• CÍMLAP
  • PODCAST ARCHÍVUM
  • RÓLUNK

borravalo.hu

gasztro●kultúra

  • Étel
  • Ital
  • Kultúra
  • Történelem
  • Kapcsolat

A szőlő megváltoztat

2011-03-02 ● borravalo.hu

Lenkey Géza tíz hektáron gazdálkodik tizenegy éve, igazi családi jellegű pincét vezet: a cél nem a tömegtermelés, inkább az egyedi arculatú, érdekes, kis tételek megalkotása, ha ez nem is kecsegtet akkora anyagi haszonnal. A borissza világban csak három-négy éve figyelünk rá jobban oda. És jól is tesszük.

Amit eddig tőle kóstoltam ? és ebben a múlt heti kóstoló estéje is megerősített ? magán viseli a pince jól felismerhető stílusát. A 2007-es év annyiból volt különleges, hogy Géza dűlőválogatásokat készített, nem pedig fajtaszelektált. Általában furmint-hárs felállásban lehetett megkóstolni az egyes területek különböző felfogásban elkészített levét. Rohály tanár úrtól örömmel hallottuk a ?laudációban?, hogy nem csak kóstolja, de szívesen issza is Lenkey borait. Na, ezzel én is így vagyok, pl. ?Az élet szép? egy orbitális best buy és ár-érték bajnok, lapul nekem is itthon pár palack. Mondjuk, lapulhatna Korposd furmint is, de ne szaladjunk ennyire előre. (Géza borait már feszegettük itt és itt is személyes top5-be került a furmintjuk.)

Lenkey Pincészet ?Az élet szép? (Hegyfarok) 2007

Ivóbor jóbarátoknak, mondja a címke ? nálam is kísért már nyitóborként igen jeles családi-baráti alkalmakat (tejfakasztó, nullára végződő születésnap), szóval tudom, hogy ezzel nem vallok szégyent, nálam már bizonyított. Nem akar több lenni (mint ivóbor), mégis az. Finoman jódos-puskaporos-gyógynövényes jegyekkel indít, már orrban is fanyar-férfias, a gyümölcs csak később bújik elő. A korty határozott savgerincre, zöld gyümölcsökre, szárított virágokra épít. Közepes testű, közepes alkoholú, magas savú és közepesnél hosszabb lecsengésű, ez utóbbiban a gyümölcsök mellett a savak is hangolnak rendesen. 80% furmint, 20% hárs, alig 2000 Ft felett van az ára másfél literes magnum kiszerelésben, nem ragozom. Aki még talál valahol, nem lő vele mellé. Ár-érték arányban 5 csillag, ?magában? 3,5 csillag.

Lenkey Pincészet Kishegy 2007

(Kishegy-dűlő) 56% hárslevelű ? 44% furmint

Szép zöldfűszeres jegyekkel indít, meszes-kőporos ásványossággal folytatja. Még fiatal gyümölcsössége dominál, a korty karcsú, egzotikus fehér húsú gyümölcsökkel és fehér citromhéj-béllel (ez a bor inkább fehér, mint zöld, ha értékelhető egy ilyen képzettársítás). A finis lehetne kicsit hosszabb. 3,5 csillag.

Lenkey Pincészet Korposd (furmint) 2007

A száraz tények: 6,9g sav, 2,7g cukor, 27,4-es extrakt és moderált, 12% alkohol. Már rajongtam érte a furmint februáron, ezt most is megteszem: a fajtajelleg és a talaj szépen mozog párhuzamban ebben a borban. Semmi tolakodás, vagy túlméretes kabát: enyhe petrollal nyit, aztán fűszer (zöld)-gyümölcs (furmint-barack)-ásványok (tűzkő). A korty rajnaira emlékeztet: koncentrált és hosszú, savai jól elrendezettek, nem zavarnak. Szájban inkább a dűlő jön elő (a Korposd a Betsek aldűlője, már inkább Bodrogkeresztúr, mint Mád), csak utána a fűszer és a gyümölcs, így a kép átrendeződik, marad furmint és lesz egyben ?terroir-bor?. A nagy testhez szép lecsengés társul. 4,5 csillag, nagy bor.

Lenkey Pincészet Dűlőházasság

(2/3 Hegyfarok ? 1/3 Bomboly) 75% furmint-25% hárslevelű 2007

Savanyúcukorra, pemetefűre, gyógynövényekre emlékeztet az illata: elsőre mint egy pinot blanc, csak annál jóval összetettebb. Nem is kell róla többet fecsegni, ez elég a szálazgatáshoz. Őszibarackos, gyógyszeres mineralitású, fanyar karakterű íz, az 5,4g cukrot nem érzem dominánsnak, a sav szépen ellenpontozza. A lecsengés még adja a citrusféléket is (ha már zöld akkor legyen lime). 3 csillag.

