Dunakilitin rendezi meg szeptember 30-án vasárnap, és október 1-én, hétfőn az első profi Közép-európai Sommelier Bajnokságot a Magyar Sommelier Szövetség és a Bormarketing Műhely Nonprofit Kft.
A versenyre – amelynek célja a régió sommelier-jeinek szakmai tapasztalatcseréje, a nemzetközi rutin fejlesztése – hat ország hét delegációja nevezett, így 14 versenyző indul a megmérettetésen.
Az első napon rendezik az elődöntőt, ennek során a versenyzők két feladatcsoportot oldanak meg. Az első feladatcsoportban 25 kérdésből álló tesztet töltenek ki és két bort írásban jellemeznek, valamint két párlatot kell felismerniük. A második feladatban egy bort dekantálnak.
Az elődöntő első három helyezettje kerül a másnapi döntőbe. A döntőben a részt vevő versenyzők több feladatot oldanak meg. Pezsgőt kínálnak, egy adott ételsorhoz komplett italsort ajánlanak, hibás borlapot javítanak ki, 3 bort és 5 párlatot kell felismerniük illat- és ízjegyek alapján, valamint egy vörösbort dekantálnak és szolgálnak fel. A verseny közös „meglepetésfeladattal” zárul.
A nemzetközi zsűri elnöke Káli Ildikó, a Magyar Sommelier Szövetség elnöke.