Ittas és holdvilág II.: Nemesek és a Sírásók

Stevie Kraft Toszkán bolyongása során ellátogatott a két szomszédvárba, ahol teljesen eltérő mód értelmezik a Sangiovese szőlőfajtát, és a bort. Mointepulciano és Montalcino ügyében az emberek vagy az egyik, vagy a másik mellé teszik le a garast, Kraft olyan borőrülttel még nem találkozott, aki teljesen semleges tudott volna maradni a témában. Az utazás célja az volt, hogy rövid idő alatt minél többet diktáljanak az újságírókba a Selezione di Vini da Toscana (a toszkán tartomány borválogatása) boraiból. Az, hogy a szilvásabb, frissebb Montepulciano, vagy a bőrös nehéz Brunello di Montalcino a jobb, döntse el mindenki maga!

Montalcino és Montepulciano. Prugnolo vagy brunello. Bőrös vagy szilvás? A bortájaknak sajátja ugye, hogy van valami olyan turisztikailag es nagy dobásnak számító központjuk, ami a nagy hűha mindenki számára, még ha nem is ért a borhoz. A szemét toszkánoknak persze, hogy kettő van ebből is. Néha úgy érzi az ember, hogy arrafele csak megszületni nehéz. Namármost két kisvárosról ? nagyközségről van itten szó, kicsik de viszont ellenben meseszépek, festőiek, idilliek, és könnyen beveszi őket a fényképezőgép keresője. Csodás.

A toszkán helyi önkormányzat egy rakás újságírót cipelt körbe a tartományban, hogy mindehol megmutathassa nekik a Selezzione di Vini di Toscana borait. A helyi bormarketing egyszerű, de hatékony, miképp a százas szeg: bárki, aki Toszkánában bortermeléssel foglalkozik, küldhet be borokat, amelyeket egy komoly szakértői szűri ingyen lepontoz. Aki 84 pont fölött kap, az bekerül egy adatbázisba, ezért kell egy jelképes összeg. A kiválasztott borokat, minden évben van vagy 200, aztán katalógusba gyűjtik, amit elküldenek boldog boldogtalannak. Esélyegyenlőség, szabad választás, fizetni meg csak akkor kell, ha a borok jól teljesítettek. Értelmes módszernek tűnik.

Nemesek

A Chianti fronton egy kissé leharcolódott csapat Montepulciano felé vette az irányt. A tájék másra se való, mint hegyteteji kisvárosok építésére. Vannak kellőképpen lapos tetejű hegyek, és a környéken mindig közlekedett elegendő mennyiségű hadsereg ahhoz, hogy a helyiek jobbnak lássák felköltözni a hegytetőre. Oda, ahová a szabad fosztogatási kapacitást levezetendő, már nem is olyan egyszerű felkapaszkodni. Ilyen hegyteteji városka Montepulciano is. Azóta persze már túlnőttek a városfalon, de azon belül még mindig reneszánsz ? és kora barokk házakban laknak a népek. Egy vérre menő cssocsómeccs után, amelyben a magyar-olasz vegyespáros (védelem: Kraft, csatársor-középpálya: Filippo Magnani) szénné alázta az észak európai borújságírókat, kisbusszal mentünk a hegyre.

Szűk utcák, mindenhol köd, elősejlő ilyen-olyan házacskák és tornyok. Nem, nem turizmus, ezek az emberek a mai napig így élnek. És persze hol máshol lennének a pincék mint a városfalon belül? (Tekintettel a völgyekben közlekedő lelkes, és szomjas zsoldoshadseregekre.) A Vino Nobile di Montepulcianóról azt kell tudni, hogy már a Mediciek is szerették, de nagyon, és nagyjából ők adták neki a nevet ? mármint, hogy Montepulciano nemes bora.

Kiscsaládi

Elsőként a Crociani pincébe ugrottunk be. Egy kis reneszánsz nyerskőház alja a pince ? fönt meg a család lakik. A sztori a szokásos ? emberemlékezet óta borral és olivával foglalkoznak. A területeik, körülbelül húsz hektár, a város körül vannak. A pince kicsi és zegzugos, a szűk folyosókon alig férnek el az 550 literes szlavóntölgy hordók, a bottik. Cricianiék nemrégiben újítottak be tizenöt-húszat, ezek aztán évtizedekig is szolgálnak, ha rendben vannak tartva. A hagyományos toszkán borstílus lényege, hogy a bort inkább csak mikrooxidálják, simítják, egyengetik a hordóval, de nem akarnak a tölggyel a bor természetes gyümölcsös íze fölé kerekedni. Vino Nobile di Montepulcianót kóstoltunk náluk, meg előtte Rossót ? ez a kisebbik bor a rangsorban.

A Crociani-féle változat nem hazudtolja meg a hírnevét, szilvás rendesen. A 2005-ös Vino Nobile di Montepulciano (a későbbiekben VNdM) ugyanis legnagyobb részt a Sangiovese ? ez a Toszkán mindenes ? Prugnolo Gentile nevű alfajából készül. Ennek pedig az a legfőbb tulajdonsága, hogy leginkább szilvás és virágos jegyeket ad a bornak, nem véletlen, ugyanis a Prugnolo jelentése szilva. Emellett kevernek a 75 szézalék Prugnolo mellé 15% Canaiolo Nerót és egy kis Mammolót is, utóbbiak is helyi erősségek, de inkább csak a fő fajta erősségeinek hangsúlyozására valók.

A bor félúton van a rubin és a gránát között, illatra virágos és szilvás jegyek mutatkoznak. A két éves hordós érlelés rendesen lecsapkodja a tanninok élét, de azért még így is hasítanak. Tökéletesen szilvás és cseresznyés íz a szájban, egy kis földességgel, és közepes savval. Jó ivású bor, ez is a funkciója, a VNdM ugyanis alapvetően szilvával együtt is a könnyedebb kategória kellene, hogy legyen.

A Rosso di Montalcino ugyan ebből a keverékből készül, de kevesebbet dekkol a hordóban. Rossót hagyományosan a gyengébb termésből készítenek, amelyet aztán csak egy fél évig tartanak hordóban. Könnyed, szilvás, a gyömölcsösség frissebb, viszont nem olyan gazdag. Igaz a bor általában véve rövidebb, de nem rossz, friss ropogós ivós vörösnek tökéletes.

A kóstolót itt a Vin Santóval fejeztük be. A montepilcianói változat 90% Malvasia di Chiantiból, és 10% Pucinculóból készül. És akkor itt álljunk meg egy percre. Olasz barátaink ugyanis szeretnek azzal büszkélkedni, hogy az Apenin-félszigeten vagy 30 000 autochton fajta van. Nos, úgy könnyű ennyi saját fajtát jegyezni ha 1., részben mi találtuk fel az európai bort (illetve a minket gyarmatosító görögök), illetve 2., minden faluban máshogy hívnak minden szőlőfajtát, és ezt mi természetesen falvanként, és nem szőlőfajtánként lajstromozzuk. A Pucunculó tehát nem más, mint a Grechetto Bianco már ha mond ez a név valakinek valamit.

Nos Vin Santót az ember úgy készít, hogy egy időben metsz és szüretel, majd vár. Praktice fellógatja a szőlővesszőket az érett fürtökkel a borászat padlására, aztán vár pár hónapot, amíg a szemek töppednek, a cukker koncentrálódik. Addig meg lehet inni a jó kis Rosso di Montalcinót, kártyázni Giuseppével, járni az olajfást, éljen a dolcevita.

Amikor már elég koncentrálódott a cukortartalom, ráérősen kipréslik, valamikor január környékén. Ezt követően egészen kicsiny hordókba, Caratellikbe töltik, amelyben kierjed, majd folyamatosan fejtve hét évig érlelik. Oxidálódik, részben megőrzi a friss gyümölcsös ízeket, elsősorban a fügét, a körtét, és mellette oxidatív, diós íze lesz. Színe közepes arany/borostyán. Alkoholtartalma természetes erjedés folyamán elérheti a döbbenetes 17 százalékot is. A savak megmaradnak. Egy szép szamorodnit tessék elképzelni, a botritiszes jegyek nélkül, hatalmas alkohollal. Figyelem, modortalanság Cantucci, vagyis száraz mandulás süti nélkül szervírozni, ezt ugyanis bele kell tunkolni a borba. Kraft tunkolt, és a dolgot jónak találta.

Nagycsaládi

A ködös hegytető után elbuszoztunk a város határába, ahol a Ruffino család építette fel legújabb borászatát. Tudni kell róluk, hogy ők Toszkána egyik legnagyobb, és legbefolyásosabb borcsaládja. 1877-ben indult a családi vállalkozás, és azóta nyolc darab borászatuk van, a tartomány legfontosabb borvidékein.