Lenkey Pincészet Holdvölgy 2007

(65% furmint-35% hárslevelű)

Elgyújtott gyufa, majd fűszeres-zöld gyümölcsösség az illatban. A kortyban a cukor is jelen van a magas sav mellett: puha lédús barackot és roppanós egrest rágok egyszerre. Koncentrált bor, az édes-keserű, édes-savanyú érdekes játéka, egyedi karakterű, szép 3,5 csillag.

Lenkey Pincészet Úrágya-Köves 2007

(60% hárslevelű-40% furmint)

Ez elkészítési módja szerint egy máslás, ami igen megosztó karaktert ad a bornak. Enyhén reszelt almás-sherrys illatokat mutat, ami mögött körte és kövek bújnak meg. Szájban ugyanez, kissé magas az alkohol, a cukor és a sav mennyisége is, vastag-vaskos. Van, aki rajong ezért a stílusért, nálam most 3 csillag alá került.

Lenkey Pincészet Vilmány 2007

(58% furmint ? 42% hárslevelű)

Szépen átlendültünk a maradékcukor világába, ebben 12 gramm van. Palackérett, kedves benzinesség, érett barack, nektarin, hársvirág. A jó savak miatt nem válik gejllé. Kicsit magas az alkohol (meleg-érett-túlérett), őszibarack és hárs az ízben is jól jönnek. ?Barátságos? bor. 3,5 csillag.

Lenkey Pincészet Második 2007

(igazi birtokbor, 58% furmint-42% hárslevelű)

A ?második? minden tétel második préselése külön fejtve, aztán házasítva. Ezt a levet félretenni bűn lett volna. Nagyon kellemes tercier aromák, lédús körte és mögötte virágok, szép ásványosság, hosszan élvezhető, többsíkú illat. A 18g maradékcukrot az ízben itt ellensúlyozza legbalanszáltabban a sav, szolid vaníliás-hízelkedő, érett-szép bor. Mondhatnánk trendinek, vagy nőiesnek, de annál nagyságrendekkel összetettebb-szebb. 3,5 csillag

Lenkey Pincészet Aszú 2003

Jegyzetem nem maradt fenn, csak emlékeim, letettem a tollat: könnyed de tartalmas, új stílusú aszú remek szerkezettel, minden nehézkedés-oxidáltság-gejlség nélkül. Nagy bor nagyon jó áron. 4,5 csillag.

A végére egy mondat, ami mondhatni szíven ütött (mivel egyik házigazdánk Talián Hedvig a borász-léttel kapcsolatos érdekes kérdésekkel próbálta szóra bírni az egyébként hallgatag gazdát): ?Régebben kevély ember voltam, de a szőlő megváltoztat: alázatra és gondolkodásra nevel?. Sok szép évjáratot kívánok ugyanúgy, mint Rohály tanár úr.

Címkék: 2007, aszú, furmint, hárslevelű, Holdvölgy, Kishegy, Korposd, lenkey, lenkey géza, Mád, Tokaj, Úrágya, Vilmány

← St. Andrea Áldás 2006 A toszkán kapanyél →

Tetszett? Küldd el másoknak is!

Kövess minket

  • Facebook
  • Instagram
  • RSS
  • YouTube

keresés

PODCAST FELIRATKOZÁS

  • SpotifySpotify
  • Apple PodcastsApple Podcasts
  • DeezerDeezer
  • Podcast AddictPodcast Addict

PODCAST TÁR

Borravaló
Borravaló
Ercsey Dani, a borverseny ultramaratonista
Loading
00:00 / 38:04
Apple Podcasts Deezer Podcast Addict RSS Spotify
RSS Feed
  • Ercsey Dani, a borverseny ultramaratonista

    Ercsey Dani, a borverseny ultramaratonista

    May 9, 2025 • 38:04

    Ercsey Dániel borszakíró, a Pécsi Borozó főszerkesztője igazi borverseny ultramaratonista: nála több nemzetközi és hazai versenyen kevesen vettek részt. Beszélgettünk a versenyek értelméről, magyar borok helyzetéről, bormarketingről.

  • Arany Kaviár: harmincöt év hagyomány, kitartás és innováció

    Arany Kaviár: harmincöt év hagyomány, kitartás és innováció

    Apr 24, 2025 • 38:08

    Az Arany Kaviár Étterem 2025. március 12-én ünnepelte fennállásának 35. évfordulóját. Harmincöt még gombócból is sok, nemhogy vendéglátásból. Ami az éttermet életben tartotta, nem titok, viszont annál nehezebb pálya: személyes részvétel, odaadás, szenvedély, kitartás.

  • Mit ettek a soproni úriszéken 1775-ben?

    Mit ettek a soproni úriszéken 1775-ben?

    Apr 9, 2025 • 40:43

    Étkezések, ételek Sopron város úriszékén, 1775 – ez a címe annak a forrásközlésnek és előtanulmánynak, amit D. Szakács Anita történész jegyez, és amely részletesen bemutatja, milyen ételek és italok voltak terítéken ebben az esztendőben az úriszék tagjainak.

  • Diplomatából főzőnő: Mautner Zsófi

    Diplomatából főzőnő: Mautner Zsófi

    Apr 2, 2025 • 41:15

    Diplomatának indult, külker végzettséggel, hat nyelvvel, ígéretes külföldi karrierrel. Aztán besodorta az először csak hobbinak induló gasztroblog. A Mautner Zsófi sztori.

  • A vegán pizzaiolo: Preyer György

    A vegán pizzaiolo: Preyer György

    Mar 28, 2025 • 38:41

    Kommunikációs szakember volt, aztán elkezdett pizzasütéssel foglalkozni, mondván, na nehogymár egy pizzát ne tudjon ő maga megsütni… Mára az egyik leginnovatívabb gasztroműhely tulajdonosa.

  • A fogyasztókat és iparági szereplőket bünteti Donald Trump

    A fogyasztókat és iparági szereplőket bünteti Donald Trump

    Mar 19, 2025 • 42:12

    Döbbenetes, 200%-os büntetővámot jelentett be Donald Trump amerikai elnök az EU-ból érkező alkoholos italokra. Az USA az Európai Unio legnagyobb exportpiaca ebben az ágazatban, rengeteg érintett van a borászatoktól, a likőr- és párlatkészítőkön át a sörcégekig. Érintettek a gyartók, a kereskedők, de a sor végen a legnagyobb vesztes a fogyasztó…

  • Ikonikus ételek, melyek fiatalabbak, mint hinnéd!

    Ikonikus ételek, melyek fiatalabbak, mint hinnéd!

    Mar 13, 2025 • 33:11

    Vannak olyan ételek, amelyek világhírnévre tettek szert, és meghatározóak egy ország, vagy népcsoport szempontjából, így aztán nem meglepő, ha sokan azt hiszik, hogy ezek hagyományos, régi receptek. Nos, ez nagyon sokszor nem így van…

  • A prágai temető receptjei

    A prágai temető receptjei

    Mar 5, 2025 • 40:16

    Umberto Eco zseniálisan fordulatos, cselekményben tobzódó 19. századi történelmi regényének főhőse Simone Simonini – a galád hamisítónak és kémnek egyetlen öröme van az életben: az evés. Na, de miket eszik? És ezeket hogyan kell elkészíteni?

  • Nagy Zoltán: Prága úgy elhúzott, hogy csak a féklámpáit látjuk...

    Nagy Zoltán: Prága úgy elhúzott, hogy csak a féklámpáit látjuk...

    Feb 27, 2025 • 40:19

    „Nem mindig a személyes preferenciáinkat követi a piac, de nekünk az a dolgunk, hogy lekövessük a változásokat ” – mondja Nagy Zoltán, a Boutiq’ Bar tulajdonosa. Ezt azonban néha könnyebb mondani, mint csinálni…

  • Volt balatoni séf, angol esküvőkirály - most a berni nagykövetség séfje: Szathmáry Rajmund

    Volt balatoni séf, angol esküvőkirály - most a berni nagykövetség séfje: Szathmáry Rajmund

    Feb 25, 2025 • 42:32

    „A gasztronómia annyira jelen van mindennapjaimban” – monda Szathmáry Rajmund, a barátainak csak Döme, aki már 30 éve dolgozik séfként. Második otthonában, Angliában, 10 évig dolgozott, és ő lett az esküvőkirály, jelenleg a hatodik évét húzza Svájcban, a berni magyar nagykövetség executive séfjeként.

Facebook közösség

Instagram

Follow on Instagram

Keresés

Borravalo.hu – gasztrokultúra

  • Impresszum
  • Médiaajánlat
  • Szerzői jogok és feltételek

VAN BARÁTUNK

Copyright © 2025 · Borravalo.hu - minden jog fenntartva!