• CÍMLAP
  • PODCAST ARCHÍVUM
  • RÓLUNK

borravalo.hu

gasztro●kultúra

  • Étel
  • Ital
  • Kultúra
  • Történelem
  • Kapcsolat

A Varsói Szerződés csodafegyvere

2007-05-18 ● borravalo.hu

Mint tudjuk, az alapprobléma ama 5-7 centi parafa, amely az üveg nyakában helyezkedik el. Erre a problémára az emberiség az idők folyamán minden esetben más és más választ adott, hogy hozzájusson a palackban rejlő borhoz. Túl vagyunk már az überluxuson, a design retteneten, egy dologgal azonban még nem foglalkoztunk. A mágikus szó, a legendák eszköze, hölgyeim és uraim, a DREKO (vagy ahogy Debrecen környékén hívják a drekau).

Első lépésként felejtsük el Krúdy Gyulát, ez nem Vendellin fiam terepe, hol van már az az  angol mustár, nem tudják mi az a tafelspitz, a nők pedig már nem dühödten, sokkal inkább fásultan pucolják a sárgarépát. Szóval, kérem tisztelettel, kötésig a Kádár éra vendéglátóiparában gázolunk.

A szerencsés időzítés folytán ezt a kort behatóbban megismerni nem volt időm, őrsvezető voltam még kisdoboséknál, ezt bevallom, ennyit a pártállami múltamról, kilenc évesen számomra véget is ért az egész. Viszont különböző, ilyen-olyan rendezvényeken, még tojáshéjjal a seggemen is lehetőségem volt megfigyelni a FELSZOLGÁLÓT. Az külön megérne egy misét, hogy hogyan lett az Őfelsége pincére voltamból megismert hivatástudatból a felszolgálói mentalitás, egyáltalán, hogyan silányultak az éttermek, kerthelyiségek, vendéglátó-ipari egységgé.

Naszóval ott tartunk, hogy egy felszolgáló kartárs az asztalhoz szállítja az egri- boglári- soproni- vagy ünnepibb alkalom fennforgása esetén a tokaji kombinát borait. Ekkor (amennyiben valami csoda folytán nem a pultnál nyitották ki a palackot órákkal/napokkal azelőtt) előrántja zsebéből a készséget, amely csak szakmája művelőinek sajátja, a sörnyitóval kombinált, kopottas, acél dugóhúzót. Rutinos mozdulatokkal beteker, támaszt az üveg nyakához illeszti, dugót kipattint. Lesajnáló arckifejezéssel tölt mindenkinek ? ő is utálja, te is utálod -, kóstoló nincs, örüljenek, hogy ez van, kiskezi?ccsókolom. Finoman megjegyezném, hogy ehhez az élményhez egyes helyeken nincs is szükség időutazásra.

A köznyelv ezt a szerszámot pincér-dugóhúzóként ismeri. A beavatottak azonban tudják, ez egy DREKÓ. Az igazi felszolgálónak legalább annyira attribútuma, mint a vaskos, fekete nyitott bankjegy méretű pénztárca, amelyikből olyan igazán sima, elegáns mozdulatokkal lehet előszedni a pénzt. Na persze azt nem gondolnám, hogy a mai éttermi nyikhajoknak eredeti drekója lenne? De egy idősebb, sokat látott pincér kezében még találkozhatunk egy-egy eredeti darabbal.

A DDR Dugóhúzó nagyhatalom

Na de szóval hogy honnan is jön ez az elnevezés? Ha kezünkbe kerül egy eredeti darab, akkor a DREKO felirat mellett típusszámot, és egy MADE IN GDR eredet-megjelölést találunk rajta. A történet ott kezdődik, hogy valami érdekes véletlen folytán a keletnémet elvtársakra osztották a KGST-n belül, hogy a Nagy Testvért és szatelitállamait ellássa dugóhúzóval. A német dugóhúzóipar ? mint bármilyen más iparág ? természetesen jó minőségű áruval látta el a világot a II. világháborút megelőzően is, függetlenül az ideológiától.

A III. Birodalom összeomlása után a legtöbb dugóhúzógyár a szovjet megszállási övezetbe került, szám szerint három üzem. Ezeket 1958-ban vonták össze, a cég központja Steinbach-Hallenbergben volt, Thüringiában. Innen szerelték fel dugóhúzóval a dekadens Nyugattal szembeni támadó-védekező háborúra készülő Varsói Szerződés csapatait. Hiba lenne azonban azt hinni, hogy a Dreko dugóhúzó elterjedése kizárólag a keleti tömb volt államaira korlátozódna. A Drekókat nagy mennyiségben adták el nyugatra is, a maguk idejében tényleg jó készségnek számítottak.

