Amit mindenképpen tudunk, hogy Franciaország keleti felén van egy csík, gyakorlatilag két folyóvölgy, amely felette kedvez a bortermelésnek. Az északiról, azaz Burgundiáról, már írtunk, most itt az ideje, hogy délnek forduljunk, irány a Rhone völgye, ahol az utazót tömény szamóca és feketecsoki-ízek várják, shiraz, grenache, meg egy kazal autochton fajta, és átérezhetjük, milyen rettenetes lehetett a pápák élete V. Kelementől XI. Gergelyig, ha még egy külön borvidéket is elneveztek róluk?
Cote du Rhone kóstolóra szólított bennünket a WSET, és mi vállaltuk a kockázatot, inkább mi szembesüljünk a borok jelentette veszéllyel, mint kedves olvasóink. A borakadémia most 15 tételt kínált, amelyeket ? minő kényelem ? nem nekünk kellett összehordani. Az Itáliában turnézó Dr Nemtudomkának sem kellett legendás (majdnem) kerekasztalát rendelkezésre bocsátani, odamegy az ember, kóstol, elvan, és még mosogatni sem kell. A szenvedésben ez alkalommal a Svejci Bicska volt a hű barát?
Alsó, felső, király, pápa
Rhone-völgy. Az odáig megvan, hogy a kelet-francia borvidékek: Champagne, Burgundia, Beaujollais, és a Rhone völgye, amely alapvetően két részből áll (hohó, észak és dél, avagy ? folyás szerint ? felső, és alsó terület.). A Rhone-kapcsán nem a Cote du Rhone az egyetlen borvidék, amely be kell, hogy ugorjon! Hiszen a Rhone keresztülfolyik Valais kantonon is, ahol szintén számottevő borászkodást folytatnak a jó helvétek.
Az egész dolog egyébként úgy kezdődött, hogy a Phokaiaiak egy kicsit szűken lettek odahaza Hellaszban, ezért legott megalapították Masszília gyarmatot, a mai Marseille-t. Mivel ott nem kifejezetten volt alkalmas a terep a szőlészet-borászat szakirányra, ezért a görög szakik (na jó, akkor még csak hellének) a Rhone völgyében kezdtek el borászkodni. A gallok és a rómaiak hülyék lettek volna megtörni ezt a szép hagyományt.
A középkorban ugyan volt némi galiba abból, hogy a Rhone-völgy borait Burgundián keresztül akarták szállítani, és ezt a Burgundi hercegek több ízben is megtiltották, nehogy má? az ő burgundijukat valaki letaszítsa a trónusáról. Végül a vasút megépítése hozta meg a Rhone-völgynek a megfelelő elismerést, innentől kezdve ugyanis direktbe szállíthattak Párizsba, meg ahova akartak.
Pofozták a pápát
Ezzel a Cote du Rhone története nagyjából kerek, de kihagytuk az európai történelem egyik legviccesebb részét, a pápák Avignoni fogságát, amely borszempontból különösen fontos. A történet röviden annyi, hogy IV. Fülöp francia uralkodó, és az idős, ám arrogáns VIII. Bonifác összerúgták a port holmi alá- és fölérendeltégi kérdéseken. Az egyre durvább levélváltást követően Fülöp egyszerűen elrabolta a pápát, akit Nogaret Vilmos a király kancellárja és elintézőembere jól fel is pofozott (az azért egy érdekes jelenet lehetett). Bár Bonifác kiszabadult, hamarosan meghalt.
Bonifác kapta a sallert
A következő pápa, a francia V. Kelemen pedig Avignonba tette át a székhelyét. Ott is hédereztek a pápák jó hetven évig. A vatikáni történetírás persze Avignoni fogságnak említi a dolgot, de valójában elég jól elvoltak ott a fiúk: olyan fényes udvart vittek, hogy azt bárki megirigyelhette volna, és Chateuneuf du Pape-ot ittak rogyásig. No persze ez csak jótékony legenda. Valójában a Chateuneuf XXII. János pápa új, hűvösebb palotáját jelenti, mindenesetre egy olyam munkakörben, amelyben naponta legalább egyszer kötelező misét mondani (tehát bort inni) nem lehetett rossz bora a főnöknek. A Ch.N. d. P. Apellációt csak a XIX században hozták létre, de a talaj, a klíma ? és különösen a helyi fajták, már az Avignoni fogság idején adottak voltak.
A történeti felvezetés után lássuk hát, milyen harverrel dolgozunk, milyen is az a Cote du Rhone, úgy geográfice, mint geológiailag. A folyó felső és alsó szakasza jól kettéosztható: a felső folyásnál egy szorosban kanyarog, ahol a gránitteraszokon nő a szőlő: itt van Cote Rotie, St. Joseph, illetve a szembe parton Hermitage és Crozes-Hermitage. Errefelé főleg a Syrah járja, esetleg egy leheletnyi Grenache-zsal vegyítve.
Dél felé a folyó kiszélesedik, lassabb a folyása, és a népek gyakorlatilag az egykori folyómederben (is) termelnek szőlőt, mint példának okáért a Chateuneuf du Pape, amely nagy buci kövekből álló talajon (jobb szó is lehetne a kőrakásra, mint a talaj, az egészet úgy kell elképzelni, mint egy rakás negyed- és félkilós cipót egymásra halmozva, talaj nuku. Gazolni nem kell, mert a szőlőn kívül semmi nem terem meg erre) termeli meg azt a 13 féle szőlőt, amelyből a bor készülhet. (Főleg Grenache és Syrah, de van Mourvédre, Cinsault, Counoise, Vacrése, Picpul Noir, Terret Noir, Grenache Blanc, Clarette, Bourboulenc, Rousanne, Picardan. A Chateu de Boucastel és a Clos des Papes kivételével nem nagyon teszik bele mind a tizenhármat).
Szegényember apellációja
Mindenképpen meg kell még említeni Gigondas-t, amely a szegényember Chateuneuf du Pape-ja. Az apelláció sokak szerint tud annyit mint a nagytesó. Láthatólag a palackkal is megpróbáltak rájátszani a hasonlóságra: a Chateuneuf-palack hagyományos burgundi, azzal a különbséggel, hogy a nyakszirtjén van egy dombornyomott pápai süveg címer. A Gigondason ugyanitt egy hasonlóan díszesen nyomott kürt található. Adios, Reobeok, Puna, Neki szevasztok! A különbség annyi, hogy a Gigondas tényleg jó minőségű.
Van a környéken még egy rakás kisebb borvidék, mint az egyre felkapottabb Rasteau, amelyek szintén az Alsó-Rhone-hoz számoltatnak, és ugyan ezekkel a szőlőfajtákkal dolgoznak. Kalauznak talán annyit, hogyha ellenállhatatlan a málnaillat, és rá van írva a palackra, hogy Rhone, akkor ha bíbor ? tehát syrah ? akkor észak, míg ha barnás ? tehát grencache ? akkor dél felé kell keresgélni? Ezt persze senki se vegye alapvetésnek, tekintettel arra, hogy a kisebb apellációkban tojnak mindenre, és olyan arányban vegyítik a szőlőt, ahogyan a kedvük tartja.
No akkor nézzük a tételeket! Északról délre haladtunk a kóstoláskor, most is ezt a metódust követném, legfeljebb az évjáratokat variáltuk oda meg vissza.
Chateu St. Cosme, Cote Rotie 2004
Színre közép bíbort mutat, sötét maggal. Az illatban dohány, fekete csoki, szeder, jelenik meg, aztán valami animalitás, tehát patás-szag. A savak kissé kiállnak, ízben mokkás, és folytatódik az illatban elkezdett fekete szeder, a svejci bicska szerint a hordóhasználattól valami száraz banán chipsre emlékeztető ízeik is jutottak bele. Való igaz, érződik még a hordó. Amúgy a bor közepesen intenzív, nem túl hosszú.
Chateu St. Cosme, Saint-Joseph 2004
Ugrunk egy apellációt délre, ugyanúgy a jobb parton, de a termelő változatlan. Mélybíbor, töksötét szín. Az illatában ribizli, szeder található, finomabb animalitás közepette. Ízre kerek és meleg, a sav magas ugyan, de mégis lágy az egész. Sok benne a gyümölcs elsősorban a már plottyadt, érett szeder. Nem túl hosszú bor. Ezt mondják az Hermitage kistesójának, méltán. A Svejci Bicska sóletet javasolna mellé, és bármilyen bizarr, alapvetően igaza van.
