völgy) vagy Európában, ahova előbb mennénk. A nagy spanyol vörösök hírneve azonban igen vonzó.

travel_sonoma

7. Sonoma-völgy, Kalfornia

Érdekes, hogy Napa mellett Sonoma nem jött hamarabb a listán, úgy tűnik, amolyan másodhegedűsként funkcionál. Aki nem annyira a maintsreamre megy, holdbéli tájat és forróságot keres, annak Sonoma a célja.

travel_vallecentral

8. Valle Central, Chile

Santiago de Chile fővárostól csak egy köpésre található ez az Andok és Csendes óceán közé ékelődött ékszer. Érdekes, hogy Argentína nincs a listán, pedig, ha már ide eljut az ember, akkor a szomszéd pampáit is kár kihagyni.

travel_stellenbosch

9. Stellenbosch, Dél-Afrika

A Cape Winelands borrégió szíve, csodás terroir, 17. századi óvilági értékek, hagyományok és módszerek (hugenották) keverednek Afrika fűszereivel. Van egy tippünk arra, hogy a foci VB miatt ez most ugrik pár helyet előre.

travel_marlborough

10. Marlborough, Új-Zéland

Na, ez az a hely, ahol tényleg el lehet veszni a világ elől. Habokba dőlő zöld hegyek, csipkézett part és ropogós Sauvignon Blanc. Nekünk nem csak turisztikai, de végcélként is megfordul a fejünkben néha.

Szóval így áll a nemzetközi mérce, a popularitás skáláján nézve. Az jutott eszünkbe, hogy ? míg kommentben természetesen várjuk a hozzáfűznivalókat ? közben szavazzunk arról, hogy kishazánkban hogy állunk top 10-ben. Mindenki 3 borvidéket jelöleht meg.

[polldaddy poll=2815267]

Címkék: Ausztrália, Barossa, Bordeaux, borturizmus, Champagne, Chianti, Chile, Dél-Afrika, franciaorszag, Kalifornia, marlorough, Napa, Olaszország, rioja, sonoma, spanyolország, Stellenbosch, Toscana, turizmus, Uj-Zeland, utazás, valle central

← A szlovákok nem egyeznek Nyílt levél Tokaj védelmében →

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Kövess minket

  • Facebook
  • Instagram
  • RSS
  • YouTube

keresés

PODCAST FELIRATKOZÁS

  • SpotifySpotify
  • Apple PodcastsApple Podcasts
  • DeezerDeezer
  • Podcast AddictPodcast Addict
  • YouTubeYouTube

PODCAST TÁR

Borravaló
Borravaló
Az Odüsszeia ételei és italai
Loading
00:00 / 44:01
Apple Podcasts Deezer Podcast Addict RSS Spotify
RSS Feed
  • Az Odüsszeia ételei és italai

    Az Odüsszeia ételei és italai

    Oct 9, 2026 • 44:01

    Vajon mit ettek és ittak Odüsszeusz és társai, nem csak Trója ostrománál, de a hosszú úton hazafelé? Erről beszélgettünk Katona Csaba történésszel.

  • A Gulyás-szigetcsoport: vízióhiány és identitásválság

    A Gulyás-szigetcsoport: vízióhiány és identitásválság

    Oct 2, 2026 • 38:17

    Sok pusztító időszak volt a magyar bor és borászat történetében, de a kilencvenes évek után úgy tűnt, hogy valami elkezdődik. Aztán ellaposodott a felívelő görbe, most meg egyenesen lefelé tart. Miért, és milyen kiút lehet? Tompa Imre borújságíróval beszélgettünk.

  • Ezt elfőztük: a pálinka elszalasztott lehetősége

    Ezt elfőztük: a pálinka elszalasztott lehetősége

    Sep 24, 2026 • 42:02

    Gazdaságilag is értékes lehetőségünk volt a pálinkát nemzetközileg ismert magyar párlat branddé felfuttatni. Ez nem sikerült. Miért?

  • Z-gen, alkohol, koktélok: desztilált látlelet a hazai vendéglátásról

    Z-gen, alkohol, koktélok: desztilált látlelet a hazai vendéglátásról

    Sep 18, 2026 • 38:50

    A Z-generáció nem iszik. Nincs pénze a magyaroknak. Nem divatosak a szeszesitalok. Az alkohol méreg. Ismerős mondatok? Vajon mennyire látja ezeket igazoltnak a szakma? Kocsis Lillával és Nagy Zoltánnal beszélgettünk.

  • Tokaj sanyargatott tőkéi

    Tokaj sanyargatott tőkéi

    Sep 9, 2026 • 38:35

    Zuhanó borfogyasztás, aszály, felmelegedés, nepotizmus, harácsolás – címszavakban, hogy mivel kell megküzdenie minden borvidékünknek, így Tokajnak is.

  • Louis Szathmáry - akiről a séf figurát mintázták

    Louis Szathmáry - akiről a séf figurát mintázták

    Aug 25, 2026 • 40:33

    Ismerős a joviális, nagyhasú, séfsapkás, bajszos, feltűrt ingujjú szakács képe? Nos, nem is gondolnánk, de ennek kialakulásában komoly szerepe van a magyar Ifj. Szathmáry Lajos Istvánnak, ismertebb nevén Louis Szathmárynak, vagy még ismertebb nevén Chef Louisnak.

  • Anatólia gasztrós szemmel - Nar Gourmet

    Anatólia gasztrós szemmel - Nar Gourmet

    Aug 23, 2026 • 41:17

    Tóth Ági török konyhaművészeti szakértő évekig járta Anatóliát, elvarázsolták a színek, illatok, ízek. A Nar Gourmet-t azért alapította, hogy megmutassa másoknak is ezt a világot, kóstolót adjon Anatólia konyhájából.

  • Óriási siker volt a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára kóstolóprogramja

    Óriási siker volt a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára kóstolóprogramja

    Aug 17, 2026 • 00:35:25

    Ahogy arra számítani lehetett, a regisztrációhoz kötött gasztronómiai programokra előzetesen elfogytak a helyek, több mint 1100-an látogattak el a Bécsi kapu téri levéltári palotába.

  • KajaKaland: gasztroutazás a föld körül 

    KajaKaland: gasztroutazás a föld körül 

    Jun 22, 2026 • 00:35:05

    Az UNICEF Magyarország jótékonysági kezdeményezése izgalmas, egész éves világkörüli ízutazásra hív, igazi családi program és gasztroedukáció, illetve segítség a rászorulóknak is egyben.

  • Oda menni, ahol az ízek születnek: Made in Vidék, Gourmet Fesztivál 2026

    Oda menni, ahol az ízek születnek: Made in Vidék, Gourmet Fesztivál 2026

    Jun 5, 2026 • 00:35:41

    Az idei MBH Bank Gourmet Fesztivál mottója: Made in Vidék. A pócsmegyeri Papi, a mályinkai Iszkor és a szigligeti Villa Kabala tulajdonosai beszélnek arról, hogy mit jelentenek nekik a vidék ízei. 

Facebook közösség

Instagram

Follow on Instagram

Keresés

Borravalo.hu – gasztrokultúra

  • Impresszum
  • Médiaajánlat
  • Szerzői jogok és feltételek

VAN BARÁTUNK

Copyright © 2026 · Borravalo.hu - minden jog fenntartva!