• CÍMLAP
  • PODCAST ARCHÍVUM
  • RÓLUNK

borravalo.hu

gasztro●kultúra

  • Étel
  • Ital
  • Kultúra
  • Történelem
  • Kapcsolat

Akkor most mi van?

2007-07-05 ● Kántor Endre

Korábban is beszámoltunk róla, hogy nagy a csata borreform ügyben. A kiszivárgott információk alapján az itthon tartott OIV kongresszuson is kiderült, hogy koránt sincs konszenzus az EU bortermelő tagállamai között a készülődő intézkedéscsomagról. Nézzük akkor most a status quo-t hogy Brüsszel elfogadta a borreform tervezetét.

Először is, mielőtt minden vészmadár kongatja a vészharangokat, farkast kiáltanak, fellövik a vészjelző füstrakétát, piros készültségi fokozatra kapcsolnak, szögezzük le, samuval meg százas szöggel: ez a reform tervezetének elfogadása volt, nem maga a cucc. Vagyis, a csomagról még a tagállamok és az Európai Parlament is vitát folytat, és utána döntenek, mi is lesz a reformban. Na. Most lássuk mi a jó, és mi a rossz ebben az egész cuccban.

Rossz nekünk

A cukor hozzáadásával való alkoholtartalom-növelés, a szárazcukrozás tilos lenne

Namármost, mink, és még páran itt a környéken, a sajátos klimatikus feltételek miatt vagyunk kénytelenek a cukorhasználatra. Ennek teljes megtiltása brutál korlátozó tényező.

Megszűnne az alkoholtartalom-növelésre vonatkozó must után járó támogatás is

Ez a szárazcukrozáshoz képesti többletköltséget volt hivatott ellensúlyozni, vagyis hogy a must drágább a cukornál, na de wazze, ha ez is megszűnik, akkor egyáltalán nem lehet befolyásolni a rossz évjárat termését.

A kivágási program

A legkevésbé hatékony termelők kivonulását hivatott segíteni. Nekik az EU önkéntes kivágási támogatást ajánl. Ez az első évben a mostaninál 30 százalékkal magasabb lenne, majd a program öt éve során fokozatosan csökkenni fog, hogy érdemesebb legyen mindjárt az első évben igénybe venni. A javaslatcsomag szerint összesen körülbelül kétszázezer hektárnyi szőlőültetvény kivágására lehet számítani. Ez az unió mezőgazdasági területeinek mintegy 2 százaléka. A kivágási programra szánt költségvetés az első évi 430 millió euróról az utolsó évre már 59 millió euróra esik vissza, a támogatás átlagos hektáronkénti összege pedig ugyanezen idő alatt 7,174 euróról 2,938 euróra csökken. Miszerintünk döntsön a piac arról, hogy ki a kevésbé hatékony, és hogy mikor vonul ki.

Az egész déli-bortermelő lobbi ellenünk van

Ami azt jelenti, hogy bár tervezetről van szó, erős gazdasági érdekek vannak a háttérben. Mégpedig, a borfelesleget termelő déli tagállamok ? Spanyol-, Olasz-, Görögország és Portugália ? érdekei.

Jó nekünk (vagy annak látszik):

A bortermelők is jogosultak lesznek az egységes területalapú támogatásra

Ezzel mindenki annyit kap, amennyi területe van. Fair dealnek tűnik.

Szigorú környezetvédelmi követelmények a bortermelő területekre

Még a a kivágott ültetvényekre is vonatkozna ez, szerintünk nincs ember MO-n, aki ne örülne bármilyen természetvédelmi szigorításnak. Ha mégis van, akkor annak gyára van. Ha gyára van, arra koncentrálon, hogy gyereke és/vagy unokája is van. Ha nincs unokája és/vagy gyereke, akkor koncentráljon a mieinkre.

Több pénz szolgálna az európai uniós bor népszerűsítésére, különösen a harmadik országok piacain

Nagyon jó, legyen így, igyák a dél-afrikaiak is a mi borunkat, ismerkedjünk egymással. Összesen 240 millió euró jutna erre a gond csak ez: fele nemzeti, fele EU-kasszából jönne. Egyelőre itthon még a 8 forinttal is csak ismerkedünk.

Mellettünk állnak a németek, meg még eg halom más ország is

Ami rossz nekünk, az a déli lobbi. Ami jó, hogy Németország ugyanúgy nem örül ennek az egésznek, mint mi. És mögéjük már be lehet állni, mint Bud Spencer mögé, ha valami balhé van. Onnan könnyebb is pofázni. Mögéjük beállnak sokan mások is, mint pl. a csehek, a szlovákok, a románok, a bolgárok, az osztrákok, csak, hogy párat említsünk. 

