• CÍMLAP
  • PODCAST ARCHÍVUM
  • RÓLUNK

borravalo.hu

gasztro●kultúra

  • Étel
  • Ital
  • Kultúra
  • Történelem
  • Kapcsolat

A Nagy Berlini Balhé vol. 1

2007-08-03 ● Kántor Endre

Drága mindenki, amikor ezt olvassátok, már tökön-paszulyon túl vagyunk, Berlinbe megyünk, egészen konkrétan a Berliner Bierfestre, hogy ezek után a tikkasztó szaharai nyári napok után – amikor annyi fröccsöt fogyasztottunk – egy kicsit helyrebillentsük a péhánkat.

Kemény munkával igyekszünk majd híven tudósítani mindenről, ami ott van, és Berlin az olyan, hogy minden ott van. A fesztivál maga, ahogy az a mellékelt fotókon is látszik, valódi németes bájú esemény lesz, híven Goethe, Schiller, vagy akár Walther von der Vogelweide legszebb magasröptű hagyományaihoz. Ellentétben a léderhozés Münchennel, Berlin itt sem tudja megtagadni magát: nem a bajor helyi főzdék söreit csapolják majd, hanem vagy ezerötszáz félét, a világon mindenünnen. (StevieKraft nagy örömére Flensburger Weizen is lesz, reméljük, ez olvasóinkat is örömmel tölti el.)

Emellett új szolgáltatást jelentünk most be ünnepélyesen: a Borravaló Távkóstoló Brigád Berlinben lép először akcióba. Aki részt szeretne venni, nézze át a felhozatalt a fesztivál honlapján, és még ma írjon kommentet, hogy mit kóstolna meg. Mi pedig majd igyekszünk a kívánságokat teljesíteni, hogy a kedves olvasóknak ezzel ne kelljen fáradnia. Majd jól meg is írjuk milyen volt. Ugye milyen állati rendesek vagyunk?

Amit még ígérni tudunk (azon kívül, hogy sikítósrészegen támolygunk majd a Karl Marx Strassén): utánajárunk a talánynak, hogy mit esznek a berliniek annyira ezen itt

http://de.wikipedia.org/wiki/Currywurst

Ha valami, hát jelen állás szerint ez a német főváros gasztronómiai csúcsa. Kicsit úgy állunk előtte, mint az Asterixék a Normann tejszínes-szószos izék előtt: nem nagyon értjük, de esküszünk, hogy rá fogunk jönni. Emellett, ha úgy alakul, nyitva tartjuk az elvi lehetőséget a Rajna vidék és Mosel előtt. Azt gondoljátok, sört isznak a borisszák, ez meg mi? Hát először is: mi mindennel foglalkozunk, ami fermentum, és van kultúrája. Másodszor pedig, DrNemtudomka már jól megnyitotta a sort, ezzel:

http://www.fn.hu/hetilap/borpult/0707/evezni_muszaj_168584.php

Na csirió, és auf wider sehen!

StevieKraft, Kántorbandi, Berlin felé félúton

Korábban:

Svejci Bicska lenyomja Burgenlandot

A nagy londoni balhé 4.: rengeteg magyar érem

A nagy londoni balhe 1.

Címkék: Berlin, Flensburger Weizen, sör, sörfesztivál

Prost, mein Engel! – A Nagy Berlini Balhé vol 2. →

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Kövess minket

  • Facebook
  • Instagram
  • RSS
  • YouTube

keresés

PODCAST FELIRATKOZÁS

  • SpotifySpotify
  • Apple PodcastsApple Podcasts
  • DeezerDeezer
  • Podcast AddictPodcast Addict

PODCAST TÁR

Borravaló
Borravaló
Villány, kékfrankos, Jackfall
Loading
00:00 / 00:35:38
Apple Podcasts Deezer Podcast Addict RSS Spotify
RSS Feed
  • Villány, kékfrankos, Jackfall

    Villány, kékfrankos, Jackfall

    Apr 17, 2026 • 00:35:38

    Szép nemzetközi versenyeredmények, izgalmas, könnyed, de tartalmas kékfrankosok és portugieserek: ezt a vonalat viszi ma a Jackfall. A lehetőségek mellett vannak azonban kihívások, bőven.

