Ernest Gallo az elsők között kezdett borászkodni azt követően, hogy az amerikai kormányzat, visszanyerve a józan eszét, 1933-ban lefújta a szesztilalmat. Azelőtt Kaliforniában a mainál jóval kisebb borászatok közül az élt csak túl, mely elég élelmes volt ahhoz, hogy a szesztilalom idején szőlőlevet áruljon, és a csomagolásra pontos instrukciókat írjon: hogyan kerülheti el a vásárló néhány egyszerű lépésben, hogy bor erjedjen a szőlőléből?
Gallo ’33-ban összesen 6000 dollárt fektetett az üzletbe, testvérével, Julióval közösen. A borászkodást olasz szüleiktől tanulták. A birtok Modestóban volt, messze az olyan nagy mai termőterületektől, mint például a Napa- vagy a Sonoma-völgy. A mai napig ez a központ, igaz, azóta több ezer hektárosra duzzadt a birtok, és az Antarktiszon kívül minden kontinensen vannak borászatok, amelyekkel együttműködnek. Annak idején azzal viccelődött a két testvér, hogy Ernest több bort ad el, mint amit Julio készít, ezért Julio több bort készít, mint amit Ernest el tud adni. Akárhogy is volt, a versengésből végül Ernest került ki győztesen.
A borászatot modern technológiával látták el, óriási betontartályokban erjesztettek és elkezdték a bort saját név alatt, palackozva árulni. Addig a kis kaliforniai pincészetek inkább csak folyóbort árultak. Gallóék, hogy senkitől se függjenek, az idők folyamán saját palackgyárat, és fuvarozótársaságot alapítottak.
Az újítás az volt, hogy Gallo nagy mennyiségben kezdett el könnyen fogyasztható bort készíteni, ezzel amerikai léptékre növelte az addigi kis, kézműves pincészetekkel dolgozó Kaliforniát. Ezzel lerakta az újvilági borászkodás filozófiai alapjait. A bor a keze alatt vált termékké, ezt a névadások is bizonyítják: Hearty Burgundy, Carlo Rossi, vagy a Night Train Express, Thunderbird és a Ripple. szóval semmi cicoma, egyszerű, könnyen iható, könnyen beszerezhető borok, de azok töménytelen mennyiségben. A borászat tavaly hetvenmillió láda (70.000.000 x 12 palack) bort adott el.
A marketingre is nagyobb hangsúlyt helyeztek, mint előtte bárki. A 30-as években úgy tűnt, hogy a bort végleg megverte a sör, a szesztilalom után ugyanis ez volt az első engedélyezett ital, naná, hogy mindenki erre szokott vissza/rá. Gallóék ügynökhálózata azonban legendás volt. Az ötvenes évek szeszboltos köreiben az a mondás járta, hogy ha egy Gallo-ügynöknek hátat fordít a tulaj, az azonnal Gallo márkaboltot csinál az italboltjából. Ők voltak az elsők, akik televízióban hirdettek bort. Az ötvenes években a legnagyobb dobásnak a tömegigényeket kielégítő Thunderbird volt. Erősített bor volt 21 (!) százalékos alkoholtartalommal, palackonként két dollárért. Nem egy költemény, de megalapozta a vagyont, innentől kezdve Gallóék csúcsborokat is készíthettek. És persze, minden jött magától.
A világméretű borbiznisz azóta is családi kézben van, a hagyományt most a gyerekek és az unokák viszik tovább, a pincészet szlogenje szerint „Three generations, one passion”. Lesz mit tenni: több, mint 90 országba exportálnak, a cégnek közel 5000 alkalmazottja van.
Korábban:
