Előrebocsátom: az életem volt az Illés, amikor én még kissrác voltam és százszor üresebb lett volna az idő, ha nincs az a sugárzó, zseniális, hiteles és szabad művészet, amit Szörényiék zenéje jelentett.
Mindenekelőtt: Szörényi remek amatőr borász ám. Káptalantótiban, a Kopasz-hegy nyugati oldalán van pár száz négyszögöle, ahonnan 8-11 hektó bort szokott kihozni, olaszt és némi juhfarkot, az általam kóstolt olaszrizling gyönyörű világoszöldes aranysárga színű, tiszta, zárt illatú, telt kortyú kompozíció, gazdag sós-édes ízekkel, a lecsengés végén kellemes ásványos kesernyével, koncentrált cucc, olyan 82 pontot adtam rá.
A búcsúkoncerten Szörényi csúcsformában volt, hangja, jól ismert tenorja és falzettjei jobbak, mint valaha, tökéletesen szabadon és profin mozgott a csaknem telt ház előtt, a Danubia, a vokál és a rockkombó végig vidáman tolta alá az irdatlan anyagot, a karmester Kesselyák Gergely pedig végigpogózta a koncertet a pulpituson. Szünet nem volt, amitől effektíve felfekvéseim lettek. Mármost ez a zenei anyag nem volt egyenletes. A szólólemezek közül a legjobb az Utazás volt, ahogy haladtunk a Hazatérés és a Végtelen úton című albumok anyagában, egyre unalmasabbnak tűntek a számok.
A Hazatérés világzenéjében még volt dinamika, a méltán elfeledett Végtelen úton viszont végtelennek tűnt. Az egész koncertnek volt egy ilyen fordított harang-görbeszerű ívelése: elég erős kezdés, hosszú hullámvölgy, nagyon erős befejezés (szólólemezek, színpadi művek, Illés-blokk). (Majdnem) minden tiszteletünk Szörényié és életművéé, majdnem. Ám ahogy a külsődleges, nem-zenei (a nemzeti-mélymagyar misszionárius szándék) túlteng a zenei anyagban, úgy lesz az egyre unalmasabb és bombasztikusabb. Az Árpád népe, a Veled, Uram és az Atilla posztromantikus filmzenék, melyek eszünkbe idézték Borges Al Mu? Taszim nyomában című elbeszélésének egy remek mondatát, miszerint a szerző (Mir Bahadur Ali) ?képtelen ellenállni a művészet legdurvább csábításának: zseni akar lenni?.
Másfelől: Szörényi rettenetes amatőr történész ám. Mai napság minden eddiginél népesebb az amatőr történészek tábora, akik nem tudják, hogy ez egy komoly szakma, ezen kívül viszont mindent tudnak, kételyeik és kérdéseik nincsenek, csak kinyilatkoztatásaik. Szörényi hajmeresztő újpogány-sumér-hun-mélymagyarológiai nézeteket vall, igazi dilettáns. Történésznek, rockzenésznek király volt, mint István (by the way az István, a király sokkal jobb, mint a többi, sokkal tisztább, a rock és a nagyzenekari részek egyszerűbben és tisztábban viszonyulnak egymáshoz, felemelő és himnikus, klasszikus dallamokkal is ékes és verssorai is hitelesebbek). Az Illés-blokk rövidre sikeredett, ez is hiba volt, sokkal több világszáma volt az Illésnek és a Fonográfnak, mint amiket Levente végül beválogatott, kár érte.
Végül még valami. Ma Szörényi a kádárista ellenzéki pózában jelenik meg, noha (ahogy ezt párszor fehéren-feketén kimondta, elszólva magát mintegy) a kádárizmusban a politika nem érdekelte, ő(k) a zenének és a közönségnek éltek, Bródy hozta be ezt a topicot a zenekar életébe, az ellenzékieskedés a Tini ügye volt, mondta Szörényi egy riportfilmben. ??mi zenéltünk, a közönségünk tett sikeressé minket, mással nemigen törődtünk. Tejbe-vajba fürösztöttük egymást, a közönségünk és mi, ez kitöltötte az életünket?- nyilatkozta tavalyelőtt e sorok írójának.
Végül, ha jól sejtem, Szörényi-Bródy kapcsolata sosem volt igazi barátság, a viszonyukon való rágódás illetve annak túlpolitizálása és dramatizálása kábé olyan színvonalú újságírói teljesítmény, mint az arról való rinyálás, hogy tanévkezdéskor megint milyen kurva magasak a tanszerárak, Claudiának nem jött meg, vagy hogy tél tábornok újra támad. Sztem egyébként Szörényinek a végén azok a szavai, hogy ?annak, aki nincs most itt: köszönöm az elmúlt évtizedeket?, leginkább Bródynak szóltak. Egyszóval: jól megcsinált koncert, de Szörényi azt tartja az életművében a legértékesebbnek, ami a legértéktelenebb, ami szerepzavarra és a kvalitásérzék megbicsaklására utal, az életmű nem egységes, ahogy előtérbe nyomul benne a nem-zenei, úgy vész el benne a zenei.
