• CÍMLAP
  • PODCAST ARCHÍVUM
  • RÓLUNK

borravalo.hu

gasztro●kultúra

  • Étel
  • Ital
  • Kultúra
  • Történelem
  • Kapcsolat

Kreinbacher Juhfark 2011

2013-06-27 ● borravalo.hu

Friss, jól fogyasztható, nem túl komplex bor, melyben inkább a fűszeres, ásványos aromák érezhetők, semmint a gyümölcsök.

Kreinbacheréket nem kell bemutatni, a Tornai pince mellett Somlói léptékben az egyik nagy területtel rendelkező borászat. Aki nincs képben, annak elmondom: a legnagyobb a Badacsonyi Borgazdaság (kb. 68 ha, nagyjából, mint Taklerék Szekszárdon), de valamiért nem szoktunk róla beszélni. Tornaiéké a Hegyből bő ötven, Kreinbacheréké bő harminc hektár.

Milyen furcsa, hogy általában azon aggódunk egy fehér, száraz 2011-esnél, hogy ne legyen már oxidált, itt meg az villant be, hogy túl korán isszuk. Krétás-meszes mineralitás, sok növényi aroma, zöldfűszer, szerencsére nyoma sincs a korábbi túlhordózott stílnek.

Könnyed korty, de nem komolytalan, szépen hozza az illat jegyeit, savai nem élesek. Ugyanakkor fiatal. Enyhe alkoholtöbbet van kortyközépen, de szerencsére a finis nem kesernyébe fut ki. Bodorkós Norbert birtokigazgató azt mondta: „2011-ből … az alap juhfark egy egészen más szerkezetű bor lesz a korábban a pincétől megszokottakhoz képest. Ezt megelőzően a koncentráció és a magas érettség volt számunkra az elsődleges … előtérbe helyeztük a gyümölcsösséget és frissességet.”

Ebből a frissesség sikerült is, a gyümölcsöket nem érzem (juhfarknál nem is akarom). Másnapra nagyon szépen kisimul, összeér, jól fogyasztható, könnyen érthető arca a fajtának. Nem túl komplex és nem is végtelen hosszú, de nagyon kompakt kis bor, jó vétel. A Somlói Borok Boltjában 3100 Ft, ár-érték aránya 3,5 csillag.

Somló Guide

Címkék: 2011, 3.5 csillag, juhfark, Kreinbacher, Somló

← Hollóvár Hárslevelű 2011 Juhász Rosé Cuvée 2012 →

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Kövess minket

  • Facebook
  • Instagram
  • RSS
  • YouTube

keresés

PODCAST FELIRATKOZÁS

  • SpotifySpotify
  • Apple PodcastsApple Podcasts
  • DeezerDeezer
  • Podcast AddictPodcast Addict

PODCAST TÁR

Borravaló
Borravaló
Nekünk borászoknak, együtt kell megoldást találnunk! - Mokos Péter
Loading
00:00 / 00:40:18
Apple Podcasts Deezer Podcast Addict RSS Spotify
RSS Feed
  • Nekünk borászoknak, együtt kell megoldást találnunk! - Mokos Péter

    Nekünk borászoknak, együtt kell megoldást találnunk! - Mokos Péter

    May 14, 2026 • 00:40:18

    Mokos Péter beletanult a szakmába, közgazdászból lett borász, valódi startupper énnel áll a szakmához, a fitoplazma és a bormarketing terén is a közösségi fellépésben hisz.

  • Vakon repülő borászatok

    Vakon repülő borászatok

    May 6, 2026 • 00:36:11

    A hazai borágazat szerkezete komoly repedéseket mutat: a termelői, kereskedelmi, fogyasztási oldalon is jelentkeznek gondok, az állami szerepvállalás is több szempontból vet fel kérdéseket.

  • Félig tele a pohár vagy félig üres?

    Félig tele a pohár vagy félig üres?

    Apr 29, 2026 • 00:34:29

    Mi lesz a magyar borágazattal, magyar borral? A kérdés több szempontból is releváns, a gazdasági, környezetei változások sürgős válaszokat igényelnek. Erről beszélgettünk Ercsey Dániellel.

  • A nagy szakácsgeneráció 1. rész - Id. Marchal József és Dobos C. József

    A nagy szakácsgeneráció 1. rész - Id. Marchal József és Dobos C. József

    Apr 24, 2026 • 00:38:10

    Új sorozatunkban a nagy magyarországi szakácsgeneráció tagjairól beszélgetünk: a sorozat első részében a francia születésű, de a magyar konyhára nagy hatást gyakorló Id. Marchal József, és egyik leghíresebb tanítványa, Dobos C. József az alanyaink.

  • Villány, kékfrankos, Jackfall

    Villány, kékfrankos, Jackfall

    Apr 17, 2026 • 00:35:38

    Szép nemzetközi versenyeredmények, izgalmas, könnyed, de tartalmas kékfrankosok és portugieserek: ezt a vonalat viszi ma a Jackfall. A lehetőségek mellett vannak azonban kihívások, bőven.

  • Boston, teadélután, bab és homár

    Boston, teadélután, bab és homár

    Apr 9, 2026 • 00:37:17

    Milyen és mennyi teát öntöttek a bostoni kikötő vizébe, több, mint 250 évvel ezelőtt? És hogy lett a homárból drága étel, amikor régen még a szegények eledele volt és annyi volt belőle, hogy a földekre is hordták tápnak?

  • Fermentáljunk, a testünk meghálálja!

    Fermentáljunk, a testünk meghálálja!

    Apr 3, 2026 • 00:36:07

    Egyszerűen fogalmaza: vannak a bélrendszerünkben rossz baktériumok, meg vannak jók. A fermentált élelmiszerekkel a jókat hozzuk előnybe, ráadásul finomat is eszünk – mondja B. Király Györgyi.

  • Clovis Taittinger: a pillanat varázsa

    Clovis Taittinger: a pillanat varázsa

    Apr 1, 2026 • 00:10:21

    Ha egy korty champagne segít egy pillanatra, vagy akár pár percre elutazni, eltávolódni a világ zajától és magunkra, családunkra, szeretteinkre, barátainkra figyelni, akkor már megérte – mondja az ikonikus pezsgőpincészet vezetője.

  • Akiről steak is van elnevezve: Frész Ferenc

    Akiről steak is van elnevezve: Frész Ferenc

    Mar 23, 2026 • 00:39:54

    Frész Ferenc imád főzni, erős igénybevételt jelentő munkája mellett ez kapcsolja ki. Komoly motivációt jelentenek a lányai is, akiknek gluténmentes ételeket készít. 

  • Business English tanárból borakadémikus - Sue Tolson

    Business English tanárból borakadémikus - Sue Tolson

    Mar 11, 2026 • 00:33:51

    Sue Tolson a kilencvenes évek végén érkezett magyarországra, üzleti angolt tanítani. Aztán elment egy bortanfolyamra, most pedig éppen a Master of Wine cím megszerzésén munkálkodik.

Facebook közösség

Instagram

Follow on Instagram

Keresés

Borravalo.hu – gasztrokultúra

  • Impresszum
  • Médiaajánlat
  • Szerzői jogok és feltételek

VAN BARÁTUNK

Copyright © 2026 · Borravalo.hu - minden jog fenntartva!