Domaine d?Andezon, Cotes du Rhone Villages, Öreg tőkék, 2003
Elvileg egy visszalépés, mármint minőségice. Sötét bíbor a szín, átláthatatlan maggal. Illatra lakkos acetonos elsőre, de ez nem borhiba, errefelé ez belefér. Aztán jön az éretlen szeder. Ízre elsősorban tannin van, az viszont mindent ural, összerántja a szájat. Savak szinte alig. Az íz amelyet ki lehet hámozni a tannin mögül, leginkább az éretlen, savanyú szederre hajaz. Hosszúsága is csak azért van, mert eltart egy darabig, amíg a tannin miatt lefejti az ember a pittyét a fogairól.
Domaine de la Vielle Julienne, lieu-dit Calvin-dűlő, Cotes-du-Rhone 2005
Sűrű sötét szín, abíbor csak a széleken látszik amúgy tökfekete a lé. Zárt illattal indít, medicinális, mint egy marék kalomopirin, keresnyés illata van. Ízében a tannin dominál, egyelőre agresszív az egész, csak türelmesebb kóstolás után mutat szeder, és ribizli ízt ? mindkettő fekete ? annak, akinek van türelme. Ha öregszik egy 10 évet még akkor jó lehet, most még túlságosan öntörvényű volt. Türelmes gyűjtőknek, és a Calvin-dűlő rajongóinak ajánljuk jószívvel.
Domaine des Escaravailles, Cotes-du-Rhone, Rasteau, La Ponce 2004
Ez tehát a déli kisebbik vidékek egyike, Rasteau bora Itt már 80 százalék a Grenache, és csak 20 a syrah! Ennek megfelelően színre inkább barnás, bíbor széllel. Az illata tiszta erdei gyümölcs, elsősorban málna. Ízre is gyermekkorunk legszebb szobi szörpjeit idézően málnás, lekerekedett tanninnal, és közepes, de simulós savval. A magas (15%) alkoholtartalom okán van benne kis alkoholédesség. Szép kerek bor.
Domaine ded Escaravailles, Cotes-du-Rhone, Rasteau, Heritage, 1924, 2005
Az előbbi bor izmosabb, elegánsabb testvére. Bár 100% Grenache, színe mégis inkább bíbor, aber tökfekete maggal. Illatában is magas alkoholt lehet érezni, rejtőzködőek a gyümölcsök, de ott vannak. Ízre kis szeder, málna van benne, de nem hivalkodóan. Elegánsabb lenne, ha a 15-ös alkohol nem égetne az utóízben ilyen brutálisan. Amúgy szép kerek bor, hosszú érési potenciállal.
Chateau Saint Cosme, Gigondas 2004
Kezdődik az előjáték a nagy pápai balhéhoz. Színben barnás-narancsos. Illatban körömlakk, és ribizli-szeder vonal keveredik, van itt valami virágosság is. Ízében lágy kerek, könnyed, Bár az alkohol (14,5%) és a sav magas. Elsősorban édeskömény, ánizs ízek nyitnak be az erdei gyümölcs mellé. Délies karakterű ez a bor, inkább fickós olasznak lőném be színre-szagra-ízre, erre mondaná azt Samuel Tinon, hogy jó, de nem helyi.
Chateu Saint Cosme, Gigondas, Valbelle dűlő, 2004
Bíborszín, sötét maggal. Illatra virágos, kis szeder mellékkel. De van itt valmi fémes is. Metal Violet. De akkor a színe Deep Purple (Muhaha). Ízre egyértelmű, nyitott málna és eper, de ezek mögött van valami likőrös édesség, és ez lekerekít savat-tannint-alkoholt. Kerek és nőies bor, kérdés, hogy meddig bírja majd magát. Czerenczkiné Sinkó Kriszta amúgy fréziát és orgonát szagolt benne (itt jegyezném meg finoman, hogy mennyire frusztráló az ilyen töménységű botanikai ismeret olyasvalakinek, aki legutóbb a ballagásán szagolt virágokat).
