Ahogy korábban már beszámoltam, új versenyzővel ismerkedem a tokaji palettán és az ismerkedés érdekes.
2010-ben Matyisák Gábor és felesége Vízkeleti Anikó alapította a borászatot Tarcalon, bár inkább újraindítás volt ez (a Vízkeleti név már 1870-től megtalálható a vidéken a borkészítők között). Jelenleg másfél hektáron dolgoznak Tarcal és Tokaj mellett található Előhegy és Dessewffy-dűlőkben.
Alkonyi László szerint „Ha minden a helyén volna szeretett Tokajunkban, akkor a Dessewffy-dűlő … dugig volna szőlővel. De nincs. Ez a Tokaj városa közvetlen közelében fekvő, jegyzett dűlő ma több elvadult, elbokrosodott ültetvényt rejteget, mint ahány művelt, rendben tartott szőlővel dicsekszik.”
Na de ennek a bornak nem kell panaszkodnia, ő egy hat puttonyos aszú. Ráadásul 1999 legendás év volt: a száraz, forró nyár végén a kiadós esőktől korai és egyenletes érés volt jellemző (bár két kemény jégeső is megbombázta Hegyalját). Az ősz ideális volt: meleg és száraz, hamar beindult az aszúsodás.
A pohárba töltve borostyán jegyeket mutató aranyszínű bort kapunk, semmi opál. Illatában tobzódnak a tipikus aszús jegyek: hársméz, dió, kis sherrys-floros felhangok. Ez a bor a régi iskola szülötte, bár akkoriban még nem is volt „nu skool”. A korty szép egyensúlyt mutat, még mindig vitálisak savak, jól keretezik az amúgy olajos textúrát. Aromái krémesek, kajszibarack-lekvárra emlékeztetnek toastos, füstös háttéren. Érett, csúcson lévő anyag, ezzel a struktúrával szerintem még évekig (tizennégy év után legyünk bátrak, akár évtizedekig) ebben a formájában leledzik majd.
Lecsengése hosszan kitart: percek múlva kenyérhéjra, tört mandulára emlékeztető jegyek törnek elő a szám eldugott szegleteiből. Darabban tartottam négy napig, még csak nem is hűtőben. Nyílt és gazdagodott. Szép példája a hosszan érlelhető tokajinak. Ár-érték aránya 4 csillag.
