Le kell szögeznünk, hogy csak néhány mintát kóstolhattunk, ami nyilván nem elég a helyes képalkotáshoz. Egy pohár borban benne van egy ország, gondoljunk csak Magyarországra, ahol az egyik pohárban ambrózia, a másikban mérgező moslék van, és bizony mindkét poláris minőség jellemző ránk, a széles és jó minőségű középosztály úgy szociológiailag, mint borológiailag hiányzik. Az albán borról keveset tudunk, amiről az általunk kóstolt bor meséltek, sőt árulkodtak, az a kép a nagy lehetőségekről és az alacsony színvonalról szól.
Ma kb 4 és 7 ezer hektár körüli az albán szőlők termőterülete, ?90-ben 18-20 ezer hektár körül volt, persze állami gazdaságok formájában. Ez a kis borvilág hat borvidékre tagolódik, a főváros körülire, a Durres körzetében lévőre, a Berat-ra, a Korce-ra, a Skoder-ra és a Lushnje-re. Ma nem látni pontosan e borvidékek körvonalait, a pusztulás és a privatizáció hatásait követően, melyek kialakítottak egy 0,4-1,2 hektáros átlagos privát birtokméretet. Vannak 2-300 hektáros magánbirtokok is persze, a regisztrált jelentősebb kantinák, azaz birtokok-pincészetek, hogy ne mondjuk, chateau-k száma kéttucat körül van, és kábé ugyanennyi releváns, de kisebb és helyi érdekű birtok létezik. A hektáronkénti átlagos tőkeszám 3300 körül mozog, ami feltehetően a kolhoztérállásra vezethető vissza: a béketábor ültetvényein a farok csóválta a kutyát, a szovjet MTZ traktor kevéssé szilfid méreteihez igazították a sortávolságot, nem a traktort a szőlőhöz, ezért volt alacsony a tőkeszám. Ma jellemző a kézimunka, a gépek a privatizációval szétszéledtek, igazság szerint úgy tűnik, az albán borvilág volt már jobb formában is.
A világfajták mellett (cabernet, olaszrizling, merlot), érdekes autochton fajtákat, hogy úgy mondjuk, albanikumokat is találhatni, mindenekelőtt a Shesh i Zi-t, továbbá ennek fehér változatát, a Shesh i Barbhe-t, valamint Kalmet-et, Vlosh-t, Serine-t, Debine-t. Tokay néven is fut egy szőlő, a francia szakirodalom feltevései szerint ez leginkább furmint lehet. A vezető fajta a shesh, az összes albán szőlők úgy 30 %-át ez a szőlő alkotja. Az általunk kóstolt fehér verzió aranysárga színű, oxidált jellegű és szép guszta, kifejezetten kellemes puncsfagyi illatú volt, íze szerény, teste karcsú, sava lágy, de az egész cucc nem volt kellemetlen. A vörös változaton viszont még dolgozni kéne, öregedő, barna színképvonal felé tartó, kevés savval és szépséggel ékes fenomén volt, különösebb karakter nélkül, sőt, őszintén szólva, oltárian büdöskének tűnt, mely hányásra hajazó buké az idő múltával sem szállingózott el belőle. Érdemes kiemelni, hogy forrásaink szerint a kalmet azonos a kadarkával, ami nem biztos, hogy hülyeség, ugyanis Skoder-ben találhatni leginkább, és egyáltalán nem lehetetlen, hogy a magyar elnevezés erre az albán helynévre vezethető vissza. Az bizonyos ugyanis, hogy a kadart a Balkánról hozták magukkal Magyarországra a török sodorta rácok-vlachok-cincár románok. Van még egy ilyen feltevés errefelé, mely szerint lehet, hogy a serine meg a syrah ekvivalense, de ez még tisztázásra vár. Az az igazság, hogy a gyér szakirodalom szerint ezer sebből véreznek az albán borok, mely sebek (az illósodás, a túlkénezettség és a randa szín a vörösöknél, a szürkerothadásra, a rothadt szőlőre és betegeskedő hordóra utaló jelek a fehéreknél illetve az irtózatos komenista címkék) a kultúra és a gazdaság szintjének általános emelkedésével fognak eltűnni a pohárból, reméljük, sikerült kedvet csinálni a Nyájas Olvasónak az albán borok kóstolásához. Egyébként vicc nélkül ajánljuk, hogy próbálkozzanak, egy emelkedő országban a bor is tisztul, és ismételjük és hangsúlyozzuk, hogy a szép, minőségi bor lehetősége benne van a terroirokban. Tessék tehát keresni, mint Arthur király teamjénak tagjai a Szent Grált, annak reményében, hogy hamarabb szaladunk bele egy pohár izgalmas balkáni borba, mint a kerekasztal lovagjai a Grálba. Négyszáz év török uralom és negyven év sztalinizmus és Enver Hodzsa és splendid isolation után és némely nervőz, kicsit genocid hajlamú balkáni szomszédok mellett persze nem könnyű szegény szkipetárok dolga. Kérdés, sikerül-e egyáltalán kiemelkedniük a szegényes múlt és jelen kulisszái közül, ami valószínűbb, mint valaha, hiszen az albán társadalom szabadságfoka hézagos ismereteink szerint körülbelül most a legnagyobb Szkander bég óta, de erre a felemelkedésre persze nincsen semmi garancia.
Ha az albánok nem győznek a múlton és önmagukon, a boruk is marad olyan, amilyen. Ha igen, akkor ama ma ezer sebből vérző borok a bolgár, román, horvát, sőt görög borok közé-mellé emelkedhetnek, mert a természeti adottságokban, az önológiai terekben, a terroirokban, a kontinentális belső fertályok szeleivel keveredő, a partvidék felől érkező mediterrán effektekben és az ősi szőlőfajtákban, hangsúlyozzuk sokadszor és utoljára, a nagy lehetőség benne van.
Korábban (bolgár, grúz, görög, ciprusi, török borok):
Bolgár borbár