Domaine Santa Duc, Gigondas, Prestige des Hautes Garrigues 1998
A kóstoló legidősebb versenyzőjéhez értünk. Színre gránát barna, tíz év alatt eltűnt a bíbor árnyalat. Illatában lekváros (szilva ? ezt a Svejci Bicska nem tudta mire vélni, mert még sose főzött, adassék meg neki az élmény!), emellett főtt erdei gyümölcs ? ha van ilyen ? kis csoki, és aszalt gyümölcs. Ízre teljesen lekerekedett, likőrös, viszont a tannin még mindig magas. A savak kilágyultak, kis teás íz van még benne. Egyes kóstolótársak nagyi elfeledett receptű erdei hogyishívják szörpjére asszociáltak. Bővebb felvilágosítást talán Mállottviksz Néne adhat, a lényeg, hogy a bor szépen öregedett, de éppen a legvégén járunk, ha tovább tartogatjuk, már ennyit sem tudna.
Domaine de Cristia, Chateuneuf-du-Pape, 2005
Átalléptük a mediterrán égövet, és a pápák új palotája környékén kolbászolunk. Színre világos bíbor a bor. Illata szedres, majd bodzás, végezetül málnás. Összességében tartja a fekete erdei gyümölcs jegyeket. Ízre is éppen ezt hozza: kerek meleg, mindenféle bogyós gyümölcsök, az alkoholtartalom talán egy kicsit fölé megy a kellemesnek. Amúgy kerek-meleg-mediterrán, soká, legalább 10 évig tartható. Amúgy csak három fajta található meg benne a lehetséges 13-ból: Grenache, Syrah, és Mourvedre
Chateu Beucastel, Chateuneuf-du-Pape, 2004
A bizonyos 13 fajtás birtok. Színre mélybíbor, töksötét maggal, semmi áttetszés. Illatra egyértelműen szedres, egy kicsit édeskés, az alkohol miatt. Ízre is a szedret hozza, méghozzá az agyonérett formájában. Alig van benne tannin, így érzi az ember elsőre. Aztán kiderül, hogy ott van mégis, csak szépen eldolgozva, belepolírozva a környezetbe. Hosszú lesz még ez a bor, legalább 10 éves.
Chateu St. Cosme, Chateuneuf-du-Pape, 2004
Színében melegebb bíbor, nem olyan sötét, mint az eddigi pápa-borok. Az illatában a szeder mellé némi csipke zárkózik. Ízben egyelőre a brutálisan magas tannin visz mindent ezt követően viszont a szeder és a csipke is megmutatja magát. Az alkoholtartalom 14,5% és ez érződik is, csípős. A bor ezzel együtt sem agresszív. A hosszú távra játszó gyűjtők legalább10 évet várjanak, addigra lehetőleg simul majd a tannin.
Domaine de la Veille Julienne, Chateuneuf-du-Pape, 2004
Mélybíbor szín, pedig a Grenache többségű bortól inkább barnást várnánk. Lakkos szeder az illat. Ízre szedret mutat, meg egy kis fekete csokoládét, de a test kisebb, hiába mellé a nagy tannin, könnyű a vége.
Domaine de Villeneuve, Chateuneuf-du-Pape, Öreg tőkék bora (Vieilles Vignes) 2004
Kicsit barnuló sötét bíbor színű a bor. Illatra megvan minden bogyó, egészen a sarkkörig: szeder, málna, áfonya. Svejci Bicska szerint ?nagyon kerekes? és jól is érzi, szépen polírozott a bor. Ízében vörös bogyók garmada tűnik föl, minden, ami az angolban a ?berry? szócikk alatt található, talán a hamvas mocsári szeder kivételével? jelen állás szerint tökéletesen egyben levő borról van szó. A kérdés, hogy évek múlva is ennyire egyben lesz-e? A helyi tudók szerint egy nagy bor már fiatalon is megmutatja barát. Hát, lelkük rajta, ha igazuk van, akkor befektetési jelleggel ebből kell felhalmozni a következő keresztelőkre, ballagásokra, lagzikra, halotti torokra, ésatöbbi.
Domaine de Villeneuve, Chateuneuf-du-Pape, Öreg tőkék bora (Vieilles Vignes) 2005
Nos, nézzük, az eggyel fiatalabb kiadást! Ugyan az a bogyósgyümölcs-orgia, elsősorban szeder, és tőzegáfonya (cranberry). Ízre kerek és bársonyos, sav-tannin még élénkebb egy kicsit a kelleténél, de ugyan az a bogyósgyümölcs kollekció, mint az illatban. Kerek bor már most is, fényes jövő előtt áll.
