Igen impozáns és nagyon víájpí élményben volt részem kedden este, mikoron is sikerült vendégeskednem egyet a Hennessy tulajdonában lévő, Cognac határában található Chateau Bagnolet-ban.
A nyilvánosság, mezei turisták és nem annyira mezei bor, vagy cognac-isszák számára sem nyitott kastélyt a Hennessy cég saját vendégei számára tartja fenn. A nyári kastélyt nemrég szerezték meg, 1947-ben vásárolta meg a cég, és döntött úgy, hogy a bázis közelében exkluzív körülmények között kényezteti azokat a szerencséseket, akiket meghívnak, hogy kicsit jobban elmagyarázni, érzetetni, mi is az a cognac, jobban mondva, mit takar a Hennessy brand alatt futó cognac, azaz, mi az ő filozófiájuk erről. Azt hiszem ezt sikerült megérteni, a luxushoz közelítő ?jó élet? érzés formájában.
A Chateau Bagnolet Cognactól egy köpésre van, a Charente folyó ott folyik el a kertek alatt, ill. abba a duzzasztóba ömlik bele, mely ?kis? kerti tóként üzemel a terasz alatt, csak, hogy a kilátás borzalmas legyen. Maga a kastély inkább kastélyocska, amolyan nyári vagy vadászkastély, melyből otthon is találni jó párat, nemigen különböztek a nemesség szokásai. (Eszembe hirtelen a pusztazámori, vagy a zombai jut, utóbbi persze a Szent Gaál pincészetnek ad otthont.) 14 fős személyzettel üzemelnek, a főszakács, sous-chef és konyhai személyzet mellett szobalányok és londinerek teszik elviselhetetlenné a szerencsés vendégek számára a way of life a?la (és avéc) Cognac megtapasztalását.
Mielőtt azonban rákanyarodnánk a ház két csúcstermékére, az X.O.-ra, és a Paradis Imperialra, hadd osszam meg azt a két borélményt, amit étkezéshez szolgáltak fel. Mivel Bordeaux gyakorlatilag a kanyaron túl van, ezért általában innen szeretnek beszerezni bort, fehéret még néha Burgundiából, vöröset azonban inkább a közelből. Hogy ez miért alakult így, annak több oka van, az egyik, ahogy megtudtam, az, hogy a hét generáció óta a Hennessynél dolgozó pincemesternek sok barátja van Bordeax-ban, és szívesen csereberélnek, a másik pedig egyszerűen az, hogy megmutassák a bordeaux-i borászoknak, hogy nem félnek attól, hogy a borvidék elhappolja Cognac sikerét. Bordeaux ugyanis nagyon féltékeny Cognacra, nem tudják megemészteni, hogy a közeli vidéknek nagyobb sikere van a világban, mint nekik. Legalábbis ezt mondják a cognaciak.
Chateau Memoires Semillon 2010
Nagyon érdekes bor volt, a kettő közül a jobbik, már a személyes preferenciám szerint. A Szent-Jakab kagylós, tejszínes-sáfrányos mártásos előételhez tökéletesen passzolt, illatra citrusos, grépfrútos, némi fehérvirág és ásványosság érződött, ill. pörkölt magok jöttek. Ami illatban ásványos volt, az szájba véve tengeri levegős sóssággá alakult át, a citrusgyümölcsök éles savak formájában jelentkezett.
Ezek mellett még édes almás és narancsos, narancshéjas kesernye volt benne, a savakat szépen alátámasztotta a közepes test és a koncentráció. Egészen hosszan tartott szájban, még akkor is, ha étel mellett kóstoltam, és elképzelhető, hogy ez kimondottan jót is tett neki, nem tudom, a kagyló nélkül milyen benyomást tett volna, így nagyon jót.
Chateau Rose de Pont 2008
A bor már megjelenésre tipikus claret volt, azaz bordeaux-i küvé, méghozzá a fiatalabb korosztályból. Mivel dekantálták, nem láttam a palackot, ezt később kérésre hozták oda, de biztos voltam benne, hogy Bordeaux-ból jött, annyira jellemző volt. Sötét mag, bíborba hajló éllel, illatra erősen borsos-fűszeres, feketebogyós, némi csokival és édességgel, ill. erőteljes hordós jegyekkel. Utóbbi túl erős is volt szerintem a bor karakteréhez, testéhez. Ami még kilógott belőle, az a túlzottan határozott tannin, ennek számomra még érnie kellene, belesimulnia kicsit, hogy jobban élvezhető legyen, ám házigazdánk, Cyrill szerint ennek már nincs sok ideje, és így jó, ahogy van.
