• CÍMLAP
  • PODCAST ARCHÍVUM
  • RÓLUNK

borravalo.hu

gasztro●kultúra

  • Étel
  • Ital
  • Kultúra
  • Történelem
  • Kapcsolat

A róka ruhája

2012-04-26 ● Kántor Endre

Fuxli néven szövetkezett hat szekszárdi pincészet, hogy az addig márkanévként csak Heimannéknál szereplő Fuchslit minimálisan átbrandingelve lépjenek közösen a piacra. A cél: kadarka alapú sillerbort készíteni, ezzel egységesen megjelenni a piacon. Ehhez egységes címke is kellett. Nekem bejött.

Annak idején, svábos vidékeken (pl. Bátaszék és környéke) a sillerborokat fukszlinak, fikszlinek hívták. Innen jött Heimannék sikeres több mint rozéja, mellyel sokáig örvendeztették a közönséget. Gondolván egy nagyobbat, ahogy a pince sajátja, maguk mellé állítottak még 5 szekszárdit (Eszterbauer, Merfelsz, Németh, Pósta, Sebestyén), és egységes arculattal, közösen, Fuxli néven készítettek bort. (Fuchse németül róka, svábosan fuchsliként becézték a bort, színére utalva.)

A borok egységesen 1690 forintért kaphatók, kartonárban 1550 Ft-ért, válogatott kartonban (hatfélét) azonban már 8400 Ft-ért vihető a hat palack (azaz 1400 Ft-ért palackonként). A cél az volt, hogy a borvidék saját fajtája, a kadarka legyen a gerince a bornak, azaz, egy kadarka siller legyen, minimum 50%-ban. Erre jöhet rá a többi, jellemzően kékfrankos, de más sincs kizárva.

A borokát majd később megéneklem, ebben a rovatban jellemzően a ruházatról, dizájnról beszélünk. A Fuxli-csapat egységes arculattal jelent meg, ill. majdnem, mert a hatból két pincészet úgy döntött, hogy nem használja Pálhegyi Flóra, frissen végzett iparművész grafikáját. Kár, mert a címkék vidámak, egyediek, személyesek és jól illenek a borokhoz.

A címkék tervezésnél az apró, személyes részletek sem maradtak ki: Heimannék rókája hedonista, Sebestyén Csabié facér, Németh Janóé gyermekes, Eszterbaueré családszerető. (Lehet, hogy a többiek is megbánták már, hogy nem vették át Pálhegyi Flóra terveit.)

[nggallery id=33]

Katt a képekre a galériához!

A címke egyszerű, könnyen megjegyezhető, hatásos, a pincék az egységes szerkezet ellenére a pincészetek felismerhetően elkülönülnek, a narancs csavarzár pedig tökéletes. És még egy apróság: a hátcímkéken a szöveg nagyjából ugyanaz, azt kivéve, hogy minden pince a többiek Fuxliját ajánlja még megkóstolásra. A szövetség nyitott, ha valaki betartja az egyszerű szabályokat, lehet csatlakozni. Én nem sokat gondolkodnék a szekszárdiak helyében.

Címkék: 2011, címke, címketerv, Eszterbauer, Fuchsli, Fuxli, Heimann, Merfelsz, németh janó, Pálhegyi Flóra, pósta, róka, Sebestyén, siller, Szekszárd

← Vinitaly 2012 képekben Bogyólé-buli →

Tetszett? Küldd el másoknak is!

Kövess minket

  • Facebook
  • Instagram
  • RSS
  • YouTube

keresés

PODCAST FELIRATKOZÁS

  • SpotifySpotify
  • Apple PodcastsApple Podcasts
  • DeezerDeezer
  • Podcast AddictPodcast Addict

PODCAST TÁR

Borravaló
Borravaló
Ercsey Dani, a borverseny ultramaratonista
Loading
00:00 / 38:04
Apple Podcasts Deezer Podcast Addict RSS Spotify
RSS Feed
  • Ercsey Dani, a borverseny ultramaratonista

    Ercsey Dani, a borverseny ultramaratonista

    May 9, 2025 • 38:04

    Ercsey Dániel borszakíró, a Pécsi Borozó főszerkesztője igazi borverseny ultramaratonista: nála több nemzetközi és hazai versenyen kevesen vettek részt. Beszélgettünk a versenyek értelméről, magyar borok helyzetéről, bormarketingről.

