• CÍMLAP
  • PODCAST ARCHÍVUM
  • RÓLUNK

borravalo.hu

gasztro●kultúra

  • Étel
  • Ital
  • Kultúra
  • Történelem
  • Kapcsolat

Kiváló évjárat a dél-balatoni pincékben

2017-11-08 ● Kodela Mia

A dél-balatoni borászok Budapesten mutatták be a 2017-es évjárat frissen kikerült tartály- és hordómintáit, újborait a szakmai közönségnek, így adva szemléletes képet egy gyakorlati szüreti jelentés formájában.

del_balaton3_Furmint_Photo

?Szép évet zárt az őszi szürettel a Dél-Balatoni borvidék, mind elégedettek vagyunk. A fehér és a kék szőlők esetében sem lehet okunk panaszra, egy kis odafigyeléssel és munkával jó borok kerülnek a 2017-es évjáratból a palackokba. Ezt szerettük volna megmutatni a szakmának is, és bízunk benne, hogy a borokat kóstolva ők is egyetértenek velünk.? ? Bujdosó Ferenc, a Dél-Balatoni borvidék Hegyközségi Tanácsának elnöke, borász (Bujdosó Szőlőbirtok)

Jól indult ez az év a Dél-Balatonnál. Az, hogy kapott hideget és havat is a borvidék, azt jelentette, hogy a kártevők legnagyobb része nem élte túl a telet. Így a növényvédelem szempontjából a vegetáció alatt sem volt nagy rizikó, és könnyebb volt a lisztharmatot is kordában tartani ott, ahol felütötte a fejét. Fagy- és jégkár sem érte a borvidéket, ez is hozzájárult ahhoz, hogy idén kiemelkedő volt a termésmennyiség. A tavasz kiegyensúlyozott volt, a napsütés és a csapadék is elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy a virágzás időszakában segítse a szőlőnövények optimális fejlődését. A nem túl esős idő pedig megkönnyítette a munkát a dűlőkben, könnyebb volt rendben tartani a sorokat a nagy sár nélkül.

A nyarat ugyan a forróság jellemezte, ám a borvidéknek itt van a Balaton, aminek a mikroklimatikus, jótékony hatása ilyenkor is érződik. Magasabb marad a tó párolgása miatt a levegő nedvességtartalma, ezért a vízfelülethez amúgy is közel lévő szőlőültetvények nem égnek meg, és még a szárazságra érzékenyebb fajták sem szenvednek annyira a hőségtől. A nyári szárazság egyben azt is jelentette, hogy az aljnövényzetet könnyebben lehetett kezelni kapálással és kaszálással.

del_balaton5_Furmint_Photo

Az eddigi évekhez képest korábban kezdődtek a szüretek, és folyamatos figyelmet igényelt a szőlő, nehogy a savcsökkenés túlzott legyen, vagy hogy elszaladjon a cukor. Elégedettek lehetünk a szüreti időjárással, hosszú, napsütéses őszünk volt, ami segítette a munkát ? a szeptember közepi eső ugyan adott okot némi izgalomra, de szerencsére utána újra jött a száraz meleg, és a Balaton felől jövő szél felszárította a lombokat.

?Mennyiségben és minőségben is meghaladta a várakozásainkat ez az év. A pezsgőnek való, korai fajtákat már augusztus közepén kezdtük szüretelni, hogy a lehető legjobb alapanyagot tudjuk használni. Idén a szokásos három fajta, (chardonnay, pinot blanc, pinot noir) mellett egy furmint szűztermést ? mint újdonságot a borvidéken ? és cserszegi fűszerest is tudtunk pezsgőalapanyagnak szüretelni. Fehér és kék szőlőből is kiemelkedő ez az év, minden fajtával mind illatban, mind ízben nagyon elégedettek vagyunk.? ? Baranyai Péter borász (Garamvári Szőlőbirtok)

?Azt szoktam mondani, hogy ha az augusztus napos és meleg, akkor a jóisten sem ment meg a jó szürettől. Idén is ez történt, a korábbi érésnek köszönhetően teltek és zamatosak a borok, kifejező illattal. A Balaton temperálja a borvidékünket, ennek köszönhető, hogy nem voltak savproblémák. A napsütésnek pedig, hogy szép, gazdag színanyagú vörösborok készülhetnek nálunk.? ? Pócz József borász (Pócz Pincészet)

(Fotók: Furmint Photo)

Címkék: dél-balaton, dél-balatoni borvidék

← Öt új juniborász Autizmussal élő fiatalok rajzai a palackokon →

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Kövess minket

  • Facebook
  • Instagram
  • RSS
  • YouTube

keresés

PODCAST FELIRATKOZÁS

  • SpotifySpotify
  • Apple PodcastsApple Podcasts
  • DeezerDeezer
  • Podcast AddictPodcast Addict
  • YouTubeYouTube

PODCAST TÁR

Borravaló
Borravaló
Z-gen, alkohol, koktélok: desztilált látlelet a hazai vendéglátásról
Loading
00:00 / 38:50
Apple Podcasts Deezer Podcast Addict RSS Spotify
RSS Feed
  • Z-gen, alkohol, koktélok: desztilált látlelet a hazai vendéglátásról

    Z-gen, alkohol, koktélok: desztilált látlelet a hazai vendéglátásról

    Sep 18, 2026 • 38:50

    A Z-generáció nem iszik. Nincs pénze a magyaroknak. Nem divatosak a szeszesitalok. Az alkohol méreg. Ismerős mondatok? Vajon mennyire látja ezeket igazoltnak a szakma? Kocsis Lillával és Nagy Zoltánnal beszélgettünk.

