Ezen irományunk azok számára nyújt biztos menedéket, akik éppen nem készültek arra, hogy előadást kell tartaniuk egy épp előhúzott palackról. Multiplex bor-szüzsé dr. Nemtudomka tollából, tetszőleges üvegre vetítve. Magyarán egy átfogó, univerzális, abszolút dolgozat, mely minden bor leírására alkalmas.
Borunk rubinszínű, illatában a feketeribizli emléke keveredik a barrik szekfűjével, ízképe harmonikus, vezető ízjegye a meggy, lecsengése hosszú, egyszersmind borunk egy szar, illatában meglehetően kellemetlen kombinációban olvad össze a mannitos erjedés fertelmes káposztaszaga a kénhidrogén pokolbéli bűzével. Színében a barnatörés iszonyata irizál a feketetörés sötétjével. Ha minden bátorságunkat összegyűjtve belekóstolunk, na nem. Hát szóval azért mindennek van határa.
Csak a szőnyegen forgó borunkat komponáló mester tálentumának nincsen. E borászművész képes olyan harmóniát teremteni a borában, mely messze túlmutat a pohár falán, sőt, a pince falán, mi több, a létünket fullasztóan lehatároló szűkös börtönfalakon is túl, mert ismét bebizonyítja, hogy igen, érdemes élni. Mert a poharunkból felkeringő intenzív illatban a meggyre emlékeztető illatjegyek érzéki szinesztéziában egyesülnek annak a szép régi asszonynak a mósuszillatával (melynek alapja a parahidroxi-benzoésav-metilészter, Kállay professzor úrtól tanultam el e férfiszíveknek oly? kedves tejsavas vegyület nevét), szóval ama szép, régi asszonyéval, ki e sorok íróját az alatt az almafa alatt azon a szép, régi alkonyon, hogyisizé, öncenzúra.
Ez a bor olyan szar, hogy vallatni lehetne vele. Minek borászkodik az ilyen? Minek él? Hisz ez a bor egy állatorvosi ló. Nem látni át rajta, ami nem csoda, mert nagy élet van ám benne, ott zsinatol mindenféle ázalag, még mintha egy kisebbfajta medúza is lüktetne ottan. Illata fekete füstként gomolyog elő az olvadozó-repedező pohárból, meneküljünk.
Egy napfényes szigetre, ahol ezt az ambróziát kortyoljuk, és azt érezzük, hogy nem, nem kell több az élettől, mert ez a rezeda-illattal elegy, koncentrált gyöngyvirágos-parfümös aroma, szájban ez a palackbukéval színezett, visszafogott barrik, a gyönyörű savakra támaszkodó, tüzes alkohol és az érintésnyi extraktédesség ? hát nem igaz, kéjmámor, fogjanak meg. Fogjanak meg, vagy kárt teszek magamban, ha ezt a szemetet még egyszer meglátom, ez a paraszt nem tud barrikolni, ez parasztbarrik, melyből úgy kilóg a fa, mint a kapa a készítője szájából, és cukrozva is van, és savat is pótolt ez a vén ganef, valamint tanninporral kerekítette ki azt, amit a természet megtagadott tőle és a bortól.
Jó szívvel ajánljuk tejbegrízhez, tűzdelt bélszínhez, pálpusztaihoz. Nevetségesen olcsón (drágán) érhető el a jobb vinotékák polcain. Szellem a palackban küvé, 1957-es évjárat.
(Megjelent a Figyelő XLVIII. Évf. 52-53. számában ? többé-kevésbé így, ahogy itt van. De inkább többé.)
