Eger és Somló után a tokaji régió mutatkozott be az pösti nagyközönségnek nemrég, a Tokaj Renaissance összefogó ernyője alatt. Az eseménynek a Gundel étterem adott otthont, s bár segítségül jött a terasz, meg a jó idő, bent a teremben azért zsufi volt, hogy ilyen kekkül fogalmazzunk. A tömeget megszoktuk már, délelőtt meg hál? istennek csak az volt ott, aki a szombati munkanapot valamilyen átlátszó indokkal el tudta lógni, ezért aztán kedvünkre úszkálhattunk a tokaji vizekben.
Különítményük magjának csak harmada volt jelen: dr. Nemtudomka éppen Maastrichtba készült, ahol boros eseményen vesz részt, Stevie Kraft pedig ezer szitokkal a szája szélén maradt távol, mert beütött a munka nevű ménkű. Szerencsére azonban Pallagi kollega ? az ismert filantróp, hobbienológus és tétel-gyűjtő ? illetve közös ismerősünk, aki a hófödte Svájcból szakadt ide banki tevékenységre, viszont rátalált (vélt vagy valós) kun gyökereire, szintén közismert hobbiivó, kiválóan beszél magyarul, (gyakorlatilag egy életnagyságú svájcibicska) kiegészített minket, majd jól elláttak szakkommentárral.
Három a magyar igazság, több szem többet lát, több száj többet iszik, csapjunk hát bele. Előre szólunk, hogy nem tudunk mindazokról beszámolni, akik ott voltak, akiknél kóstoltunk: abból könyvet lehetne írni. Ismét a minket aznap ért impressziókat osztjuk meg, aki kimaradt, bízhat egy tokaji Borravalós rajtaütésen valamikor a közeljövőben.
Aki tokaji kóstolóra megy, ráadásul évjárat bemutatóra, ahol a pincészetek zömére számítani lehet, készüljön fel a maradék cukorra. Felkészültünk, de idén elsődleges célunk nem ez volt, hanem a tokaji szárazok felfedezése, melyek egyre nagyobb hangsúlyt kapnak, nem kis örömünkre. Igen érdekes volt kóstolni a látszólag mellékesen (valójában nagyon tudatosan) jelenlévő száraz borokat. Pallagi Ferinek újra élmény volt az Árvay Zempléni Sauvignon Blanc-ja. A 2006-os masszív, jó szerkezetű bor, szép savakkal, szépen használt hordó, csipetnyi bothrytis, és végre nem az a legelőket idéző, a fajélesztőktől tobzódó, füves-zöldes íz és illat, amit egyéb helyekről ettől a fajtától kapni szoktunk.
Arról van itten szó, kérem, hogy a Nagykönyvbe illő esettanulmány ez a bor. Vegyünk egy közkedvelt világfajtát, adjuk meg neki a tiszteletet a nemzetközileg ismert jegyekkel, de keverjük bele Tokaj félreismerhetetlen ásványosságát, hogy úgy félkortynál jöjjön elő és ejtsen rabul. Namármost, az ilyen borok miatt hagyta el ez a mondat Pallagi kollega (az ismert filantróp, hobbienológus és tétel-gyűjtő) száját: „általános benyomásom, hogy mélyül, komolyodik a száraz tokaji”. (A Svejci Bicska hátul bólogatott serényen.) És nem volt egyedül Árvayék tétele. Ropogós hadakként sorakozott mellette a a Disznókő Hárslevelűje, a Béres és a Patrícius furmintja, az Orémusztól a Mandolás, amely mára a furmint sztenderdje lett. „Ehhez képest kóstoljuk már az összes többit!” ? fakadt ki joggal Pallagi kollega, a Svejci Bicska pedig szó szerint vette e szavakat, mi szorosan követtük az egyre inkább eltömődő teremben, Pallagi pedig folytatta, hogy aszondja még Kovács Tibor a Hétszőlőtöl is meghazudtolja önmagát, mert mindig azt mondja, hogy Tokajban a száraz bor csak az aszú mellékterméke lehet, de évről évre jobb alapanyagból készíti egyre komplexebb, egyre masszívabb furmintjait.
