Egyéb borvidékeken azt szokták mondani a soproni borászoknak: könnyű nektek, mert van egy Rigler Zsoltotok. Mintha nem lenne lehetősége-kötelessége minden borvidéknek vagy régiónak, hogy kitermelje nemcsak a jó bort, hanem a saját Rigler Zsoltiját is.
Ennek a pesti, tehát gyüttment srácnak ugyanis jelentős szerepe van abban, hogy felpörgött a borvidék élete. Sopron hallatlan önológiai és kulturális adottságokkal és tradíciókkal rendelkező történelmi borvidék, ahol a délbajor gyökerű polgárság, a poncichterek afféle németes városi- és borkultúrát építettek föl. Trianon szétszaggatta a Ruszt-Sopron-Pozsonyi borvidéket, a komenizmus nemzedéknyi ideje pedig se a polgároknak, se a németségnek, se a szőlőnek nem tett jót. A tevékeny népség 90 %-át kitelepítették a kollektív bűnösség jegyében és kollektivizálták a borkészítést is.
A gengszterváltást követően Sopron még jó darabig szunyókálni látszott, mígnem a soproni egyetemen tanuló Rigler bekapcsolódott a bormarketing-konferencia szervezésébe és rákattant nemcsak a borra, hanem a bormarketingre is. 2001-ben a szőlészek-borászok, a hegyközség és Rigler megalapítja a Bormarketing Műhelyt, mely ma az ország legdinamikusabb és -kreatívabb bormarketing-institúciója. Állandó pörgésben van a kis csapat, a Kékfrankos-nyár, a borturizmus, a sikeres pályázatok, a WSET-oktatás, a kiadványok, a borversenyek, a konferencia stb után ismét eredeti és sztem sikerre (meg marha sok munkára) ítélt innovációval álltak elő.
E csodálatos város borpolgárai ugyanis képesek arra, amire az ország egésze nem, azaz a közösségi cselekvésre. Most a gazdák, köztük sok poncichter-leszármazott, közös vállalkozást hoztak létre, Magyarország első közösségi borkereskedelmi cégét. A március 9-én este az Erhardt-étteremben a húsz alapító által aláírt szindikátusi nyilatkozattal útjára induló vállalat, a Soproni Kékfrankos Kft tulajdonosai tkp a borászok. A fő tulajdonosok ugyanis olyan civil, nonprofit szervezetek, a Bormarketing Műhely és a Soproni Borút Egyesület, melyek szinte minden borvidéki árubortermelő pincészetet reprezentálnak.
A vállalkozás tehát túllép a honi civilszervezeteket sokszor jellemző súlytalansági állapoton, a szemantikailag tök üres gittegyleti fílingen, mely még olyan szervezeteket is jellemez, mint a Magyar Borakadémia, és nyereségorientált, tényleges vállalkozásba fognak. Mindennek az alapja persze a nagyon jó bor, és az itt adott: a borvidék, nem üres szó, dinamikusan fejlődik az ezredforduló óta, sok nagyon jó borász van itt, akik széles spektrumon kínálják nemzetközi színvonalú boraikat, a magyar borkultúra egyik kitörési pontját jelentő kékfrankost ezerféle megfogalmazásban öntik elénk és fehér borokban is elképesztően egyedi, magas minőségekre képesek.
Az induló szortiment 16 pince 28 borát tartalmazza, a cég távolabbi céljai közt klasszikus, olasz értelemben vett agritourismo-tevékenység is szerepel, azaz a bor és kultúra mellett a térség saját szagait-ízeit tartalmazó, helyi kistermelők által készített lekvárok-kolbászok-csokik-mindenfélék közvetítése a falánk külvilág felé. A bormarketinget és a kereskedelmet összekapcsoló kht két éven belül nyereséget akar (fog) produkálni, melyet bent kell hagyni a cégben, azaz közösségi célra kell fordítani. A vállalati piramis áll, csak sajnos egyelőre fordítva, mondta Rigler, amennyiben a tulajdonosok vannak a legtöbben, van három ügyvezető, Jandl Kálmán, Taschner Kurt és Rigler Zsolt, és egy, azaz egy alkalmazott, Szabó Bori, az ismert és közkedvelt borarc. Szabó Bori mindig nagy szorgalommal és szuggesztivitással veti magát a munkába, ő az operatív felelőse a kft klasszikus kis- és nagykereskedelmi tevékenységének, mely első helyen a honi borpiac centrumára, Budapestre fókuszál. A soproni borászok a Viribus unitis, egyesült erővel jelmondatot választották, ez volt Horthy zászlóshajójának a neve, melyet a háború végén Póla kikötőjében süllyesztettek el, biztosak vagyunk benne, hogy a kékfrankosok vörös tengerén a soproni borászok hajója, parancsnoki hídján Rigler kapitánnyal több dicsőséget fog aratni, mint a monarchia hadiflottája annó.