A Ludola Nuova a legújabb, mindösszesen három éve épült. Egy zsírúj, a termelést éppen hogy megkezdett tökéletes borászati nagyüzem, csúcstechnológiával, és még nincs is teljesen bejáratva. Baráti hatvanmillió euróból pakolták össze. A méreteket ? és a mennyiséget érzékeltetendő: a pince fás érlelő részében hatvan darab 60 hektó körüli óriáshordó sorakozik. Az annyi, mint 72 000 palack bor/hordó. Az pedig nagyon sok. Emellett van egy-két sor hagyományos barique is, a szupertoszkánok érlelésére. Hatszáz hektáros ültetvény biztosítja, hogy legyen mit a hordókba tölteni. Megnyugtató.

Vino Nobile di Montalcinót készítenek itt, és természetesen Rossót, meg Riserva VNdM-t is. Utóbbi három évet tölt a hordóban, tehát a bor nagyjából egyidős a borászattal. A 2004-es VNdM bor színe nagyszerű gránátszélű világos rubin. Illatra a szilvás jegyek mutatkoznak, tisztán, meg mellette egy kicsi édes fűszeresség ? ez valószínűleg annak tudható be, hogy a hordók még újak. Az ízben egyértelműen a szilvás Prugnoló viszi a prímet, de egy kicsit lekvárosan, összeérten. A tanninok bársonyosra csiszolódtak, nagyon szép bor, és bőven van még benne idő, a savak és tanninok okán.

Készítenek egy szupertoszkánt is a Ludola Nuovában, egy Syrah-t, amely furcsamód DOC besorolást kapott, mert a szomszédos Cortona borvidéken termelik. A bor egy árnyalattal több tölgyet kapott, mint a többiek. Toszkánában a Syrah hatalmasra nő, de nem ormótlanra, alaktalanra. Sötét kékes bíborszín, tintás fekete maggal. Illatra a tölgy vaníliája keveredik a fekete bogyókkal, és az égett gumiszaggal. Ízben bogyók, óriási tannin, és magas alkoholtartalom (na jó! Nem ausztrálosan magas, csak Toszkánához képest) a Sangiovese mellett azért ezek szerint képes ez a tartomány hatalmas testű vörösöket készíteni.

Sírásók

Kiadós ebéd után (bruscetta, antipasta, pasta, sültek, desszert) tovább buszoztunk Montalcinóba. Ragyogó kristálytiszta kora téli naplementében láthattuk a falut a hegytetőn. Sokkal kisebb, mint Montepulciano. Egészen fel van szorulva a hegytetőre, a montalcinóiak soha nem is szerettek lejárni a völgybe, abból mindig csak a baj volt. Amúgy jól menő hely volt, a nevét egy környékbeli tölgyesekről kapta. A helyiek főleg cserzővargaként dolgoztak, a toszkán bőripar fellegvára volt Montalcino, érdekes módon akkoriban még nemigen gondoltak a borászatra, mint üzletre.

A faluról elmondható, hogy geopolitikailag ők voltak a zöld fű a réten, ahol a hatalmas elefántok szeretkeztek. Így van ez, ha az ember pont félútra szorul be két ereje teljében levő, és erről a környéken mindenkit meggyőzni akaró városállam közé. Firenze és Siena is kinézte magának Montalcinót a középkorban.

A két városállam végül 1260 őszén rendezte többek közt az invesztitúraharcban ütköző nézeteit Montaperti mezején. A Ghibellin sienaiak telefonos segítséget kértek és kaptak a német-római császártól, egy nagyobbacska német nehézlovas csapat formájában. Előzőleg mind a két város odaszólt a montalcinóiaknak, hogy jó lenne, ha jönnének. A hegylakó cserzővargáknak viszont eszük ágában sem volt a vérüket ontani a nagyok bulijában, így nem kapkodták el az indulást. Éppen addig húzták a dolgot amíg a nagyfiúk lenyomták a csatát.

Bocca degli Abati árulásával győztek a Sienaiak ? a firenzei alvezér hogy-hogy nem, le találta csapni a firenzei zászlótartó kezét, ami némileg összekuszálta csapatai lelki világát, aztán jöttek a német nehézlovasok. És ekkor befutottak az állig felfegyverzett, harcra kész montalcinóiak. A győztes sienaiak egy kissé nehezteltek rájuk, hogy elmulasztották a csatát, ezért azzal büntették őket, hogy nekik kellett elföldelniük a csata mintegy 15 000 halottját. Rajtuk is maradt a név, hogy Beccamorti, vagyis sírásók.