Ezzel kicsit vitatkoztam, mondván a savak is elég erőteljesek, de teljesen fölöslegesen, látszott, hogy nem meggyőzhető ebben az ügyben. Ha azonban ilyennek kell lennie, akkor ezt passzolnám a továbbiakban, egyszerűen nem volt harmóniában, kicsit nyers hatása volt. Később kiderült, hogy Pierre Lambert médoci pincéjéből való. Különben nagyon iható bor ez, ill. a fentiek alapján egy-két éven belül lesz az, közepes testtel és ízben is rengeteg fűszerrel, feketebogyós gyümölccsel és sok ásvánnyal, sóval a lecsengésben.
Hennessy XO
Ebéd után egy XO-val csapattuk le a kávét, ez a Hennessy csúcsterméke, ill. az egyik, ha lehet ilyet mondani egy majdhogynem csak csúcsterméket forgalmazó házról. Mondjuk azt, hogy az átlagember számára elérhető (nagyot nyújtózva) áron lévő cognacok közül ez a csúcs, a többiről (Richard, Paradis, Paradis Imperial, Bibliotheque) csak álmodnia érdemes, mert inkább autót vesz helyette. Az XO azonban itthon is fellelhető, kiszereléstől és értékesítési ponttól függően 18-25 ezer forint körül van, ajándéknak sem utolsó, ünnepi ital. Maga az XO a Hennessy találmánya, a klasszifikációt gyakorlatilag ők találták ki, 1870-ben. Az üveg formáját 1947-ben találták ki, ez az első cognac, amit dekanter palackba töltöttek, mely megfordítva szőlőfürtöt formáz, az üzenet az lévén, hogy a cognac szőlőből készül. A szabályozás egyébként változik, nem utolsósorban a Hennessy lobbijának köszönhetően, mellyel a jelenlegi 6 évről 10 évre változik a legfiatalabb komponens minimum életkora. (Mindez 2018-tól lép érvénybe.) Persze, a keverés százalékos összetételét (hogy melyik és milyen korú eau de vie-ből mennyit tettek bele) nem árulják el, annyit tudni, hogy a legfiatalabb rész 10, a legidősebb 30 éves az XO-ban.
Alapvetően karakteres, férfias cognacot hoztak létre, fűszeres (bors, kardamom, fahéj, vanília, szegfűszeg) narancsos, karamelles-grillázsos, és enyhén füstös, dohányos illat- és ízvilággal. Érdemes tulipán formájú pohárba tölteni és sokáig kortyolgatni, mert változik a pohárban, és folyamatosan elgondolkodtat, a fenti aromákat felvonultatva. Nem egy bedobnivaló rövidital, kényelmesen el kell helyezkedni és kiélvezni.
Hennessy Paradis Imperial
A fent leírtak mind igazak (az aromák persze nem mind) a Paradis Imperialra, csak hatványozzunk fel mindent. Ez már nem elérhető árkategória, és minőség, a ?sima? Paradis egy változata, mely nem fölötte vagy alatta ál a többi házon belül prémiumnak ítélt brandnek, hanem különbözik azoktól. Az Imperialt annak emlékére készítették el, hogy I. Sándor cár udvarába rendeltek egy nagyobb szállítmány Hennessyt, még 1818-ban. Egy két centes pohárral uszkve 13 000 forintba kerül, tessék felszorozni 70 cl-re, kijön a palack ár. Az Imperial az X.O.-nál bársonyosabb, illatra meglepően nem alkoholos, pedig 40%-osra van ez is belőve, mint az előző. A fűszeressége is inkább az édesfűszereket jelenti, előjön némi virágosság és mézes illat és ízjegyek, illatra pedig a pézsma. Nagyon nehéz nem fennkölten beszélni, vagy írni róla, főleg a készlet és ár ismeretében, de valószínűleg nem is kell: ilyet az ember könnyen megszámolható és emlékezetes alkalommal fogyaszt, és ez erről is szól.
Ha még annyit elárult volna a személyzet, mielőtt elhagytam a Chateau Bagnolet épületét, hogyan lehet olyan ropogós, omlós, mennyien finom baguettet sütni, amilyent minden étkezéshez felszolgáltak, és ellenállhatatlan volt, akkor a teljesség igényével távoztam volna, így azonban kénytelen leszek visszatérni, már ha még egyszer meghívnak. Nem fogok ellenkezni.