A harmadik országokból importált borokra ugyanazok a borkészítési szabályok vonatkozzanak, mint az európaiakra

Ezzel az európai termelők azonos feltételek között versenyezhetnek a dél-afrikai, ausztrál, kaliforniai, új-zélandi termelőkkel. Ez igaz, azonban az olyan megállapodások, melyek szerint pl. az ausztrálok még 10 évig használhatják a tokaji nevet azt mutatják, hogy a harmadik országoknak lesznek majd olyan ajánlatai, amelyekkel Brüsszel újra-tárgyalja a feltételeket.

Ki tudja, kinek jó?

Egyszerűsítik a borcímkézés szabályait

A palackozás helyett a szőlő eredetét is figyelembe kell venni, sőt az eredet-megjelölés nélküli borokon is fel kell tüntetni a fajtát és az évjáratot. Na ebbe a franciák tuti nem mennek bele, meg aztán az egész borkultúra örökségét megkérdőjelezi a dolog. Minek? Ha valaki tudni akarja, mit vesz, nézzen utána, művelődjön kicsit, az sosem árt.

A borászati melléktermékek kötelező lepárlásának eltörlése

Ez, a termelők számára indokolatlan és jelentős többletköltséget okozó, ráadásul a régióban egyedül Magyarországon létezik. Ezért jó eltörölni. A krízislepárlás helyett azonban két másik válságkezelő intézkedés lépne életbe, amelyet országos pénzügyi keretek fedeznének. Erre is nemzeti keret kellene? Sok lesz ez egy kicsit a nemzeti keretekből?

2013 után feloldanák a telepítési korlátozásokat, hogy a versenyképes termelők belátásuk szerint bővíthessék termelésüket

Már elnézést, de ezt nem egészen értjük. Először is: aki nem versenyképes, az dögöljön meg, és vágja ki pénzért a szőlőt. Aztán, aki túléli, és nem vágja ki, de még mindig nem versenyképes, az TÁMOGATÁST kap, hogy telepítsen? Mire föl a telepítés a kivágás után? Minek kivágni, ha utána telepíteni lehet? Szerintünk amíg errefelé mindenki a kivágással, meg az összes többi rendelkezéssel szarakodik, már elnézést, addig a déliek a markukba röhögnek és termelnek tovább, kellemes kis előnyre szert téve. Bocs, de ez nem épp az EU-s versenyszellemnek megfelelő.

Ha lektorok lennénk Brüsszelben ezt írnánk cerkával a dokumentum fedlapjára: „Kéretik újragondolni, és átdolgozni”.

Kántorbandi

Korábban:

Vodkát bármiből lehet csinálni

Tokaj-wars II.: Ausztrália előnyben

Miközben mi a szőlőtőkét vágjuk?

Címkék: borreform, bortörvény, Brüsszel, EU, Reform, tőkekivágás

← Kunsági cseszegi Asterix a nemzetközi terroirista →

Tetszett? Küldd el másoknak is!

Kövess minket

  • Facebook
  • Instagram
  • RSS
  • YouTube

keresés

PODCAST FELIRATKOZÁS

  • SpotifySpotify
  • Apple PodcastsApple Podcasts
  • DeezerDeezer
  • Podcast AddictPodcast Addict

PODCAST TÁR

Borravaló
Borravaló
Arany Kaviár: harmincöt év hagyomány, kitartás és innováció
Loading
00:00 / 38:08
Apple Podcasts Deezer Podcast Addict RSS Spotify
RSS Feed
  • Arany Kaviár: harmincöt év hagyomány, kitartás és innováció

    Arany Kaviár: harmincöt év hagyomány, kitartás és innováció

    Apr 24, 2025 • 38:08

    Az Arany Kaviár Étterem 2025. március 12-én ünnepelte fennállásának 35. évfordulóját. Harmincöt még gombócból is sok, nemhogy vendéglátásból. Ami az éttermet életben tartotta, nem titok, viszont annál nehezebb pálya: személyes részvétel, odaadás, szenvedély, kitartás.

  • Mit ettek a soproni úriszéken 1775-ben?

    Mit ettek a soproni úriszéken 1775-ben?

