Tokaj-Hegyalján az ezredforduló után kibontakozott egy igen izgalmas folyamat, melyben a furmint nem, mint a világ legnagyszerűbb természetes édes borának kiválóan aszúsodó komponense jelenik meg, hanem mint száraz bor. Azt kutatják a tokaji bormesterek a kicsiny kézműves borászatokban és a nagypincészetekben, hogy milyen is a furmint száraz borként és alkalmas-e arra, hogy Nagy Száraz Fehérbort, koncentrált, titokzatos, végtelen élethosszúságú, a burgundi és rajnai fehéreket fél kézzel leverő ikonbort faragjunk belőle.
Mert nem tudjuk, mire képes, ahogy a magyar borászat szinte forradalmi megújulását is hozó rendszerváltás óta eltelt idő nem volt elegendő például a bikavér vagy a kadarka fogalmának tisztázásához sem. Ezt a keresést jelezte a teszt címe is: A „NAGY SZÁRAZ FURMINT” LÉTJOGOSULTSÁGA A TOKAJI BORVIDÉKEN.
Meg kellene egyezni a borvidékhez méltó borkarakterekben, mondta bevezető előadásában Dr. Botos Ernő Péter, a Kecskeméti Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet igazgatója. A fajták sokszor kapcsolódnak egy borvidékhez: ha Chablist mondasz, chardonnay-t mondasz, ahogy ha Sancerre-t, akkor Sauvignon blanc-t, avagy ha mondjuk Moselt, akkor (Rajnai) rizlinget. Efféle kapcsolatot kellene létrehozni Tokaj és a furmint között is, ugyanis a világpiacon jól kommunikálható és könnyen fogható termékekkel-nevekkel kell megjelenni.
Botos szerint Tokajt kételemű struktúrára kellene redukálni: borkülönlegesség/furmint. Fogyasztói szempontból a külpiacon nem tanácsos ennél többelemű, bonyolultabb struktúrát képezni, mert azok a borvidékek sikeresek, ahol egyértelmű, mi a vezérfajta. E furmintnak egységes, a borvidéket jellemző karakterjegyeket mutató, felismerhető bort kell adnia, belsőleg és külsőleg egyaránt, azaz a palack megjelenéséről azonnal és gondolkozás nélkül fel kellene ismerni, hogy ni, ez egy furmint (ahogy mondjuk a frankeni bocksbeutelről még egy söriszák is azonnal vágja, hogy ni, hisz? ez egy frankeni bocksbeutel)! Ebből a kívül-belül egységes furmintból kéne pár millió palack, ahhoz 2-300 millió forint, és már lehetne is indítani egy jó kis marketing-offenzívát, pontosan becélzott külpiacokon.
Mármost ehhez képest a kóstolt 58 minta a szivárvány minden színében pompázott. A zömében még kicsit szertelen és rendezetlen 2007-eseket követő 2006-os sorozat igen szép volt: modern, kisimult, frissen csendülő borok fennsíkja, afféle könnyed, vidám borok hosszú sora, melyek funkciójukat tekintve nem a nagy mélységek és meditációk objektumai, hanem a gasztronómia és jókedvű beszélgetés katalizátorai. Érkeztek aztán olyan sötétebb komplexiójú, oxidatív, tradicionális filozófiájú borok is, melyek a régebbi iskolát képviselték szép és tiszta megfogalmazásban.
Az egyik ilyen stílusú bor viszont megtévesztésig hasonlított egy szép száraz szamorodnira, márpedig nem szerencsés egymásba, egyik kategóriából a másikba átfolyó, műfajilag maszatos, nem tiszta képleteket készíteni. Egy másik tétel gyönyörű, definitív rajnai rizlingnek tűnt ásványaival, savaival és a Rajna, a Mosel vagy Wachau vidékéről jól ismert petróleumos tónusával. Sajnos olyan bor is landolt a bírák abroszán, mely úgy tűnt, máslásnak indult, majd valami más: furmint lett belőle. Sőt, effektíve büdös és hibás bor is adódott, ami azt a kérdést vetette fel, hogy aki beküldte, milyen értékek és célok mentén készíti borait?
A tesztnek nem titkolt célja, hogy a meghívott kistermelőket egyfajta továbbképzés-félében részesítse, azaz hogy több legyen egyszerű tesztnél. Kiss István, a TokajVinum alelnöke hangsúlyozta, hogy nem akarják kioktatni a bortermelőket, de a kóstolt minták is jelzik, hogy szükség van a minőségről való folyamatos diskurzusra, a visszacsatolásra, az erények mellett a hibák definiálására is. Annyi bizonyos, hogy a teszt tanúsága szerint az ezredfordulót követően készült tokaji száraz furmintok esetében egyvalamiről biztosan nem lehet beszélni: egységes, a borvidéket jellemző karakterjegyekről.
Korábban:
