Belépett a sorba a világ legkeményebb zenekara: bort adott ki a Slayer is. Mint a többieknél, itt is inkább merchandisingról van szó, nem borélményről. A hír mindenesetre szép emlékeket ébresztett fel.
Sosem gondoltam volna, hogy a dolgok ilyen módon érnek össze majd egyszer, ahogy a párhuzamosok is a végtelenben, és mégis. Talán nem véletlenül, talán igen, ezt hagyjuk a szofistákra, meg a preszókratikusokra. Annyi azonban biztos, hogy ugyanolyan meghatározó élmény volt az Elektromos Krokodilban, valamikor 1987 környékén megvennem életem első szöges karkötőjét, mint megkóstolni az első komolyabb villányi vöröset, amit már nem csak azért fogyasztottunk, hogy hasson. A karkötő nem volt olyan, mint Kerry King százas szögekkel kivert csuklóvédője, de az enyém volt. Azóta King elárulta, hogy kell olyat gyártani, ha valakinek szüksége lenne rá, (de persze, azóta a Slayer nem olyan divatos).
Mi mindenesetre odáig voltunk, ahogy Big Four tagjaiért (gyengébbek kedvéért: Anthrax, Megadeath, Metallica, Slayer) mind. A Thrash késő pubertáskori identitáskeresés és menekülés is volt egyben, a nyolcvanas évek vége, kilencvenes évek elején burjánzó nyálhányadék magyar popélettől. A Bros-os platina frizura, gyémántfülcsi és virágmintás ingek helyett a headbangelést, gyors tremolós, torzított gitárszólókat, dupla lábgépes dobolást és az üvöltő éneklést választottuk. A lázadás egyik formájának és óriási viccnek fogtuk fel a Slayer szövegvilágát is, mely többnyire sorozatgyilkosokról, sátánizmusról, háborúról és vallásgyalázásról szól. Ezt hűen reprezentálta az addig még itthon sosem látott, explicit módon grafikus artwork is a lemezeken.
Harmadik lemezük, az európai turné után készített Reign in Blood (1986) nem csak az ez után következő kemény zenék alapvetése lett, de sokunk szüleinek, szomszédjainak is komoly fejtörést ? és fejfájást okozott. Az album teljes mértékben kompromisszummentes, rádióban nyilván nem lehetett játszani, mégis aranylemez lett belőle, (ami az USA-ban 500 ezer eladott példány, nem a hazai „arany”) és időtállónak bizonyult: közel 20 évvel kiadása után 2003-ban, a Still Reigning turnén a zenekar a teljes albumot számsorrendben játszotta.
Egy szó, mint száz: a Slayer a világ legkeményebb zenekara.
A tüzet és az emlékeket az ébresztette bennem fel, hogy nem máshol, mint a Wine Spectator hasábjain értesültem róla: a Slayer is belépett a sorba, és bort adott ki. A stílusosan Reign in Blood Red névre keresztelt bort a hagyományosan thrash, death és extrém metál-hívő skandináv piacon árulják, neten lehet rendelni. A bor élménye nyilván csak a rajongóknak lesz felejthetetlen, egy 2010-es kaliforniai cabsavról van szó, nyilván szép, technológiai, de ?semmi különös? bor. Bár, egy meglett metálos is biztosan mást mondana rá, ha mondjuk koncerten fogyasztaná?