  • Tokaj sanyargatott tőkéi

    Tokaj sanyargatott tőkéi

    Sep 9, 2026 • 38:35

    Zuhanó borfogyasztás, aszály, felmelegedés, nepotizmus, harácsolás – címszavakban, hogy mivel kell megküzdenie minden borvidékünknek, így Tokajnak is.

  • Louis Szathmáry - akiről a séf figurát mintázták

    Louis Szathmáry - akiről a séf figurát mintázták

    Aug 25, 2026 • 40:33

    Ismerős a joviális, nagyhasú, séfsapkás, bajszos, feltűrt ingujjú szakács képe? Nos, nem is gondolnánk, de ennek kialakulásában komoly szerepe van a magyar Ifj. Szathmáry Lajos Istvánnak, ismertebb nevén Louis Szathmárynak, vagy még ismertebb nevén Chef Louisnak.

  • Anatólia gasztrós szemmel - Nar Gourmet

    Anatólia gasztrós szemmel - Nar Gourmet

    Aug 23, 2026 • 41:17

    Tóth Ági török konyhaművészeti szakértő évekig járta Anatóliát, elvarázsolták a színek, illatok, ízek. A Nar Gourmet-t azért alapította, hogy megmutassa másoknak is ezt a világot, kóstolót adjon Anatólia konyhájából.

  • Óriási siker volt a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára kóstolóprogramja

    Óriási siker volt a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára kóstolóprogramja

    Aug 17, 2026 • 00:35:25

    Ahogy arra számítani lehetett, a regisztrációhoz kötött gasztronómiai programokra előzetesen elfogytak a helyek, több mint 1100-an látogattak el a Bécsi kapu téri levéltári palotába.

  • KajaKaland: gasztroutazás a föld körül 

    KajaKaland: gasztroutazás a föld körül 

    Jun 22, 2026 • 00:35:05

    Az UNICEF Magyarország jótékonysági kezdeményezése izgalmas, egész éves világkörüli ízutazásra hív, igazi családi program és gasztroedukáció, illetve segítség a rászorulóknak is egyben.

  • Oda menni, ahol az ízek születnek: Made in Vidék, Gourmet Fesztivál 2026

    Oda menni, ahol az ízek születnek: Made in Vidék, Gourmet Fesztivál 2026

    Jun 5, 2026 • 00:35:41

    Az idei MBH Bank Gourmet Fesztivál mottója: Made in Vidék. A pócsmegyeri Papi, a mályinkai Iszkor és a szigligeti Villa Kabala tulajdonosai beszélnek arról, hogy mit jelentenek nekik a vidék ízei. 

  • Több, mint vendéglő, közösség - a Kőleves sztori

    Több, mint vendéglő, közösség - a Kőleves sztori

    May 27, 2026 • 00:40:09

    2026 nehéz év lesz, hangzik el a beszélgetésünk elején. Ez azért hangsúlyos, mert a vendéglátás a Covid pandémia óta túlélő üzemmódban van, de előtte is sorra jöttek a kihívások, pl. a munkaerőhiány, elvándorlás, bérezés kérdésében. A Kőleves tulajdonosaival beszélgettünk kihívásokról, lehetőségekről.

  • Nekünk borászoknak, együtt kell megoldást találnunk! - Mokos Péter

    Nekünk borászoknak, együtt kell megoldást találnunk! - Mokos Péter

    May 14, 2026 • 00:40:18

    Mokos Péter beletanult a szakmába, közgazdászból lett borász, valódi startupper énnel áll a szakmához, a fitoplazma és a bormarketing terén is a közösségi fellépésben hisz.

  • Vakon repülő borászatok

    Vakon repülő borászatok

    May 6, 2026 • 00:36:11

    A hazai borágazat szerkezete komoly repedéseket mutat: a termelői, kereskedelmi, fogyasztási oldalon is jelentkeznek gondok, az állami szerepvállalás is több szempontból vet fel kérdéseket.

Facebook közösség

Instagram

Follow on Instagram

Keresés

Borravalo.hu – gasztrokultúra

  • Impresszum
  • Médiaajánlat
  • Szerzői jogok és feltételek

VAN BARÁTUNK

Copyright © 2026 · Borravalo.hu - minden jog fenntartva!