  • Arany Kaviár: harmincöt év hagyomány, kitartás és innováció

    Arany Kaviár: harmincöt év hagyomány, kitartás és innováció

    Apr 24, 2025 • 38:08

    Az Arany Kaviár Étterem 2025. március 12-én ünnepelte fennállásának 35. évfordulóját. Harmincöt még gombócból is sok, nemhogy vendéglátásból. Ami az éttermet életben tartotta, nem titok, viszont annál nehezebb pálya: személyes részvétel, odaadás, szenvedély, kitartás.

  • Mit ettek a soproni úriszéken 1775-ben?

    Mit ettek a soproni úriszéken 1775-ben?

    Apr 9, 2025 • 40:43

    Étkezések, ételek Sopron város úriszékén, 1775 – ez a címe annak a forrásközlésnek és előtanulmánynak, amit D. Szakács Anita történész jegyez, és amely részletesen bemutatja, milyen ételek és italok voltak terítéken ebben az esztendőben az úriszék tagjainak.

  • Diplomatából főzőnő: Mautner Zsófi

    Diplomatából főzőnő: Mautner Zsófi

    Apr 2, 2025 • 41:15

    Diplomatának indult, külker végzettséggel, hat nyelvvel, ígéretes külföldi karrierrel. Aztán besodorta az először csak hobbinak induló gasztroblog. A Mautner Zsófi sztori.

  • A vegán pizzaiolo: Preyer György

    A vegán pizzaiolo: Preyer György

    Mar 28, 2025 • 38:41

    Kommunikációs szakember volt, aztán elkezdett pizzasütéssel foglalkozni, mondván, na nehogymár egy pizzát ne tudjon ő maga megsütni… Mára az egyik leginnovatívabb gasztroműhely tulajdonosa.

  • A fogyasztókat és iparági szereplőket bünteti Donald Trump

    A fogyasztókat és iparági szereplőket bünteti Donald Trump

    Mar 19, 2025 • 42:12

    Döbbenetes, 200%-os büntetővámot jelentett be Donald Trump amerikai elnök az EU-ból érkező alkoholos italokra. Az USA az Európai Unio legnagyobb exportpiaca ebben az ágazatban, rengeteg érintett van a borászatoktól, a likőr- és párlatkészítőkön át a sörcégekig. Érintettek a gyartók, a kereskedők, de a sor végen a legnagyobb vesztes a fogyasztó…

  • Ikonikus ételek, melyek fiatalabbak, mint hinnéd!

    Ikonikus ételek, melyek fiatalabbak, mint hinnéd!

    Mar 13, 2025 • 33:11

    Vannak olyan ételek, amelyek világhírnévre tettek szert, és meghatározóak egy ország, vagy népcsoport szempontjából, így aztán nem meglepő, ha sokan azt hiszik, hogy ezek hagyományos, régi receptek. Nos, ez nagyon sokszor nem így van…

  • A prágai temető receptjei

    A prágai temető receptjei

    Mar 5, 2025 • 40:16

    Umberto Eco zseniálisan fordulatos, cselekményben tobzódó 19. századi történelmi regényének főhőse Simone Simonini – a galád hamisítónak és kémnek egyetlen öröme van az életben: az evés. Na, de miket eszik? És ezeket hogyan kell elkészíteni?

  • Nagy Zoltán: Prága úgy elhúzott, hogy csak a féklámpáit látjuk...

    Nagy Zoltán: Prága úgy elhúzott, hogy csak a féklámpáit látjuk...

    Feb 27, 2025 • 40:19

    „Nem mindig a személyes preferenciáinkat követi a piac, de nekünk az a dolgunk, hogy lekövessük a változásokat ” – mondja Nagy Zoltán, a Boutiq’ Bar tulajdonosa. Ezt azonban néha könnyebb mondani, mint csinálni…

  • Volt balatoni séf, angol esküvőkirály - most a berni nagykövetség séfje: Szathmáry Rajmund

    Volt balatoni séf, angol esküvőkirály - most a berni nagykövetség séfje: Szathmáry Rajmund

    Feb 25, 2025 • 42:32

    „A gasztronómia annyira jelen van mindennapjaimban” – monda Szathmáry Rajmund, a barátainak csak Döme, aki már 30 éve dolgozik séfként. Második otthonában, Angliában, 10 évig dolgozott, és ő lett az esküvőkirály, jelenleg a hatodik évét húzza Svájcban, a berni magyar nagykövetség executive séfjeként.

Facebook közösség

Instagram

Follow on Instagram

Keresés

Borravalo.hu – gasztrokultúra

  • Impresszum
  • Médiaajánlat
  • Szerzői jogok és feltételek

VAN BARÁTUNK

Copyright © 2025 · Borravalo.hu - minden jog fenntartva!