Német precizitás, semmi sallang. Ez járhatott Jürgen fejében, amikor megrajzolta a tervezőasztalon a sörnyitóval kombinált dugóhúzót. A II. világháború német tanktervezésének hibáiból okulva az eszközből teljesen hiányzik a Panzer V-VI.-os szériát olyannyira jellemző megalománia. Ezek a dugóhúzók tömegfegyvernek készültek, tömegével. A kivitelezés már nem olyan precíz, mint a korábbi német termékeké. A Sztálingrádnál befagyott német puskák szomorú tapasztalatából okulva az eszközt kicsit pontatlanabbra, lazábbra szerelték. Az igazi DREKO nyeklik-nyaklik tehát soha sem fagy be. Nem véletlen, hogy a vendéglátóiparban ez, és klónjai olyannyira elterjedtek, mint a világ polgárháborús gócaiban a kalasnyikov.

A történet 1992-ben ért véget, a változás szelei a német újraegyesítés után szétrobbantották a dugóhúzó-gyártás fellegvárát. A DREKO gyár Rainer Usbeck Company néven folytatta tevékenységét. Ma is gyártanak dugóhúzókat, de aki DREKO-t szeretne venni, mára sajnos kénytelen az antikvitás-boltokban keresgélni, vagy örökség reményében öreg pincérekkel eltartási szerződést kötni.

Hogy lett a DREKO-ból drekó?

Amikor a DREKO dugóhúzók a KGST jóvoltából elterjedtek a Magyar Népköztársaság vedéglátó-iparában, az a szó, hogy pincér dugóhúzó, nem létezett. A DREKO-t viszont illett megkülönböztetni a sima egyszerű pergőfurdancs dugóhúzótól, mégis csak nagyságrendekkel magasabb szintű technológiáról van szó… A dolog adta magát, hiszen rá volt írva a neve: drekó.

Ha jobban belegondolunk, egy-két dologgal járt így a nyelvünk. Itt van rögtön egy kézenfekvő, mindenki számára ismert példa, a brades. A dolog úgy esett, hogy a magyar régészeknek valahogy sikerült egyszer beszerezniük egy nagyobb szállítmányt abból a kis tortalapát-szerű jószágból, amellyel a rétegeket kapargatják. Mivel a cuccot egy bizonyos Brades nevű cég készítette (ejtsd: Bréjdsz), nyilvánvaló volt, hogy az eszköz neve brades. Na ezen a vonalon gondolkozzunk el azon, hogy hogyan birkóztak volna meg a kiejtésbeli kihívással az erdőművelők, hogyha az első hazánkba érkező láncfűrészeket történetesen nem a Stihl, hanem a svéd Husquwarna gyártja. De ez már a Nádasdy Ádám feladata, túl messze visz a dugóhúzók csodálatos világától.

Stevie Kraft

Korábban:

Dugóhúzó teszt: S-klassze

Domina-dugóhúzó

Címkék: drekó, dugóhúzó

← Nemtudomka Amsterdamban Laczkó: Legyünk lokálpatrióták! →

Tetszett? Küldd el másoknak is!

Kövess minket

  • Facebook
  • Instagram
  • RSS
  • YouTube

keresés

PODCAST FELIRATKOZÁS

  • SpotifySpotify
  • Apple PodcastsApple Podcasts
  • DeezerDeezer
  • Podcast AddictPodcast Addict

PODCAST TÁR

Borravaló
Borravaló
Kedvenc gyerekkori kaják, kávé, túrázás - Németh Bálint
Loading
00:00 / 34:51
Apple Podcasts Deezer Podcast Addict RSS Spotify
RSS Feed
  • Kedvenc gyerekkori kaják, kávé, túrázás - Németh Bálint

    Kedvenc gyerekkori kaják, kávé, túrázás - Németh Bálint

    Nov 13, 2025 • 34:51

    „Megkérdezhetem, hogy mi volt a kedvenc gyerekkori kajád?” – ezzel a felütéssel főzi meg hírességek kedvenceit a Balint’s Pot rövid videóiban Németh Bálint privát séf.