A Béreséknél megtudtuk, hogy az enyhén parfümös furmint csúcson a jövő év elején lesz, még frissek a tapasztalatok, mert 2003-as volt ebből az első évjárat, három év alatt azonban annyit tanultak, mint mások egy életen át sem, a parfümös, virágos kezdet után bevillan némi kajszi, egy árnyalatnyi édes. A Disznókő furmint kevésbé diszkrét, erőteljesebb parfüm-illat, ropogós savak, szép hosszú lecsengés, a 2006-os mintát egy hete palackozták, így közeledtünk tehát, 3000 forint körül lesz a boltban. A Mandolás meg külön történet. Ugye itt a 2005-ös tételt mutatták be, hisz a 2006-s még hordóban van, bizony, merthogy hat hónapig új fahordóban csücsül ez a bor, sur lie eljárással seprőn érlelik, aztán hat hónap még palackban, így lesz belőle az a teljesen más filozófiával ? ellentétben a jelenleg uralkodó divattal, nem reduktív, hanem oxidatív módszerrel ? előállított, sötétebb színárnyalatú, komplex illatát nehezebben kiadó, jellegzetes Tokaji-jegyeket viselő furmint. Ezt már a Pajzosék előtt beszéltük, miközben a Svejci Bicska muskotályt töltetett a poharainkba. Pár perccel később:
PF (a végtelenbe meredve): A Pajzos szép száraz Muskotálya nekem olyan, mint Petőfinek a zordon kárpitosnak fenyvesektől vadregényes lánya: tán csodálom, ámde nem szeretem, de megértem azokat, akik szeretik.
SB (PF-re meredve): En is megertem. Nekem bejon.
KB (kettejükre meredve): Hmm? hmm?
PF (csak látszólag mérlegeli az elhangzottakat): Annál izgalmasabb kísérlet a Béres hordós Muskotálya, amely szép, érett alapanyagból indul, ad is hozzá a hordós érleléssel, de nekem a fajta, az alap íz, és a lágyabb sav nem elég így együtt sem. Nem annyira komoly a muskotály, mint amennyire ebben a borban mutatja magát, bár lehet, hogy csak bennem erősek az előítéletek.
SB (enyhe vigyorral): Lehet, hogy erosek.
KB (eszébe jut valami): Viszont nézzétek meg a Penditsék furmint-muskotály küvéit. Kettő van, a Szellő és a Dialóg. Nektek a Dialóg jobban ízlene, az kétharmad furmint, egyharmad muskotály, a Szellő fele-fele. A Dialógot is 50-50%-ban akarták csinálni, de nem lett jó, túl illatos lett. Így viszont mindenki megtalálja számítását, azok is, akik a Muskotályból csak egy leheletnyit akarnak érezni, meg azok is, akik éppen újra felfedezik ezt a fajtát. De gyorsnak kell lennetek: a Dialógból csak 750 litert palackoztak. Viszont most, hogy a fele napunk elment a szárazakkal, jöjjön aminek jönnie kell, vessük bele magunkat a 2003-as bemutatkozókba, irány az aszúk birodalma!
És mentünk. Meglepetés volt maga az évjárat. A 2003-as hőség és kevés csapadék után azt vártuk, hogy alacsonyabb, lágyabb savval, az édességet hangsúlyozva jelennek meg az aszúk, de meglepetésünkre ez nem így van. A legtöbb szép tétel savhangsúlyos, hosszú érlelhetőséget és élettartamot ígérő bor volt. Különös jelenség, hogy pont egy ilyen évjáratban vált nyilvánvalóvá, hogy a legjobb tokaji pincészetek tudatosan fordulnak el a nagyon cukros, émelygős és behízelgő stílustól egy szikárabb, savra, ásványosságra, extraktra épített megjelenés felé. Bizonnyal megkezdődött ez már korábban is, de a mostani várakozásokhoz képest lett nyilvánvaló előttünk ez a váltás
Különösen szembetűnő volt ez annál a Disznókőnél, amelynek volt ereje egy jól felépített, sikeres stílust otthagyni egy férfiasabb, nehezebben érthető, de elegánsabb és állékonyabb aszú kedvéért. Eltűnt az egy évtizedig domináló kajszis, barackos illatár, amelyről egy szippantással felismerhettük a boraikat, több lett a titok, a virágosság, a kevéssé brutális, de gazdag gyümölcsillat. (Közben Svejci Bicska elmesélt valamit a backoffice működéséről, továbbá homályos célzásokat tesz valami reggeli rádióműsorra, ahol nem mondják be állandóan az időt, és ezért ő nem tudja mikor kell kiugrani az ágyból, hogy ne késsen el.)
