Szinte pontosan megismétlődött az, ami két évvel ezelőtt: szétverte Villányt a jég. A távirati iroda szerint akár a szőlők 20 százaléka is kárba veszhetett.
Komoly károkat okozott a jégeső kedden a villányi hegyközség és Nagyharsány területén, ahol a szőlőtermelők emiatt átlagosan 15-20 százalékos terméskiesésre számíthatnak. Szinte ugyanez történt két évvel ezelőtt nyáron is.
Spiegel Zsolt, a villányi hegyközség hegybírája szerdán az MTI-nek elmondta: a felmérés még tart, de az már most elmondható, hogy bár a kedden este heves széllel és esővel érkező jég nem okozott végzetes pusztítást. A gazdák kára elérheti a hektáronkénti 200 ezer forintot. A villányi hegyközségben 400 gazda birtokában 450 hektáron található szőlőültetvény. A termelőknek a következő szüretből származó bevételét nemcsak a jégkár, hanem a vihar után elengedhetetlen növényvédelmi munkák, permetezések többletköltségei is csökkentik majd.
Kvassay Levente, az 5,5 hektáron gazdálkodó és évente 10-12 ezer palack bort előállító Kvassay családi pincészet borásza elmondta, hogy a vihar este nyolc óra körül érte el Villányt, 8-10 percig tartott, s egyes helyeken diónyi nagyságú jégdarabok is hullottak. A borász úgy vélte, hogy bár jégesőre az elmúlt években is volt példa, a károk most azért jelentősek, mert a jég ezúttal viszonylag fejlett állapotában érte a szőlőt és sok helyen megrepesztette a bogyókat. A természeti csapás különösen a vékony héjú fajtákat, köztük is leginkább a portugiesert sújtotta.