A fent látható képet egy kollegánk bocsátotta rendelkezésünkre. Azt mondja, egy házibulin találta az összehordott italok között, és egészen tisztességes, iható bor volt benne (legalábbis erre utal a „futottam már bele sokkal rosszabba is” mondat, amelynek kíséretében átalküldte telefonjáról a képet). Most jön a dolog játék része. Nézze legalább tíz másodpercig, aztán temesse az arcát a tenyerébe, és keseredjen el végleg. Ha nem érti, miért kell így tennie, nyugodjon meg, semmi baj, mi sem értettük elsőre, az agy ugyanis olykor felülírja és korrigálja az érzékelést efféleképpen: ha a szvöeg klienvcen sázazélka rnebden van, sé a sazavk eslő és uotlsó btejűe is simteml, az agy jó eséllyel korrigálja a hibákat, felismeri a szavakat, és kiolvassa őket. Ez történik itt is, simán Cserszeginek nézi a vásárló a palackot, pedig az van ráírva, hogy C S E S Z E G I F Ű S Z E R E S. Vagyis cseszegi.
Hacsak nem a nemesítés egy újabb titkos fegyverével egy hungaricum novummal állunk szemben, akkor ez egy ismerős bor kell, hogy legyen, jelesül a cserszegi. Adatközlőnk szerint a bornak határozottan cserszegi íze/illata volt.
Namármost, én a borászt, azt mindig valami olyanféle embernek képzeltem el, akiben van kellő alázat, ugyanakkor az égegyadta világon semmi kompromisszumra nem hajlandó, ha a terméke minőségéről van szó. A legjobb, vagy semmi. Hasta la vittoria siempre, legalábbis. Olyan ember, aki ad magára, aki névjegyének tekinti azt, ami a palackban kikerül a polcra, s éppígy a palackot is. Aki nem hagyja annyiban, és nem elégszik meg félmegoldásokkal. Nem egy szőrcsuhás szent őrültről beszélek (na persze szent őrültekre is szükség van) hanem tisztességes mesteremberről, aki szart nem ad ki a kezéből, meg olyat se, ami még elmegy. Mert belepusztulna a szégyenbe, de legalábbis hosszan furdalná a lelkiismeret. Nem gányolunk, alkotunk. A magunk szintjén, tisztességesen, akár másfél euróért is minőségre törekszünk. Na valahogy így. Megvan?
És akkor most hölgyeim és uraim, kedves barátaim, számoljuk csak össze, hogy hány kézen ment keresztül ez a címke, amíg végül felkerült arra a nyomorult palackra! Ott van a megrendelő, a borászat. Aztán van a grafikus, aki megtervezi ? ezt a borász ugye leokézza, hogy rendben, menjen gyártásba. Jön a nyomdász, aki kinyomtatja meg a nyomdai alkalmazott, aki kötegeli, összecsomagolja, és végezetül a palackozó mellett álló lányok/asszonyok, akik adagolják a palackot, és betöltik a címkét. Nem tudom elhinni, hogy egy sem szólt közülük. Hogy senkinek sem tűnt fel. Olyan nincs. Illetve nemá?, mer? azér? ez egy kicsit sok lenne! Szóval a számlálón eddig tartunk minimum öt embernél, de tegyük föl, hogy egyikük sem vette észre. Mert azt már fel sem merem tételezni, hogy tudtak róla, de mégis így engedték ki, mer? üsse kavics, hát legyen cseszegi. Még ha százezres tételszámban jött is ki, akkor sem okozhat akkora veszteséget az újracímkézés, és a haza becsülete megéri azt a néhány tízezer forintot, nemdebár?
Emellett ott van még mindannyiunk közös kedvence, a szakmaiság netovábbja, a szervezet, amely lángpallossal őrködik a magyar bor minősége felett, az elitosztag, amelyhez képest a spanyol inkvizíció kiscserkészek és igen finomlelkű ministránsfiúk csapatának tűnhet: az Országos Borminősítő Intézet, alias OBI (nem a hódos, mielőtt valaki megkérdezi). Áldásos munkájuk eredményét tapasztalhatjuk minden szupermarketben, az alsó polcokon és kocsmában, nélkülük a magyar bor nem érte volna el azt a minőségi szintet, ahol manapság tart, grácia nékik! A boroscímkék sem kerülhetik el éber figyelmüket: az OBI odavigyáz, és lesújt: az egri Demeteréknek, és még jónéhány pincészetnek igen súlyos csatákat kellett vívnia ahhoz, hogy végül részesedjenek a kegyben, és az átlagostól egy kissé elütő, neadjisten progresszív, dizájnilag kiforrott, bátorkodom megjegyezni, európéer címkéik a palackokra, és azok a vinotékák polcaira kerülhessenek.
Az OBI-nak elvileg ezt a címkét is látnia kellett. Miért nem szólt semmit? Ha valami, hát ez az a minőségi aggály, amelyet az égegyadta világon senki nem vitat majd. De nem szóltak. Valszeg gondolkodás nélkül megadták a minőségi bor besorolást és indulhat a terjesztés. Emellett ott van a hegyközség. A hegybíró valószínűleg már szintén látta a palackokat. Ő mi a bús fenéér? nem tudta azt mondani, hogy te Bélám, itt valami sajtóhiba lesz, cseréld mán? le!
Uraim, ez egyetlen rohadt kis R betű. A számtalan borhiba, a pancsolás, meg a tengernyi ihatatlan lőre ennél sokkal durvább…
Korábban:
Vodkát bármiből lehet csinálni
A Varsói Szerződés csodafegyvere
