• CÍMLAP
  • PODCAST ARCHÍVUM
  • RÓLUNK

borravalo.hu

gasztro●kultúra

  • Étel
  • Ital
  • Kultúra
  • Történelem
  • Kapcsolat

Bardon Menon 2008

2011-07-25 ● borravalo.hu

Lassú, viszkózus cseppek rajzolják tele a poharat, illatban először csonthéjas-mandulás jegyek mutatkoznak, majd fehér virágok, viasz, tömjén és földesség, de körte, érett alma, mogyoró és grillázs is jelen van.

Nagy múltra visszatekintő család rövid előéletű pincéje Erdőbényén. 2007 óta vannak jelen, hosszas kereséssel vásároltak összesen nyolc és fél hektárt a Meszes Majorban, a Lapisban és a Sarkad-dűlőben. Szolid, de elegáns honlapjuk nekem tetszik, árképzésük alapján a felső középmezőnyt célozták meg.

Lássuk a lényeget: a félliteres palack szerint a Meszes dűlő közel száz éves tőkéiről származik ez a furmint, amihez a tizenegy hónapos, (másodtöltésű) tölgyhordós érlelés során némi hárslevelű került házasításra. Akárhogy forgatom, ez a szín bizony valahol a halvány és a közepes intenzitású arany között van. Lassú, viszkózus cseppek rajzolják tele a poharat. Illatában először a klasszikus oxidatív tokajikra jellemző csonthéjas-mandulás jegyek mutatkoznak és erős ásványosság, azonban idővel egyre több réteg bomlik fel a súlyos aromák felett: fehér virágok, viasz, tömjén és földesség. Elsőre rádobtam volna vagy három évet a korára, de klassz, komplex, ezért hosszan szagolgatom. A korty nagyon sós, nagy testű és olajos, a körte, érett alma, mogyoró és grillázs is jelen van, ez utóbbi talán a hordóból. Mindenét magasnak érzem egy kicsit: extraktos, nehéz, határozott savakkal (analitikailag 6,3g) és a tizennégyes alkohol is olyan érzetű, mint kimondani (erre talán a 3,4g cukor is rájátszik). Komolyra hangolt bor, az image építésének jól kitalált lépcsője. A fél literért 4000 Ft-os árával 3,5 csillagra teszem.

A Bardon borászatot is érdemes meglátogatni a Bor, mámor? Bénye fesztiválon, augusztus 12-14.-én ? program és részletek itt!

A fesztivál hivatalos oldala

Címkék: 2008, 3.5 csillag, Bardon, Bor mámor Bénye, Erdőbénye, fesztivál, Menon, Tokaj

← Ábrahám Kakasok Furmint 2009 Karádi és Berger Selectio 2008 →

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Kövess minket

  • Facebook
  • Instagram
  • RSS
  • YouTube

keresés

PODCAST FELIRATKOZÁS

  • SpotifySpotify
  • Apple PodcastsApple Podcasts
  • DeezerDeezer
  • Podcast AddictPodcast Addict

PODCAST TÁR

Borravaló
Borravaló
Újra legyen méltó helyén a sörkultúra! - Indoor Sörfesztivál kilencedszer
Loading
00:00 / 00:35:42
Apple Podcasts Deezer Podcast Addict RSS Spotify
RSS Feed
  • Újra legyen méltó helyén a sörkultúra! - Indoor Sörfesztivál kilencedszer

    Újra legyen méltó helyén a sörkultúra! - Indoor Sörfesztivál kilencedszer

    Jan 28, 2026 • 00:35:42

    Kilencedik alkalommal várja vendégeit az Indoor Sörfesztivál, amely tulajdonképpen majdnem véletlenül jött létre, miközben a szervezők azon munkálkodtak korábban is, hogy méltó helyére kerüljön itthon a sörkultúra.

