• CÍMLAP
  • PODCAST ARCHÍVUM
  • RÓLUNK

borravalo.hu

gasztro●kultúra

  • Étel
  • Ital
  • Kultúra
  • Történelem
  • Kapcsolat

A magyar Pater lett a legjobb sajt

2015-09-16 ● Kántor Endre

Tizenhét ország legkiválóbb sajtjai közül a magyar Pater lett az abszolút győztes a III. Nemzetek Sajtversenyén.

Augusztus vége óta versenyzett egymással 16 európai ország és az USA a Nemzetek Sajtversenyén, amely immár harmadik éve igyekszik hazánkban is népszerűsíteni a legkiválóbb minőségű sajtokat. A verseny a Budavári Borfesztiválon ért véget, és a több ezer szavazó úgy döntött, hogy a magyar Pater sajtot választják győztesnek. Az ünnepélyes eredményhirdetésen a csornai Premontrei Apátság papja, Fazakas Márton apát fel is szentelte a Patert.

?Nagyon elégedettek vagyunk a versennyel: több, mint négyezer szavazat érkezett, ami meghaladja az előző két év összes szavazatát. Az is nagyon különleges, hogy ennyire szoros volt a verseny, ami azt üzeni nekünk, hogy az emberek tényleg megkóstolták a sajtokat. A magyar sajt teljesítménye pedig magáért beszél, mert bár az előző években is érezhető volt a magyar fölény, idén kiemelkedően teljesített a többi sajt között, vagyis méltón tudja képviselni hazánkat nemzetközi szinten is? ? mondta Gábossy Ádám, a rendező SZEGA Foods ügyvezetője.

A magyar sajt győzelmét hatalmas sikerként könyveli el a készítő Magyaralmási Tejüzem is. Ez igazolja számukra: jó úton haladnak afelé, hogy nemzetközileg elismert terméket készítsenek.

Pater sajt - borravalo.hu

?Magam is meglepődtem, hogy a magyar sajt ilyen kiemelkedő sikert ért el, hiszen a világon közel négyezer különböző sajtot készítenek, ezek közül pedig most jó eséllyel kóstolhattuk meg a 17 legjobbat. Ilyen erős mezőnyben egy új sajttal kitűnni hatalmas elismerés. Azt üzeni számunkra, hogy a különleges technológiával készülő Pater sajt nemzetközi mércével mérve is megállja a helyét, a magyar fogyasztók pedig felismerik és értékelik a jó minőséget. Alapvetően klasszikus tejtermékeket készítünk megkülönböztető minőségi jelöléssel ellátva, jellemzően kézműves módszerekkel. Természetesen igyekszünk a korszerű fogyasztói elvárásoknak is megfelelni, amelyre jó példa lehet a zsírszegény Pater sajt, ami azért különleges, mert annak ellenére, hogy a 66%-al kevesebb zsírt és 35%-al kevesebb energiát tartalmaz érzékszervi jellemzőit tekintve vetekszik a legjobb zsíros sajtokkal. Azt gondolom, hogy ez a sajt akár a következő versenyen is indulhat és megállhatja a helyét? ? mondta Bognár Gábor, a Patert készítő Magyaralmási Tejüzem sajtkészítője, tanácsadója.

A szervezők máris elkezdik a jövő évi verseny előkészületeit; Gábossy Ádám elárulta: szeretnének több nemzetet bevonni, mert remélik, hogy ezáltal még szélesebb közönséghez fognak eljutni a világ legkiválóbb sajtjai.

Címkék: Magyaralmási Tejüzem, Nemzetek Sajtversenye, Pater, sajt, sajtverseny

← Paloznak a bor – és gasztrotérképen Megnyílt a TioFelipe →

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Kövess minket

  • Facebook
  • Instagram
  • RSS
  • YouTube

keresés

PODCAST FELIRATKOZÁS

  • SpotifySpotify
  • Apple PodcastsApple Podcasts
  • DeezerDeezer
  • Podcast AddictPodcast Addict

PODCAST TÁR

Borravaló
Borravaló
Hal, bejgli, káposzta - mit és miért eszünk karácsonykor?
Loading
00:00 / 36:44
Apple Podcasts Deezer Podcast Addict RSS Spotify
RSS Feed
  • Hal, bejgli, káposzta - mit és miért eszünk karácsonykor?

    Hal, bejgli, káposzta - mit és miért eszünk karácsonykor?

