• CÍMLAP
  • PODCAST ARCHÍVUM
  • RÓLUNK

borravalo.hu

gasztro●kultúra

  • Étel
  • Ital
  • Kultúra
  • Történelem
  • Kapcsolat

Frittmann lett az év borásza

2007-12-07 ● borravalo.hu

Mondhatjuk azt, hogy végre. Mert tényleg megérdemelte, mint egyébként a nevezett borászok közül mindenki – de ebből a régióból Frittmann János az első év borásza. A hendikepp ugye, kimondatlanúl is – meg nem is – ott volt, de a jó bor az jó bor, és ez ellen semmi sem véd. Gratulálunk!  

Ha te azt mondod az alföldön csak pancsolt bor van, mondok valamit hülye gyerek, ott van a Frittman – szól a már szállóigévé lett Belga dal, melyről mi is írtunk már. Két hete a Borakadémia rendezvényén, ahol a legtöbb szavazatot kapott öt borászt bemutatták, pedig személyesen ismételten meggyőződtünk róla, mennyire fényes csillag a nagy alföld egén a Frittmann pince, mely pörölyként zúzza szét a régióhoz kapcsolódó sztereotípiát. Persze mindenki susmogta, hogy így lesz ez biza idén, és lőn.

A jelölés során idén az öt legtöbb szavazatot kapott borász:

Frittmann János, Kunsági borvidék

Konyári János, Balatonboglári borvidék

Légli Ottó, Balatonboglári borvidék

dr. Lőrincz György, Egri borvidék

Szőllősi Mihály, Ászár-Neszmélyi borvidék

A díj persze nem egyszemélyes: a Frittmann névvel jelzett soltvadkerti borok családi vállalkozásban készülnek és a Frittmann testvérek mellett az egész család szerepet vállal. Egyébként meg generációkra visszamenőleg szőlőtermesztéssel, borászattal foglalkoznak és a két legifjabb fiú is borászatot tanul. Az 1987 óta működő családi vállalkozás birtokában 40 ha saját szőlőültetvény van, aminek túlnyomó része saját telepítés, és mintegy 70 ha környező termőterületről szerződéssel vesz át válogatottan jó minőségű szőlőt a termelőktől.

A vállalkozás borkészítési filozófiája a térségség elismertetése, és hát igen, jókora adag ellenérzés van a régióval szemben: egysíkú cucc az egész, ökológiai adottságai szerények, merő egy homok, a háttérben sötét alakok kotyvasztják a műbort ugyanazokban a tartályokban, melyekben azelőtt olajat szőkítettek.

Nem addig a?, mondják az alföldi borászok, hamisítás máshol is van, csak nincs ekkora híre, a talaj változatos: van, ahol egysíkú homok, de van, ahol a hegyekből lemosott legjobb anyag, a hegyek java, tejszíne borítja a pusztát mintegy, a hőösszeg meg pazar. Ilyesmiket mond Frittmann István is, a leg(el)ismertebb kunsági borász, aki minden kategóriában nívós és tiszta borokat komponál, Cabernet selection-ja pedig (nagyjából fele-fele arányban egybeszüretelt sauvignon és franc)meghökkentően magas színvonalú, teljesen tuti vörösbor.

A Borravaló stábja pedig örül, hogy ilyenek vannak és gratulál.

Dr. Nemtudomka/Kántorbandi

http://www.frittmann.hu/

Korábban:

Zene-bora VII: Legalizáld, gargalizáld!

Itt a tavasz, dagad a fesztivál

Címkék: Alföld, Frittmann, Soltvadtkert

← Amire az egész világ gerjed ilyenkor Fiatalon elhunyt az osztrákok csillaga →

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Kövess minket

  • Facebook
  • Instagram
  • RSS
  • YouTube

keresés

PODCAST FELIRATKOZÁS

  • SpotifySpotify
  • Apple PodcastsApple Podcasts
  • DeezerDeezer
  • Podcast AddictPodcast Addict

PODCAST TÁR

Borravaló
Borravaló
Boston, teadélután, bab és homár
Loading
00:00 / 00:37:17
Apple Podcasts Deezer Podcast Addict RSS Spotify
RSS Feed
  • Boston, teadélután, bab és homár

    Boston, teadélután, bab és homár

    Apr 9, 2026 • 00:37:17

    Milyen és mennyi teát öntöttek a bostoni kikötő vizébe, több, mint 250 évvel ezelőtt? És hogy lett a homárból drága étel, amikor régen még a szegények eledele volt és annyi volt belőle, hogy a földekre is hordták tápnak?

  • Fermentáljunk, a testünk meghálálja!

    Fermentáljunk, a testünk meghálálja!

    Apr 3, 2026 • 00:36:07

    Egyszerűen fogalmaza: vannak a bélrendszerünkben rossz baktériumok, meg vannak jók. A fermentált élelmiszerekkel a jókat hozzuk előnybe, ráadásul finomat is eszünk – mondja B. Király Györgyi.

  • Clovis Taittinger: a pillanat varázsa

    Clovis Taittinger: a pillanat varázsa

    Apr 1, 2026 • 00:10:21

    Ha egy korty champagne segít egy pillanatra, vagy akár pár percre elutazni, eltávolódni a világ zajától és magunkra, családunkra, szeretteinkre, barátainkra figyelni, akkor már megérte – mondja az ikonikus pezsgőpincészet vezetője.

  • Akiről steak is van elnevezve: Frész Ferenc

    Akiről steak is van elnevezve: Frész Ferenc

    Mar 23, 2026 • 00:39:54

    Frész Ferenc imád főzni, erős igénybevételt jelentő munkája mellett ez kapcsolja ki. Komoly motivációt jelentenek a lányai is, akiknek gluténmentes ételeket készít. 

  • Business English tanárból borakadémikus - Sue Tolson

    Business English tanárból borakadémikus - Sue Tolson

    Mar 11, 2026 • 00:33:51

    Sue Tolson a kilencvenes évek végén érkezett magyarországra, üzleti angolt tanítani. Aztán elment egy bortanfolyamra, most pedig éppen a Master of Wine cím megszerzésén munkálkodik.

  • Az erdő mindent tud - Bózsó Gyula

    Az erdő mindent tud - Bózsó Gyula

    Mar 4, 2026 • 00:34:26

    Máshogy látja a világot, aki megértette, hogy az erdő mit tud adni. Ehető és iható superfoodok hevernek előttünk, csak ismerni kell őket. Bózsó Gyulával beszélgettünk.

  • Karnevál, Velence, Napóleon

    Karnevál, Velence, Napóleon

    Feb 25, 2026 • 00:37:51

    Il Carnevale di Venezia: ősi hagyományokra épülő ünnep, amely fénykorát a 18. században élte, majd jött Napoleon. Katona Csaba történésszel beszélgettünk a karneválról, velencei szokásokról, ételekről és italokról.

  • Ha február, akkor furmint: Kézdy Dániel

    Ha február, akkor furmint: Kézdy Dániel

    Feb 19, 2026 • 00:34:54

    A Furmint február mára a legismertebb hazai fajtakóstoló lett, és idén már a 16. alkalommal rendezik meg. Pedig nem volt evidens, hogy megtalálja a helyét egy fajtára kihegyezett esemény.

  • Hogy kerül fűszer a kávéba?

    Hogy kerül fűszer a kávéba?

    Feb 11, 2026 • 00:33:29

    Lényegében új italkategória jön létre, amikor a My Spicy Cup kávéfűszereivel készítünk italt: az így készített meleg vagy hideg latték, americanók, espressók egy új dimenziót hoznak be, csak nyitottnak kell lenni rá. Halmai Judittal beszélgettünk.

  • Bölcsészből lett csokimester - Bretz Bernadett

    Bölcsészből lett csokimester - Bretz Bernadett

    Feb 4, 2026 • 00:33:55

    Bretz Bernadett bölcsésznek tanult, mégis csokimester lett. Egy véletlen találkozás hozta össze a kakaóbabbal és csokoládékészítéssel, egy külföldi út mindent megváltoztatott.

Facebook közösség

Instagram

Follow on Instagram

Keresés

Borravalo.hu – gasztrokultúra

  • Impresszum
  • Médiaajánlat
  • Szerzői jogok és feltételek

VAN BARÁTUNK

Copyright © 2026 · Borravalo.hu - minden jog fenntartva!