    Apr 9, 2025 • 40:43

    Étkezések, ételek Sopron város úriszékén, 1775 – ez a címe annak a forrásközlésnek és előtanulmánynak, amit D. Szakács Anita történész jegyez, és amely részletesen bemutatja, milyen ételek és italok voltak terítéken ebben az esztendőben az úriszék tagjainak.

  • Diplomatából főzőnő: Mautner Zsófi

    Diplomatából főzőnő: Mautner Zsófi

    Apr 2, 2025 • 41:15

    Diplomatának indult, külker végzettséggel, hat nyelvvel, ígéretes külföldi karrierrel. Aztán besodorta az először csak hobbinak induló gasztroblog. A Mautner Zsófi sztori.

  • A vegán pizzaiolo: Preyer György

    A vegán pizzaiolo: Preyer György

    Mar 28, 2025 • 38:41

    Kommunikációs szakember volt, aztán elkezdett pizzasütéssel foglalkozni, mondván, na nehogymár egy pizzát ne tudjon ő maga megsütni… Mára az egyik leginnovatívabb gasztroműhely tulajdonosa.

  • A fogyasztókat és iparági szereplőket bünteti Donald Trump

    A fogyasztókat és iparági szereplőket bünteti Donald Trump

    Mar 19, 2025 • 42:12

    Döbbenetes, 200%-os büntetővámot jelentett be Donald Trump amerikai elnök az EU-ból érkező alkoholos italokra. Az USA az Európai Unio legnagyobb exportpiaca ebben az ágazatban, rengeteg érintett van a borászatoktól, a likőr- és párlatkészítőkön át a sörcégekig. Érintettek a gyartók, a kereskedők, de a sor végen a legnagyobb vesztes a fogyasztó…

  • Ikonikus ételek, melyek fiatalabbak, mint hinnéd!

    Ikonikus ételek, melyek fiatalabbak, mint hinnéd!

    Mar 13, 2025 • 33:11

    Vannak olyan ételek, amelyek világhírnévre tettek szert, és meghatározóak egy ország, vagy népcsoport szempontjából, így aztán nem meglepő, ha sokan azt hiszik, hogy ezek hagyományos, régi receptek. Nos, ez nagyon sokszor nem így van…

  • A prágai temető receptjei

    A prágai temető receptjei

    Mar 5, 2025 • 40:16

    Umberto Eco zseniálisan fordulatos, cselekményben tobzódó 19. századi történelmi regényének főhőse Simone Simonini – a galád hamisítónak és kémnek egyetlen öröme van az életben: az evés. Na, de miket eszik? És ezeket hogyan kell elkészíteni?

  • Nagy Zoltán: Prága úgy elhúzott, hogy csak a féklámpáit látjuk...

    Nagy Zoltán: Prága úgy elhúzott, hogy csak a féklámpáit látjuk...

    Feb 27, 2025 • 40:19

    „Nem mindig a személyes preferenciáinkat követi a piac, de nekünk az a dolgunk, hogy lekövessük a változásokat ” – mondja Nagy Zoltán, a Boutiq’ Bar tulajdonosa. Ezt azonban néha könnyebb mondani, mint csinálni…

  • Volt balatoni séf, angol esküvőkirály - most a berni nagykövetség séfje: Szathmáry Rajmund

    Volt balatoni séf, angol esküvőkirály - most a berni nagykövetség séfje: Szathmáry Rajmund

    Feb 25, 2025 • 42:32

    „A gasztronómia annyira jelen van mindennapjaimban” – monda Szathmáry Rajmund, a barátainak csak Döme, aki már 30 éve dolgozik séfként. Második otthonában, Angliában, 10 évig dolgozott, és ő lett az esküvőkirály, jelenleg a hatodik évét húzza Svájcban, a berni magyar nagykövetség executive séfjeként.

  • Kávéházaink története a mi történetünk is - beszélgetés Saly Noémivel

    Kávéházaink története a mi történetünk is - beszélgetés Saly Noémivel

    Feb 15, 2025 • 41:54

    Saly Noémi legújabb kötete, Az én Pestem olvasmányos kultúr- kávéház- és gasztronómia-történet Budapestről. Erről, és a szakácskönyvek kultúraformáló szerepéről beszélgettünk.

Facebook közösség

Instagram

Follow on Instagram

Keresés

Borravalo.hu – gasztrokultúra

  • Impresszum
  • Médiaajánlat
  • Szerzői jogok és feltételek

VAN BARÁTUNK

Copyright © 2025 · Borravalo.hu - minden jog fenntartva!