  • Szigeti Péter: Én tökfőzelék gyerek voltam

    Szigeti Péter: Én tökfőzelék gyerek voltam

    Jan 21, 2026 • 00:39:50

    Szigeti Péter újságíró médiaszakember imád főzni. Foodie családból jön, ahol mindig is fontos volt az étel: na nem csak azért, mert anyukája élelmiszervegyész, de azért is, mert mindig az ebédlőasztalnál gyűlt össze a család, itt voltak, vannak a legjobb beszélgetések. Még úgy is szívesen készít mindent, hogy ő maga peszkateriánus,…

  • Hal, bejgli, káposzta - mit és miért eszünk karácsonykor?

    Hal, bejgli, káposzta - mit és miért eszünk karácsonykor?

    Dec 26, 2025 • 36:44

    Miért eszünk halat karácsonykor? Ez mindig így volt? Hát a máknak milyen szerepe van az ünnepi ételekben? Katona Csaba és Kántor Bandi arról beszélgetnek, hogyan alakultak ki ünnepi étkezési szokásaink.

  • A mesebeli fűszer: a Magellán-sztori 2.

    A mesebeli fűszer: a Magellán-sztori 2.

    Dec 18, 2025 • 33:34

    Korábbi adásunkban Magellán fűszerekért folyó expedíciójának részleteiről beszélgettünk, most folytatjuk a történetet. Kiderül: a tengeri fűszer útvonal hatalmas és radikális változást hozott az európai konyhában, kultúrában.

  • Mi az ami hús, zsírszegény, nincs tele méreggel és fenntartható?

    Mi az ami hús, zsírszegény, nincs tele méreggel és fenntartható?

    Dec 12, 2025 • 30:59

    Az egyik legegészségesebb hús, egykor mindennapos volt asztalainkon, mára majdnem teljesen kikopott. Pedig a nyúlhús fehérjegazdag, zsírszegény, nincs benne antibiotikum, épp ezért alapja a bébiételeknek is, mégsem esszük.

  • Mogyoróval álmodik: Thummerer Vince

    Mogyoróval álmodik: Thummerer Vince

    Dec 10, 2025 • 34:42

    Az érettségi előtt álló Thummerer Vince a különleges minőségű magvakat forgalmazó családi cég hajtómotorja: régi álma volt saját vállalkozást indítani, mára külpiacokra is tör. A Snackz sztori.

  • Hogyan utazzunk lazaccal? - rendhagyó könyvajánló

    Hogyan utazzunk lazaccal? - rendhagyó könyvajánló

    Nov 27, 2025 • 33:35

    Rendhagyó könyvajánló, egyben ötlet karácsonyi ajándékra: Umberto Eco Bábeli beszélgetés, Minimálnapló című kötete nem csak gasztrobubusoknak.

  • Aki meghalt a szegfűszegért: a Magellán-sztori 1.

    Aki meghalt a szegfűszegért: a Magellán-sztori 1.

    Nov 21, 2025 • 34:11

    Magellánról sokunknak az jut eszébe, hogy ő hajózta körbe a Földet. A története azonban sokkal több ennél, azzal együtt, hogy ő végül nem is hajózta körbe. Expedíciója azonban elképesztő változást hozott étkezési kultúránkban.

  • Kedvenc gyerekkori kaják, kávé, túrázás - Németh Bálint

    Kedvenc gyerekkori kaják, kávé, túrázás - Németh Bálint

    Nov 13, 2025 • 34:51

    „Megkérdezhetem, hogy mi volt a kedvenc gyerekkori kajád?” – ezzel a felütéssel főzi meg hírességek kedvenceit a Balint’s Pot rövid videóiban Németh Bálint privát séf.

  • Kéktúrásból hasgombász: Almási Petra

    Kéktúrásból hasgombász: Almási Petra

    Nov 5, 2025 • 31:54

    Ehető gombák Magyarországon címmel jelent meg Almási Petra könyve, a hazai erdők fogyasztható gombáiról, friss felhasználási módjairól és tartósításásáról. Kezdő és gyakorlott gombászoknak, és a megszokottól eltérő alapanyagokra nyitottaknak.

Facebook közösség

Instagram

Follow on Instagram

Keresés

Borravalo.hu – gasztrokultúra

  • Impresszum
  • Médiaajánlat
  • Szerzői jogok és feltételek

VAN BARÁTUNK

Copyright © 2026 · Borravalo.hu - minden jog fenntartva!