• CÍMLAP
  • PODCAST ARCHÍVUM
  • RÓLUNK

borravalo.hu

gasztro●kultúra

  • Étel
  • Ital
  • Kultúra
  • Történelem
  • Kapcsolat

Egy sor Balassa

2016-11-11 ● Kodela Mia

Balassa István 2015-ös borait egy sorban kóstolni remek október 23-ai program volt, valószínűleg a legjobb, amit egy ünnepre ki lehet találni. És persze a plusz egy palack aszú, ami megkoronázta az egészet.

Azért jó, ha az embernek olyan barátai vannak, akik sokat járnak Hegyaljára és Tokaj szakértők, mert olykor kapnak egy-egy ilyen sort, mint amit most kóstoltunk. Szerencsére Furmintfan kolléga úgy gondolta, hogy megosztja velünk is az élményt, így miután kibeszéltünk minden boros pletykát és újdonságot, – és ezzel együtt soha többet nem merem leírni, hogy ásványos lenne egy bor – nekiláttunk teljesíteni a ?feladatot?.

IMG_8234

Szóval ?15-ös Balassák és plusz egy aszú.

Balassa Nyulászó 2015
Illatban némi termálosság, ízben fehérhúsú gyümölcsök, édesfűszerek, vanília. A parfümösség, a szép szerkezet és komplexitás most is benne van, de valamiért nem a legjobb formáját mutatta, visszakóstolásra vár egy más alkalommal. Van ilyen.

Balassa Betsek Andezit Furmint 2015
Felfedeztük, hogy a Balassa borok egy részének meghatározó aromajegye a málna, és tényleg, ebben a tételben is kiütközött. Mellette ringló, körte, édesfűszerek, még némi ananász is érezhető. Édes karaktert kap a maradékcukortól, gazdag aromák, komplex, hosszú lecsengésű tétel, jól egyensúllyal (13,5% alkohol), igazán szép hordós jegyekkel.

Balassa Betsek Kvarc Furmint 2015
Fehérhúsú alma, őszibarack, némi trópusi gyümölcs, sósság, málna, kis füstösség. Évjáratot meghazudtolóan élénk savak, jó egyensúly jellemzi, nekem a hordó itt még beépületlenebb, zárkózott is volt most, kell a bornak az idő. De már most is nagyon tetszik, valószínűleg idővel még jobb lesz.

Balassa Betsek Riolit Furmint 2015
Sárgabarack, mandarin, sósság, citrus, kandírozott citrushéj, fehér virág, lehet hogy csak Táncoló Medve beszélte be nekünk ügyesen, de most már ebben is málnát érzek. Lendületes a sav, az 1,5 g/l maradékcukor pont szépen ellensúlyoz, a hordós jegyek itt is kiemelkednek még. Az alkohol nekem kicsit kilóg belőle, de idővel gazdag és nagy bor lesz, azt most is érezni.

IMG_8236

Balassa Mézes-Mály Villő Furmint 2015
Nem az elején kéne, de muszáj azzal kezdenem, hogy egy csodálatos bor. Komplex, koncentrált, elegáns, hosszú lecsengésű, rétegzett. Alma, körte, vanília, édesfűszerek, pörkölt jegyek, kandírozott citrus, fehértea, akácméz, só, menta. Tele van ízzel, a szerkezetre sem lehet panasz, még a 14,5% alkohol is jól áll neki, a savszerkezet pedig pazar. Kétség sem fér hozzá, hogy csak még jobb lesz idővel.

Balassa Betsek Andezit Hárslevelű 2015
Körte, fehérvirág, citrus, némi trópusi íz is keveredik hozzá, méz. Visszafogott és elegáns, szép egyensúllyal, élénk savakkal. A hordós jegyek itt nem tolakodnak az előtérbe, ahogy a 2,7 g/l maradékcukor is szépen támasztja alá a szerkezetet.

Balassa Betsek Kvarc Hárslevelű 2015
Málnacukor, fehérvirág, fehérhúsú gyümölcsök, kandírozott citrushéj. Kicsit édesebb és koncentráltabb az Andeztinél, kifejezetten selymes textúrájú, visszafogottabb savakkal rendelkező tétel. Hosszú lecsengés, szép rétegzettség jellemzi, nagyszerű volt.

IMG_8233

Balassa Villő 6 Puttonyos Aszú 2013
Azért ez is mindig egy hűha élmény. Vajas, mézes, körte, feketetea, sárgabarack, kandírozott narancshéj és papaya, mogyoró, dió, narancslekvár. Elképesztő komplexitást és koncentráltságot mutat, elegáns tétel, hosszú lecsengéssel. 240 g/l maradékcukor, 10,5% alkohol, a szerkezetre nem lehet panasz, mert a savak szépen ellensúlyozzák, ahogyan a sósság is.

Köszönet Furmintfannak a Borrajongótól (és persze Balassa Istvánnak), hogy kóstolhattam a sort!

Címkék: Balassa István, Balassa Pincészet, borkóstoló, Mád, Tokaj

← Megnyílt a Carpe Diem Borbár ‘Petrányi 15’ ? Birtok a Balaton felett →

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Kövess minket

  • Facebook
  • Instagram
  • RSS
  • YouTube

keresés

PODCAST FELIRATKOZÁS

  • SpotifySpotify
  • Apple PodcastsApple Podcasts
  • DeezerDeezer
  • Podcast AddictPodcast Addict

PODCAST TÁR

Borravaló
Borravaló
Boston, teadélután, bab és homár
Loading
00:00 / 00:37:17
Apple Podcasts Deezer Podcast Addict RSS Spotify
RSS Feed
  • Boston, teadélután, bab és homár

    Boston, teadélután, bab és homár

    Apr 9, 2026 • 00:37:17

    Milyen és mennyi teát öntöttek a bostoni kikötő vizébe, több, mint 250 évvel ezelőtt? És hogy lett a homárból drága étel, amikor régen még a szegények eledele volt és annyi volt belőle, hogy a földekre is hordták tápnak?

  • Fermentáljunk, a testünk meghálálja!

    Fermentáljunk, a testünk meghálálja!

    Apr 3, 2026 • 00:36:07

    Egyszerűen fogalmaza: vannak a bélrendszerünkben rossz baktériumok, meg vannak jók. A fermentált élelmiszerekkel a jókat hozzuk előnybe, ráadásul finomat is eszünk – mondja B. Király Györgyi.

  • Clovis Taittinger: a pillanat varázsa

    Clovis Taittinger: a pillanat varázsa

    Apr 1, 2026 • 00:10:21

    Ha egy korty champagne segít egy pillanatra, vagy akár pár percre elutazni, eltávolódni a világ zajától és magunkra, családunkra, szeretteinkre, barátainkra figyelni, akkor már megérte – mondja az ikonikus pezsgőpincészet vezetője.

  • Akiről steak is van elnevezve: Frész Ferenc

    Akiről steak is van elnevezve: Frész Ferenc

    Mar 23, 2026 • 00:39:54

    Frész Ferenc imád főzni, erős igénybevételt jelentő munkája mellett ez kapcsolja ki. Komoly motivációt jelentenek a lányai is, akiknek gluténmentes ételeket készít. 

  • Business English tanárból borakadémikus - Sue Tolson

    Business English tanárból borakadémikus - Sue Tolson

    Mar 11, 2026 • 00:33:51

    Sue Tolson a kilencvenes évek végén érkezett magyarországra, üzleti angolt tanítani. Aztán elment egy bortanfolyamra, most pedig éppen a Master of Wine cím megszerzésén munkálkodik.

  • Az erdő mindent tud - Bózsó Gyula

    Az erdő mindent tud - Bózsó Gyula

    Mar 4, 2026 • 00:34:26

    Máshogy látja a világot, aki megértette, hogy az erdő mit tud adni. Ehető és iható superfoodok hevernek előttünk, csak ismerni kell őket. Bózsó Gyulával beszélgettünk.

  • Karnevál, Velence, Napóleon

    Karnevál, Velence, Napóleon

    Feb 25, 2026 • 00:37:51

    Il Carnevale di Venezia: ősi hagyományokra épülő ünnep, amely fénykorát a 18. században élte, majd jött Napoleon. Katona Csaba történésszel beszélgettünk a karneválról, velencei szokásokról, ételekről és italokról.

  • Ha február, akkor furmint: Kézdy Dániel

    Ha február, akkor furmint: Kézdy Dániel

    Feb 19, 2026 • 00:34:54

    A Furmint február mára a legismertebb hazai fajtakóstoló lett, és idén már a 16. alkalommal rendezik meg. Pedig nem volt evidens, hogy megtalálja a helyét egy fajtára kihegyezett esemény.

  • Hogy kerül fűszer a kávéba?

    Hogy kerül fűszer a kávéba?

    Feb 11, 2026 • 00:33:29

    Lényegében új italkategória jön létre, amikor a My Spicy Cup kávéfűszereivel készítünk italt: az így készített meleg vagy hideg latték, americanók, espressók egy új dimenziót hoznak be, csak nyitottnak kell lenni rá. Halmai Judittal beszélgettünk.

  • Bölcsészből lett csokimester - Bretz Bernadett

    Bölcsészből lett csokimester - Bretz Bernadett

    Feb 4, 2026 • 00:33:55

    Bretz Bernadett bölcsésznek tanult, mégis csokimester lett. Egy véletlen találkozás hozta össze a kakaóbabbal és csokoládékészítéssel, egy külföldi út mindent megváltoztatott.

Facebook közösség

Instagram

Follow on Instagram

Keresés

Borravalo.hu – gasztrokultúra

  • Impresszum
  • Médiaajánlat
  • Szerzői jogok és feltételek

VAN BARÁTUNK

Copyright © 2026 · Borravalo.hu - minden jog fenntartva!