  • Boston, teadélután, bab és homár

    Boston, teadélután, bab és homár

    Apr 9, 2026 • 00:37:17

    Milyen és mennyi teát öntöttek a bostoni kikötő vizébe, több, mint 250 évvel ezelőtt? És hogy lett a homárból drága étel, amikor régen még a szegények eledele volt és annyi volt belőle, hogy a földekre is hordták tápnak?

  • Fermentáljunk, a testünk meghálálja!

    Fermentáljunk, a testünk meghálálja!

    Apr 3, 2026 • 00:36:07

    Egyszerűen fogalmaza: vannak a bélrendszerünkben rossz baktériumok, meg vannak jók. A fermentált élelmiszerekkel a jókat hozzuk előnybe, ráadásul finomat is eszünk – mondja B. Király Györgyi.

  • Clovis Taittinger: a pillanat varázsa

    Clovis Taittinger: a pillanat varázsa

    Apr 1, 2026 • 00:10:21

    Ha egy korty champagne segít egy pillanatra, vagy akár pár percre elutazni, eltávolódni a világ zajától és magunkra, családunkra, szeretteinkre, barátainkra figyelni, akkor már megérte – mondja az ikonikus pezsgőpincészet vezetője.

  • Akiről steak is van elnevezve: Frész Ferenc

    Akiről steak is van elnevezve: Frész Ferenc

    Mar 23, 2026 • 00:39:54

    Frész Ferenc imád főzni, erős igénybevételt jelentő munkája mellett ez kapcsolja ki. Komoly motivációt jelentenek a lányai is, akiknek gluténmentes ételeket készít. 

  • Business English tanárból borakadémikus - Sue Tolson

    Business English tanárból borakadémikus - Sue Tolson

    Mar 11, 2026 • 00:33:51

    Sue Tolson a kilencvenes évek végén érkezett magyarországra, üzleti angolt tanítani. Aztán elment egy bortanfolyamra, most pedig éppen a Master of Wine cím megszerzésén munkálkodik.

  • Az erdő mindent tud - Bózsó Gyula

    Az erdő mindent tud - Bózsó Gyula

    Mar 4, 2026 • 00:34:26

    Máshogy látja a világot, aki megértette, hogy az erdő mit tud adni. Ehető és iható superfoodok hevernek előttünk, csak ismerni kell őket. Bózsó Gyulával beszélgettünk.

  • Karnevál, Velence, Napóleon

    Karnevál, Velence, Napóleon

    Feb 25, 2026 • 00:37:51

    Il Carnevale di Venezia: ősi hagyományokra épülő ünnep, amely fénykorát a 18. században élte, majd jött Napoleon. Katona Csaba történésszel beszélgettünk a karneválról, velencei szokásokról, ételekről és italokról.

  • Ha február, akkor furmint: Kézdy Dániel

    Ha február, akkor furmint: Kézdy Dániel

    Feb 19, 2026 • 00:34:54

    A Furmint február mára a legismertebb hazai fajtakóstoló lett, és idén már a 16. alkalommal rendezik meg. Pedig nem volt evidens, hogy megtalálja a helyét egy fajtára kihegyezett esemény.

  • Hogy kerül fűszer a kávéba?

    Hogy kerül fűszer a kávéba?

    Feb 11, 2026 • 00:33:29

    Lényegében új italkategória jön létre, amikor a My Spicy Cup kávéfűszereivel készítünk italt: az így készített meleg vagy hideg latték, americanók, espressók egy új dimenziót hoznak be, csak nyitottnak kell lenni rá. Halmai Judittal beszélgettünk.

Facebook közösség

Instagram

Follow on Instagram

Keresés

Borravalo.hu – gasztrokultúra

  • Impresszum
  • Médiaajánlat
  • Szerzői jogok és feltételek

VAN BARÁTUNK

Copyright © 2026 · Borravalo.hu - minden jog fenntartva!