    Dec 26, 2025 • 36:44

    Miért eszünk halat karácsonykor? Ez mindig így volt? Hát a máknak milyen szerepe van az ünnepi ételekben? Katona Csaba és Kántor Bandi arról beszélgetnek, hogyan alakultak ki ünnepi étkezési szokásaink.

  • A mesebeli fűszer: a Magellán-sztori 2.

    A mesebeli fűszer: a Magellán-sztori 2.

    Dec 18, 2025 • 33:34

    Korábbi adásunkban Magellán fűszerekért folyó expedíciójának részleteiről beszélgettünk, most folytatjuk a történetet. Kiderül: a tengeri fűszer útvonal hatalmas és radikális változást hozott az európai konyhában, kultúrában.

  • Mi az ami hús, zsírszegény, nincs tele méreggel és fenntartható?

    Mi az ami hús, zsírszegény, nincs tele méreggel és fenntartható?

    Dec 12, 2025 • 30:59

    Az egyik legegészségesebb hús, egykor mindennapos volt asztalainkon, mára majdnem teljesen kikopott. Pedig a nyúlhús fehérjegazdag, zsírszegény, nincs benne antibiotikum, épp ezért alapja a bébiételeknek is, mégsem esszük.

  • Mogyoróval álmodik: Thummerer Vince

    Mogyoróval álmodik: Thummerer Vince

    Dec 10, 2025 • 34:42

    Az érettségi előtt álló Thummerer Vince a különleges minőségű magvakat forgalmazó családi cég hajtómotorja: régi álma volt saját vállalkozást indítani, mára külpiacokra is tör. A Snackz sztori.

  • Hogyan utazzunk lazaccal? - rendhagyó könyvajánló

    Hogyan utazzunk lazaccal? - rendhagyó könyvajánló

    Nov 27, 2025 • 33:35

    Rendhagyó könyvajánló, egyben ötlet karácsonyi ajándékra: Umberto Eco Bábeli beszélgetés, Minimálnapló című kötete nem csak gasztrobubusoknak.

  • Aki meghalt a szegfűszegért: a Magellán-sztori 1.

    Aki meghalt a szegfűszegért: a Magellán-sztori 1.

    Nov 21, 2025 • 34:11

    Magellánról sokunknak az jut eszébe, hogy ő hajózta körbe a Földet. A története azonban sokkal több ennél, azzal együtt, hogy ő végül nem is hajózta körbe. Expedíciója azonban elképesztő változást hozott étkezési kultúránkban.

  • Kedvenc gyerekkori kaják, kávé, túrázás - Németh Bálint

    Kedvenc gyerekkori kaják, kávé, túrázás - Németh Bálint

    Nov 13, 2025 • 34:51

    „Megkérdezhetem, hogy mi volt a kedvenc gyerekkori kajád?” – ezzel a felütéssel főzi meg hírességek kedvenceit a Balint’s Pot rövid videóiban Németh Bálint privát séf.

  • Kéktúrásból hasgombász: Almási Petra

    Kéktúrásból hasgombász: Almási Petra

    Nov 5, 2025 • 31:54

    Ehető gombák Magyarországon címmel jelent meg Almási Petra könyve, a hazai erdők fogyasztható gombáiról, friss felhasználási módjairól és tartósításásáról. Kezdő és gyakorlott gombászoknak, és a megszokottól eltérő alapanyagokra nyitottaknak.

  • Mit adott nekünk Gundel Károly?

    Mit adott nekünk Gundel Károly?

    Oct 21, 2025 • 32:13

    Világlátott vendéglős, hagyományőrző, újító, gasztro író, akiről a világkiállítás kapcsán még a New York Times is szuperlatívuszokban írt. Katona Csaba történész és Kántor Bandi születésének évfordulója apropóján beszélgetnek Gundel Károlyról.

  • Kappadókiától Dzserbáig - nyári élményeink

    Kappadókiától Dzserbáig - nyári élményeink

    Oct 16, 2025 • 36:22

    Az idei nyár is dúskált gasztro élményekben – persze így van ez, ha az ember eleve keresi ezeket. Gazdagodtunk szép élményekkel külföldön és itthon is, ezeket elevenítjük fel.

Facebook közösség

Instagram

Follow on Instagram

Keresés

Borravalo.hu – gasztrokultúra

  • Impresszum
  • Médiaajánlat
  • Szerzői jogok és feltételek

VAN BARÁTUNK

Copyright © 2026 · Borravalo.hu - minden jog fenntartva!