Érdekes volt látni, hogy a többihez képest mintha megtorpant volna az Árvay Pincészet. Ő hozza azt, amit az előző években: szépet és megbízhatót, de a többiek most előbb járnak. Ettől a 2003-as aszúesszenciája még csoda, de saját szintjének újbóli megugrása, és nem továbblépés. De marha nehéz dolga van bárkinek, aki rendszerezni, sorrendbe szeretne állítani egy ilyen évjárattal: a 2003-as évet nézhetjük úgy is, hogy teljesen beérett alapanyagot kapott mindenki, különbséget csak a talaj, a fajta vagy annak klónja, és a fekvés hozott. Mondhatjuk azt is, hogy ebből az évjáratból a fakezűeknek is jó bort kellett készíteni. Az átlag valóban magas, és előtérbe is került a borászok felkészültsége, tudása.
Kiemelkedő élmény volt a Disznókő, az Oremus 5 és 6 puttonyosa, a Hétszölő ? amely a löszös talajon is szilárd aszút épített. Évről évre tudatosabb, jobb Martha Baumkauf a Pendits-el, megint jobb a Dereszla, a Dobogó, a Füleky. Nagyon ügyes barnd policy-t csinál a Pajzos és a Megyer a kétféle minőséggel, és ne hagyjuk ki kérem az elképesztően szép 2003-as hatputtonyos Pajzos aszút. Csak ismételni tudjuk: egy ilyen évjárattal, és ilyen alapanyaggal nem lehet tévedni. Új stílusokat lehet indítani, felfedezni, ösvényeket nyitni, meg lehet a klasszik vonalat is követni, aki azonban a megjelentek közül választ nem nagyon tévedhet. Érdemes a Tokaj Rennaissance honlapjára felbattyogni, megnézni kik voltak ott, és kóstolni, kóstolni, kóstolni. Mink hárman ezt tettük, és rengeteg ingerrel gazdagodtunk, melyeken egész évben rágódhatunk. (A Gundelből kilépni nem volt könnyű, ilyen eseményt úgy kellene időzíteni, hogy olyankor legyen vége, mikor nem kell hegesztőszemüveg, ha kijön az ember.)
Azonban ? és akkor itt jön a de! Sajnos befejezhetetlen a 2003-as tokaji története, mert nem volt ott a bemutatón Szepsy István, nem volt ott a Royal Tokay, a Királyudvar és Demeter Zoli, (aki a Királyudvart is viszi, és saját nevén is borászkodik). Jó lenne tudni miért? Azt tudjuk, hogy Szepsy kilépett a Renaissance-ból, de megkérdezte valaki egyszer is, hogy miért? Volt egy sovány kis interjú néhány mondattal, hogy tovább kell lépni, meg ez már kevés, de hová akar lépni, mi a kevés, azt ki tudja rajta kívül? Történt itt valami, kilépett Tokaj ikonja a nagyborok egyesületéből, amelyhez eddig igazodtunk, és nem lehet tudni, hogy kinek van igaza, ha ez egyáltalán az igazságról szól, és nem lehet tudni, hogy ezentúl két igazodási pont lesz, vagy egy sem. Persze az a halk közöny is lehet árulkodó, amivel ezt a lépést tudomásul vesszük/veszik az érintettek, de néhány kérdést azért megérne az ügy. Úgyis lógunk már a kedves olvasóknak pár megválaszolatlan kérdéssel, hát kitűzzük most ezt is a zászlónkra, és bevasaljuk a válaszokat, hogy egy tőlünk már megszokott képzavarral éljünk.
Kántorbandi, Pallagi Feri, Svejci Bicska
Korábban:
Sok arany és vegyes érzelmek a VinAgorán
Somló. Tavasz. Évjáratkóstoló. Bazalt. Fiúutód