• CÍMLAP
  • PODCAST ARCHÍVUM
  • RÓLUNK

borravalo.hu

gasztro●kultúra

  • Étel
  • Ital
  • Kultúra
  • Történelem
  • Kapcsolat

Kevés, de kiváló termés Egerben

2012-09-10 ● Kántor Endre

Kevés, de kiváló minőségű szőlő termett az idén az Egri borvidéken; a száraz-meleg időjárás miatt, a szokásos szeptember közepéhez képest, mintegy két héttel korábban kezdődött a szüret – tájékoztatta az MTI-t az Egri Hegyközségi Tanács.

Miközben a beérett szőlő mennyisége még a tavalyinál is mintegy 20 százalékkal kevesebb, addig a termés átlagos mustcukorfoka 19,5-es, ami, mintegy 1,5 százalékkal haladja meg egy átlagos évjáratét – közölte Tarsoly József hegybíró.

Elmondta: a nagy meleg miatt nagyon korán szüretelnek és a várakozások szerint szeptember végéig be is takarítják a szőlőt az 5 ezer hektárnyi ültetvényt gondozó borvidéken.

A termésátlag a tavalyi hektáronkénti 70 mázsával szemben 50-60 mázsa, viszont még a magasabb savtartalmú szőlőfajták mustcukorfoka is eléri a 17-18-as értéket, a muskotályos fajtáknál pedig a 20-at is meghaladja. Ennek alapján igen jó évjárat lesz a 2012-es – tette hozzá.

Ugyanakkor a felvásárlói árak nem nőttek a termés csökkenésének arányában. A muskotályos fajtákat kilónként 120 forintért, az egyéb fehérszőlőket 100-110 forintért, a kékszőlőket pedig 100 forint körül viszik a felvásárlók, ami, mintegy 10 százalékkal magasabb ár, mint az elmúlt évben.

Szomorú jelenség, hogy a termés nagy részét nem Egerben dolgozzák fel, hanem Alföldi felvásárlók veszik meg, vagyis nem egri, hanem alföldi bor készül az egri szőlőből – mondta Tarsoly József.

Címkék: 2012, Eger, szüret, termés

← Fejlődünk, de nem sokat Kevesebb, rosszabb minőségű szőlő a szekszárdi borvidéken →

Tetszett? Küldd el másoknak is!

Kövess minket

  • Facebook
  • Instagram
  • RSS
  • YouTube

keresés

PODCAST FELIRATKOZÁS

  • SpotifySpotify
  • Apple PodcastsApple Podcasts
  • DeezerDeezer
  • Podcast AddictPodcast Addict

PODCAST TÁR

Borravaló
Borravaló
Pacal, birkahere, borjúbríz - fincsi, mi?
Loading
00:00 / 35:54
Apple Podcasts Deezer Podcast Addict RSS Spotify
RSS Feed
  • Pacal, birkahere, borjúbríz - fincsi, mi?

    Pacal, birkahere, borjúbríz - fincsi, mi?

    Jun 24, 2025 • 35:54

    Pacal, hagymás vér, kakastöke paprikás, bárányszív steak, a Hortobágy osztrigája, rántott velő – fincsi, mi? Bizony fincsi, pedig a legtöbben vagy nem mernek ilyen alapanyaghoz nyúlni, vagy nem is tudnak róla.

  • A füredi Anna-bálon… Na de, miért pont ott?

    A füredi Anna-bálon… Na de, miért pont ott?

    Jun 17, 2025 • 35:22

    Idén volna 200 éves a füredi Anna-bál… De csak volna, ha igaz lenne a legenda. Sajnos azonban, mint oly gyakran, itt sem teljesen stimmel a sztori, legalábbis jelen történeti tudásunk és a kutatások alapján.

  • Unta a rántott sajtot, sikeres étterem tulaj lett: Ranjeet Singh Dhillon

    Unta a rántott sajtot, sikeres étterem tulaj lett: Ranjeet Singh Dhillon

    Jun 11, 2025 • 39:18

    Ranjeet Singh Dhillon, a 20 éves Indigo, Bombay és Indigo Express éttermek társtulajdonosa fiatalemberként, először 1990-ben érkezett Magyarországra, amiről akkor még alig tudott valamit.

  • Tóth Szilárd: szeretem, ha mosolyognak az emberek!

    Tóth Szilárd: szeretem, ha mosolyognak az emberek!

    May 22, 2025 • 43:16

    A Michelin és zöld csillagos SALT étterem séfje az idei MBH Gourmet Fesztivál egyik nagykövete. Imádja azzal megmosolyogtatni a vendégeket, amikor ételeivel átad valamit magából.

  • Ács Bori: Ki ne mondd, hogy újraértelmezett...

    Ács Bori: Ki ne mondd, hogy újraértelmezett...

    May 19, 2025 • 40:42

    Ács Bori, a Telex újságírója, gasztro rovatvezetője bölcsészeti háttérrel lett gasztrós szakíró, majd szakácskönyvszerző. Amiről ír, azt mindig tapasztalatból teszi: rigorózusan elkészít mindent maga.

  • Ercsey Dani, a borverseny ultramaratonista

    Ercsey Dani, a borverseny ultramaratonista

    May 9, 2025 • 38:04

    Ercsey Dániel borszakíró, a Pécsi Borozó főszerkesztője igazi borverseny ultramaratonista: nála több nemzetközi és hazai versenyen kevesen vettek részt. Beszélgettünk a versenyek értelméről, magyar borok helyzetéről, bormarketingről.

  • Arany Kaviár: harmincöt év hagyomány, kitartás és innováció

    Arany Kaviár: harmincöt év hagyomány, kitartás és innováció

    Apr 24, 2025 • 38:08

    Az Arany Kaviár Étterem 2025. március 12-én ünnepelte fennállásának 35. évfordulóját. Harmincöt még gombócból is sok, nemhogy vendéglátásból. Ami az éttermet életben tartotta, nem titok, viszont annál nehezebb pálya: személyes részvétel, odaadás, szenvedély, kitartás.

  • Mit ettek a soproni úriszéken 1775-ben?

    Mit ettek a soproni úriszéken 1775-ben?

    Apr 9, 2025 • 40:43

    Étkezések, ételek Sopron város úriszékén, 1775 – ez a címe annak a forrásközlésnek és előtanulmánynak, amit D. Szakács Anita történész jegyez, és amely részletesen bemutatja, milyen ételek és italok voltak terítéken ebben az esztendőben az úriszék tagjainak.

  • Diplomatából főzőnő: Mautner Zsófi

    Diplomatából főzőnő: Mautner Zsófi

    Apr 2, 2025 • 41:15

    Diplomatának indult, külker végzettséggel, hat nyelvvel, ígéretes külföldi karrierrel. Aztán besodorta az először csak hobbinak induló gasztroblog. A Mautner Zsófi sztori.

  • A vegán pizzaiolo: Preyer György

    A vegán pizzaiolo: Preyer György

    Mar 28, 2025 • 38:41

    Kommunikációs szakember volt, aztán elkezdett pizzasütéssel foglalkozni, mondván, na nehogymár egy pizzát ne tudjon ő maga megsütni… Mára az egyik leginnovatívabb gasztroműhely tulajdonosa.

Facebook közösség

Instagram

Follow on Instagram

Keresés

Borravalo.hu – gasztrokultúra

  • Impresszum
  • Médiaajánlat
  • Szerzői jogok és feltételek

VAN BARÁTUNK

Copyright © 2025 · Borravalo.hu - minden jog fenntartva!