A falu csak az 1860-as években kezdett el főállásban borászattal foglalkozni, de a helyi Brunello szőlőfajta sikere ? figyelem, ez is egy Sangiovese-klón! ? csak az 1970-es években kezdődött. Azóta viszont töretlenül tart. A faluban viszont ezt sokan nem várták ki, inkább eladták a szőlőt, mint vesződtek volna vele még egy kicsit, amikor jött a fellendülés. Így nekik most szép nagy házuk van, de főhet a fejük mert mostanra gyakorlatilag lehetetlen szőlőhöz jutni a környéken, és a birtokok igen koncentráltak. Mi a Cinelli Colombinit látogattuk meg.

Kreatív feminizmus

Az úgy volt, hogy Donatella Cinelli Colombini összetűzésbe került a macsó ? magyarul súlyosan hímsovinniszta ? olasz borásztársadalommal, és bizonyítani akart. Felépítette tehát a Caseato Prima Donna borászatot, ahol kizárólag nőket alkalmaz, ők készítik a Brunello di Montalcinót. A bor a sangiovese Brunelló nevű alfajából készül, alaphangon kétéves nagyhordós érleléssel nyeri el végső formáját. A Riserva plusz egy évet tölt a hordóban.

A borászatban a Brunello di Montalcinó Prima Donnét, az amerikai piacra szánt Brunello di Montalcinót , illetve a B. di M. Riservát kóstolhattuk. A 2006-os Brunello Prima Donne fantasztikus. Gránátszínű, de tintásan sötét. Az illatában benne van a falu egész története (főleg a bőripar) bőrös, nehéz, van ott a vörösbogyós gyümölcstől az istállótrágyáig minden. Nagyon gazdag, kerek, szép. Az ízben először a bőr mutatkozik, aztán megindulnak a vörösbogyós gyömölcsök és a cserkó. Gyönyörű, kerek, hosszan tartó bor, elképesztően nagy testtel. A tanninok koránt sem csiszoltak, kemények masszívak, férfiasak. A sav közepes plusz gyakorlatilag évtizedek vannak ebben a palackban.

Az amerikai piacra szánt Brunello riserva már nem aratott ilyen osztatlan sikert. A baj vele, hogy itt a bor itt tett egy egyéves kanyart új kishordóban, mielőtt bottiban érlelték volna, és ettől olyan vaníliás egyenízt kapott, amely elfedi a vadságot, a lovakat, a bőrt, csak a gyümölcsöket engedi szóhoz jutni. Szép bor ez is, valószínűleg Kraft most áradozna róla, ha nem kóstoltra volna meg azt a változatot, amelyet szabadon hagytak tombolni. Kár érte, hiszen az alapanyag tökéletes, az elkészítés nemkülönben, csak éppen a Brunello állatiassága hiányzik belőle. Egy kicsit kiherélődött. Ha a jenkik erre gerjednek, akkor szégyelljék magukat.

A Brunello Riserva visszaállította a Cinelli Colombini birtokba vetett hitet. Hihetetlenül gazdag, gránátszínű, óriási bor. Az illata animális, bőrös, de finomabban, mint a pince sima brunellója. A gyümölcsök inkább már terciális illatjegyként mutatkoznak, inkább lekvárosak: meggylekvár, szilvalekvár, ribizlilekvár. A bor nincsen széjjelfőve, csak beértek a gyümölcsaromák. A tannin finomabbra csiszolt, de még így is erős markáns. A sav továbbra is közepesnél erősebb. Jó soká érlelhető bor ez, nehéz bőrökkel, és sok vörös gyümölccsel, fűszerekkel.

Ez volt a Toszkán utazás, mentünk még Maremmába is, de arról majd egy későbbi cikk emlékezik meg a Borigóban, és részletek a Borravalón. Mi a tanulság? Egy országnyi tartomány, egyetlen fő szőlőfajtával, és annak kismillió helyi árnyalatával. Megunhatatlan. A borászok pediglen tisztességes arisztokraták, vagy szorgalmasan dolgozó parasztok. Itt a bor nem monokulturális tevékenység, hanem része minden birtok életének, az olajfák a gabona és az állatok mellett. Jól bevált az etruszkok receptje, azóta sem változtattak rajta. Szelíd ? olykor vad ? hegyes táj, kiváló borok, nagyszerű ételek. És ami a legfontosabb, a helyiek nem felejtették el, hogyan lehet mindezt a sok alapvetően egyszerű földi jót élvezni.

Korábban: