Azért fürtszerűség, mert irodalmiaskodva így jelezzük, hogy ilyen kis szövegdarabkákról van szó, és a ragu vagy pláne a drazsé kevésbé illik tárgyunkhoz, a borhoz, pláne az utóbbi a maga gyanús konnotációival. Kis, kerek borélményeinket szeretnénk megosztani a szomjazó olvasóval, inkább tendenciákat, mintsem részletes borleírásokat prezentálva.
Ha megfárad az ember a munkában, klikkeljen rá a fordítóprogramra, mely erősen emlékeztet valamely dadaista textusra, egy kis részlet az amarónéről: „Az Amarone az egyik olasz bor kincs, hogy szereti a bort ivók keres érett gyümölcs, táp, kereksége és némi kalandvágy, hogy a vörös bor. Mivel nagy – 14 százalék olvas alkohol – bor nem fáj, és vagy a név, amely a legtöbb ember tudja kimondani, ellentétben néhány olasz szót. Amarone sokkal robusztusabb borok tökéletes a vadon élő szárnyasok, illetve más hasonló masszív viteldíj folyamán 7 és 15 év. Készítsenek Amarone (megfelelő néven Amarone della Valpolicella Classico), egy borász lesz a betakarított szőlőt, és azokat a szalma matrac, gyakran a padláson, vagy más meleg szobában. A szőlő, majd szárítsuk meg folyamán több hónapos létre raisiny íz ez egy megkülönböztető képességet Amarone. Természetesen a kombinációja raisiny és édes gyümölcs fekete teheti Amarone ellenállhatatlan kísértésnek. A legenda szerint az első Amarone hiba volt, mint a borász hagyta, hogy egy hordó bor erjedés túl hosszú, és a bor maradék cukor volna szüntetni. Recioto marad még ma és annak édes és gazdagság, hogy ez egy tökéletes választás végén az étkezés, gyakran erős sajtok”.
Érdekes a borfeszt bora-dolog, ahol több nem igazán trendi, de jó kvalitású bor is befutott, így a száraz fehér kategóriában a Szent István Korona Irsai Olivér 2008, a rozéban a Gál Szőlőbirtok és Pincészet Szigetszentmártoni Kékfrankos Rosé 2008 lett az első. A Szent István Korona valamikor még a Hungarovin volt, ám nem véletlen, hogy ez az 550 forintos bor a vakkóstolókon halomra nyeri az érmeket (itthoni aranyérme után ezüstöt kapott a valenciai Concours Mondial borvilágversenyen is, ahol 6289 tétel versengett). A Hungarovin név delete-elve van, a faszád mögött korrekt, az egész termékpályát átfogó modernizáció zajlott le, ültetvény-reorganizáció, klónszelekció, új prések, temperált erjesztő tér, védőgázas tartályok, anyámkinnya, ahogy a tokaji kerháznál, úgy itt sem kommunikálták, hogy ez a pincészet már rég nem az a pincészet. A Csepel-szigeti Gál Szőlőbirtok (95 hektár, 120 ezer palacknyi output, 80 százalék direkt értékesítés, ?kis haszon hosszú távon?-típusú üzletpolitika) kékfrankos rozéja ugyancsak nyert egy halom honi érmet, majd az idei rozé vb-n is aranyat ért, ahol pedig hétszáz rozé versengett egymással a világ minden tájáról. Ez a két bor azt példázza, hogy nem csak kis, kézműves pincészetekben készülhet szép bor, illetve hogy van egy pár közepes és nagypincészet, ahol szép bor készül, a baj csak az, hogy egy pár van, nem az összes ilyen korrekt és európai színvonalú műhely.
Magunk a borfeszten, amit amúgy kitűnő dolognak tartunk, csak első nap, szerdán vettünk egy-két rögtönzésszerű mintát, mert tömegiszonyban senyvedünk. Mint Kántorbandi kollégám már felfektette, végigrágtuk a Somlói Apátsági Pince szortimentjét, melyet magunk jelentős műhelynek érzünk, intenzív, koncentrált, ásványos tételeik közül legjobban a hetes juhfark (90 pt) a hetes hárs (88 pt), a tramini-küvé (90 pt) és a hetes furmint (96 pt) tetszett, utóbbi botritiszes, végtelenül gazdag illatcsokrában avar és gomba, szép a savtérképe, kerekség és konyakos felhangok, ásvány. NAG Veresföldi Chardonnay-ját nem értjük, a gazdag illatú-ízképű bort felbillenti, kiszúrja a 10 gramm sav, sok. Nagyon tuti a Borpalota botritiszes, levendulaillatú nyolcas hársa a medicinális stichjével, 88 pt. Mélyek és a rajnaikra emlékeztetnek Lenkey Géza tehetséges, aranyszínű borai: kőszagú, petroltónus díszítette, fanyar, fontos borok valahol a 85-86 ponttól felfelé. Jól sikerült az Etyeki Kúria új vöröse, a Magyar Vándor, vidám, kerek, édes érintésű, selymes, jó balanszú, ivós holmi (86 pt). Sodródván valahogy az az érzésünk támadt, hogy tájtól és pincétől függetlenül sokszor túl sok a sav és kevés a harmónia a magyar borban.
Egy érdekes mondat Antinori márkitól egy nyári interjúból: „Mindig volt fejlődés az ízekben, mindig mentünk egyik szélsőség felől a másik felé. Ezek a folyamatok persze akár évszázadok is lehettek. Olaszországról beszélek most: korábban színben, extraktban, alkoholban könnyű borokat gyártottunk hosszú-hosszú ideig, gyenge tanninú, kicsit oxidált borokat. Erre a válasz a hetvenes évek óta, én úgy hívom, a ?monumentális borok? voltak, mély színekkel, markáns, koncentrált, tanninos ízvilággal. Azt mondogattam, vannak fehér-, rozé- és vörösborok, és vannak a fekete borok. Manapság viszont azt érzékelem, hogy megyünk vissza a normalitásba, abban az értelemben, hogy a bort valóban élvezni kell, ihatónak és nem csak kóstolhatónak kell lennie és nem kell neki piedesztál.”
Magunk is ott lehettünk a Gundelban a nagy Cos d?Estournel/Hétszőlő kóstolón, kéne ottan ilyen minden hónapban egyszer. Egyrészt jobbat nem tudunk írni, mint pl rezeda123 az amüván, másrészt nekünk igazán egyik műhely sem a szenvedélyünk. A Cos d? Estournel egységes és visszafogottan elegáns. Az újborszerű 2008 intenzitásánál, a 2005, a meleg és ásványos 2003 és tán a 2000 póztalan borosságánál magunk jobban értjük az olyan típusú, minden emeleten kicsit intenzívebb stílust, mint a L?Ambroisie du Chateau la Croix des Moines 2006, Lalande-de-Pomerol. És a Hétszőlő mégis se nem. Itt az illatos 2008, a 2004, a telt 2002 és a 2000. évjárat tetszett, de se a savtérkép, se a fajáték, se a harmónia hiánya se nem a mi, meglehet nem elég kiművelt és tompa ínyünknek való.
