Sokat küzdöttem magammal, hogyan kezdjem a számomra egyik legkedvesebb borvidéken, Somlón tett látogatásomról szóló többrészes beszámolót. Ezt a címet gondoltam adni az első fejezetnek, melyben konkrét borokról még nem esik szó, a gondolataim inkább a vidék felé vittek. Somló túra, 1. rész.
Ami leginkább zavar ? és ez nyilván egy bizonyos boros előélet után mindenkiben felbukkan ? hogy minél többet tanulok az egyes borvidékekről, annál inkább látom, hogy a horizont az elképzeltnél sokkal szélesebb. Amikor pedig elhatározom, hogy megnézek egy kis szeletet részletesebben és fókuszba vonom több évre, akkor szembesülök vele igazán, hogy milyen szint az MW. Erről a Gizella-Balassa cikkben már volt pár mondatom, mert akkor sem tudunk semmit a borról, ha mindent tudunk róla: ez tényleg csak skimming, néhány évtized amit belátunk jó esetben és nyilván mélyebben vizsgáljuk azt (magyarul többet iszunk onnan), amit igazán szeretünk.
Arra gondoltam magamban, micsoda szégyen, hogy a Somló északi és deli oldaláról jött bort nem tudom első szippantásra megkülönböztetni. Nem egy publikus gondolat, elmondom hát mindenkinek. Az ok mondhatni prózai: adott ez a ?faék egyszerűségű?, csodálatos kis borvidék ? bazalt-bazalt, hegy alakú hegy, észak és dél, szűk fajtaválaszték, jellegzetes jegyek mind illatban, mind ízben. És mégis. A belátható időtáv és a megismerhető borok száma tapasztalatot, tudást adhat, de szinte csak a mának.
Megérteni a terroirt, megérteni a borokat
A száraz tények: a Somló 431 méter magas vulkáni múlttal bíró tanúhegy, szép időben a tetejéről ellátni a Szent György-hegyig, a Badacsonyig és sejteni mögöttük a Balaton csillogó tükrét. Amikor a Somló kialakult, a földtörténeti harmadkorban, a környék még hatalmas beltó volt (Pannóniai-tó), ráadásul eleinte sós, majd a beáramló folyók megédesítették a vizét, feltöltötték folyami hordalékkal, majd a tó kiszáradt. Megkezdődött a vulkánok kora, lávaömlés, hamuszórás, égzengés. Kialakult a környék mai domborzati jellege, mivel a Pannon-tenger felkapott üledékét hiába nyeste át rajta évezredeken át a szél, a bazalt ellenállt és az erodált kúp megmaradt, mint a környék csodálatos tanúhegyei, amik a Somló testvérei. A talaj persze korántsem homogén: bazalttufa, kukoricabazalt (kenyérbazalt), pannon homok, hordalék, törmelékes lösz és barna erdőtalaj is fellelhető és mivel a szőlőgyökér 10-15 méterre nyúlik le a föld alatt – több vízzáró réteget áttörve – sokféle kőzettel találkozik.
Ma már a ?nyolcas úton? kanyargunk Veszprémtől a Bakonyból le a Kisalföld lankáira, ahol nagyon magányosan emelkedik ki a Hegy. Magamban néha bolond gondolatként, mint ?Mordor romjai? emlegetem, pedig nem vagyok Gyűrűk ura rajongó. Azért eszembe jut, milyen lehetett aktív vulkán korában, úgy képzelem, mint a belinkelt képen.
Most szelíd, emberlakta vidék, pár száz hektár szőlővel. Ide tartozik a Ság-hegy és a Kissomlyó is. Pár száz éve a somlói bort még receptre is felírták bizonyos gyomorbántalmakra, női panaszokra, immunrendszer erősítésére. Nem a gyors fogyasztás borai ezek: általában hosszú hordós (szinte mindig nagyhordó és sosem újfa) és még hosszabb palackos érlelést kérnek; magas savtartalmuk, beltartalmi értékeik, nyomelem és ásványi anyagban gazdag mivoltuk miatt teljes pompájuk csak idővel teljesedik ki. Jellemző fajtái az olaszrizling (163ha), juhfark (94ha), furmint (73ha), hárslevelű (31ha), fehérborok mind.
A Somló borai egyediek, illatukban a tűzköves-jódos mineralitás, a zöldséges-főtt spárgás-zöldfűszeres jegyek szinte mindig felfedezhetőek, ami jól megismerhetővé teszi. Vagyis nekem csak tenné, mert én ? hiába minden igyekezet ? még nem tudom megmondani, hogy melyik bor melyik dűlőből való a Somlóról. Talán majd öreg koromban, ha pincét veszek itt.
Hamarosan folytatom, 2. és 3. résszel.