  • Kéktúrásból hasgombász: Almási Petra

    Kéktúrásból hasgombász: Almási Petra

    Nov 5, 2025 • 31:54

    Ehető gombák Magyarországon címmel jelent meg Almási Petra könyve, a hazai erdők fogyasztható gombáiról, friss felhasználási módjairól és tartósításásáról. Kezdő és gyakorlott gombászoknak, és a megszokottól eltérő alapanyagokra nyitottaknak.

  • Mit adott nekünk Gundel Károly?

    Mit adott nekünk Gundel Károly?

    Oct 21, 2025 • 32:13

    Világlátott vendéglős, hagyományőrző, újító, gasztro író, akiről a világkiállítás kapcsán még a New York Times is szuperlatívuszokban írt. Katona Csaba történész és Kántor Bandi születésének évfordulója apropóján beszélgetnek Gundel Károlyról.

  • Kappadókiától Dzserbáig - nyári élményeink

    Kappadókiától Dzserbáig - nyári élményeink

    Oct 16, 2025 • 36:22

    Az idei nyár is dúskált gasztro élményekben – persze így van ez, ha az ember eleve keresi ezeket. Gazdagodtunk szép élményekkel külföldön és itthon is, ezeket elevenítjük fel.

  • Celebpiák: Jason Momoa vodkáján is túl

    Celebpiák: Jason Momoa vodkáján is túl

    Oct 9, 2025 • 39:05

    Mit keresnek a celebek a lepárlókban, pincékben? Mióta trend az, hogy egy színész, zenész, vagy sportoló saját italmárkát népszerűsít? Erről beszélgettünk Nagy Zoltánnal, a Boutiq’Bar tulajdonosával.

  • Bubik Szekszárdról - 1838

    Bubik Szekszárdról - 1838

    Sep 30, 2025 • 37:03

    Szekszárd és pezsgő? Ráadásul methodé tradicionelle, azaz palackos erjesztés és érlelés? Az 1838 nem egy dátum, bár az is lehetne, hisz a magyar pezsgőgyártás hőskorát idézi meg, a számmal ellátott palackokban azonban egy borvidék teljesen új arca mutatkozik be.

  • Női szemmel a rum pincében - Cynthia Vargas, a Matusalem master blendere

    Női szemmel a rum pincében - Cynthia Vargas, a Matusalem master blendere

    Sep 23, 2025 • 15:21

    Izgalmas, rendhagyó és hiánypótló bemutatón vehettünk részt a Casa Ron Matusalem és a Liquid Gold rendezésében: a master blender Cynthia Vargas először hagyta el a dominikai érlelőpincét, hogy bemutassa, mivel dolgozik most, milyen újdonságok vannak.

  • Pacal, birkahere, borjúbríz - fincsi, mi?

    Pacal, birkahere, borjúbríz - fincsi, mi?

    Jun 24, 2025 • 35:54

    Pacal, hagymás vér, kakastöke paprikás, bárányszív steak, a Hortobágy osztrigája, rántott velő – fincsi, mi? Bizony fincsi, pedig a legtöbben vagy nem mernek ilyen alapanyaghoz nyúlni, vagy nem is tudnak róla.

  • A füredi Anna-bálon… Na de, miért pont ott?

    A füredi Anna-bálon… Na de, miért pont ott?

    Jun 17, 2025 • 35:22

    Idén volna 200 éves a füredi Anna-bál… De csak volna, ha igaz lenne a legenda. Sajnos azonban, mint oly gyakran, itt sem teljesen stimmel a sztori, legalábbis jelen történeti tudásunk és a kutatások alapján.

  • Unta a rántott sajtot, sikeres étterem tulaj lett: Ranjeet Singh Dhillon

    Unta a rántott sajtot, sikeres étterem tulaj lett: Ranjeet Singh Dhillon

    Jun 11, 2025 • 39:18

    Ranjeet Singh Dhillon, a 20 éves Indigo, Bombay és Indigo Express éttermek társtulajdonosa fiatalemberként, először 1990-ben érkezett Magyarországra, amiről akkor még alig tudott valamit.

Facebook közösség

Instagram

Follow on Instagram

Keresés

Borravalo.hu – gasztrokultúra

  • Impresszum
  • Médiaajánlat
  • Szerzői jogok és feltételek

VAN BARÁTUNK

Copyright © 2025 · Borravalo.hu - minden jog fenntartva!