Nagyon nem örültünk a hírnek, melyet az Alkoholistán olvastunk, hogy Fekete Béla bácsi (ez nem bratyizás, hanem tisztelet és bizalom), eladja a birtokát. Kiábrándító volt, szomorú.
Oltári szarul érinti az embert az ilyesmi, mert FBb a nagy somlói márkák és öregek egyike, azaz ama borászoké, akik igazi ásványos, boldog, illatos somlóit készítenek a gengszterváltás óta. Az illat tán a kulcsszó az FBb-boroknál, e szép, aranysárga, mély és érlelt fenoméneknél, melyek tehát alighanem eltűnnek az életünkből. Megkérdeztük, miért?
– Nincs valami különös külső oka, alapvetően az a probléma, hogy 85 éves vagyok, és egyszerűen sok nekem, hogy minden gond az én nyakamba szakad. A fiam amúgy sem igazán érdeklődött, a motorbalesete óta végképp visszavonult, nincs senki, akivel megoszthatnám a munkát.
– De a felesége segíteni szokott az eladásban.
– Hát, az az igazság, hogy ő sem szerelmese Somlónak. A családból nem áll mellettem senki.
– Valamely külső, szakmai befektető vagy társ nem adódott?
– Nem tudom, az ingatlanossal még függőben van a szerződés. Ha valaki jönne, akkor is szeretnék megmaradni itt, hogy irányítsam a folyamatokat, megmaradjon a folytonosság, ne legyen törés. Úgy bánt, hogy tavaly a jégverés, idén az eső rontotta le az évjáratot, nem akarom így befejezni, legalább egy jó évjárattal kéne? Amíg bírom, azért ezt fogom csinálni.
Nem örülünk, na. Korábban írtuk róla:
Fekete Béla a hegy egyik nagy öregje, őskonzervatív módszerekkel dolgozik, se kóracél tartály, se traktor, se ozmózis, se semmi. Fahordók, azt jónapot. 2005-ös furmintja zárt, körtés illattal indít. Ízre elsőként déli gyümölcsök jelentkeznek, majd fanyar körtés egreses íz, végezetül somlói mineralitással zár a bor. Hosszan, nagyon hosszan. Juhfarkjára talán a robusztus, meg a rusztikus volna a két megfelelő jelző. Illata ásványos, pörkölt, fémes, tiszta intenzív. Ízre először citrusok nyitnak, majd egy jó adag bazalt következik, amely hosszan eltart. Nagy testű, nehéz bor ez, nem az a csacsogós fajta. Alkoholban az ideálisnál némiképp erősebb.
—
Ha már ásványok, átugrottunk kicsit a Fekete Bélához, akiről David Copp azt találta írni a magyar borokról szóló könyvében, hogy ?the juhfark man?. Somlói gazda, de a bora elegánsan fölötte áll a somlói közhelyeknek. Jelesül az orrot lecsavaró, nyelvet letépő fanyar savakon, amelyeket egyrészt juhfark karakternek, másrészt tájjellegnek szoktak mondani, igen helytelenül. Nagyon szép kézműves, gyümölcsös borok voltak, különösen a 2006-os furmint ragadott meg, na aztán odavág rendesen: férfias, amennyire csak lehet, de elegáns es. Finom kézimunka. Közben Béla bácsi elmesélte, hogy annak idején hogyan bírságolta meg őt a kilencvenes évek elején az OBI (aki nem tudná: Országos Borminősítő Intézet) mert juhfarkat termesztett a Somlón ? azt mondták neki, tájidegen fajta?
—
Próbáljuk meg szem előtt tartani Fekete Béla intelmét, miszerint ?meg kell becsülni minden szőlősgazda tevékenységét még akkor is, ha nem a legkiválóbb terméket tudja előállítani. Nem szabad megsérteni őket erős kritikával. Minden gazda a maga borát tartja a legjobbnak, amin nem szabad csodálkozni. Hatalmas munkája van benne, nap mint nap ezt kóstolja, ennek az ízvilágához szokott hozzá?.
