• CÍMLAP
  • PODCAST ARCHÍVUM
  • RÓLUNK

borravalo.hu

gasztro●kultúra

  • Étel
  • Ital
  • Kultúra
  • Történelem
  • Kapcsolat

Meghalt Gallo, oda Kalifornia

2007-03-07 ● borravalo.hu

Meghalt Ernest Gallo. Magyarországon erre senki sem kapja fel a fejét, az élet megy tovább, mintha mise? Pedig ez az ember hajtotta végre a modern bortörténet egyik legnagyobb dobását: ő szoktatott rá a borra 250 millió amerikait. 97 éves volt.

Ernest Gallo az elsők között kezdett borászkodni azt követően, hogy az amerikai kormányzat, visszanyerve a józan eszét, 1933-ban lefújta a szesztilalmat. Azelőtt Kaliforniában a mainál jóval kisebb borászatok közül az élt csak túl, mely elég élelmes volt ahhoz, hogy a szesztilalom idején szőlőlevet áruljon, és a csomagolásra pontos instrukciókat írjon: hogyan kerülheti el a vásárló néhány egyszerű lépésben, hogy bor erjedjen a szőlőléből?

Gallo ’33-ban összesen 6000 dollárt fektetett az üzletbe, testvérével, Julióval közösen. A borászkodást olasz szüleiktől tanulták. A birtok Modestóban volt, messze az olyan nagy mai termőterületektől, mint például a Napa- vagy a Sonoma-völgy. A mai napig ez a központ, igaz, azóta több ezer hektárosra duzzadt a birtok, és az Antarktiszon kívül minden kontinensen vannak borászatok, amelyekkel együttműködnek. Annak idején azzal viccelődött a két testvér, hogy Ernest több bort ad el, mint amit Julio készít, ezért Julio több bort készít, mint amit Ernest el tud adni. Akárhogy is volt, a versengésből végül Ernest került ki győztesen.

A borászatot modern technológiával látták el, óriási betontartályokban erjesztettek és elkezdték a bort saját név alatt, palackozva árulni. Addig a kis kaliforniai pincészetek inkább csak folyóbort árultak. Gallóék, hogy senkitől se függjenek, az idők folyamán saját palackgyárat, és fuvarozótársaságot alapítottak.

Az újítás az volt, hogy Gallo nagy mennyiségben kezdett el könnyen fogyasztható bort készíteni, ezzel amerikai léptékre növelte az addigi kis, kézműves pincészetekkel dolgozó Kaliforniát. Ezzel lerakta az újvilági borászkodás filozófiai alapjait. A bor a keze alatt vált termékké, ezt a névadások is bizonyítják: Hearty Burgundy, Carlo Rossi, vagy a Night Train Express, Thunderbird és a Ripple. szóval semmi cicoma, egyszerű, könnyen iható, könnyen beszerezhető borok, de azok töménytelen mennyiségben. A borászat tavaly hetvenmillió láda (70.000.000 x 12 palack) bort adott el.

A marketingre is nagyobb hangsúlyt helyeztek, mint előtte bárki. A 30-as években úgy tűnt, hogy a bort végleg megverte a sör, a szesztilalom után ugyanis ez volt az első engedélyezett ital, naná, hogy mindenki erre szokott vissza/rá. Gallóék ügynökhálózata azonban legendás volt. Az ötvenes évek szeszboltos köreiben az a mondás járta, hogy ha egy Gallo-ügynöknek hátat fordít a tulaj, az azonnal Gallo márkaboltot csinál az italboltjából. Ők voltak az elsők, akik televízióban hirdettek bort. Az ötvenes években a legnagyobb dobásnak a tömegigényeket kielégítő Thunderbird volt. Erősített bor volt 21 (!) százalékos alkoholtartalommal, palackonként két dollárért. Nem egy költemény, de megalapozta a vagyont, innentől kezdve Gallóék csúcsborokat is készíthettek. És persze, minden jött magától.

A világméretű borbiznisz azóta is családi kézben van, a hagyományt most a gyerekek és az unokák viszik tovább, a pincészet szlogenje szerint „Three generations, one passion”. Lesz mit tenni: több, mint 90 országba exportálnak, a cégnek közel 5000 alkalmazottja van.

E.&J. Gallo Winery

Gallo Family Wineyards 

Korábban:

Ha Oscar-gála, akkor sztárborok

Címkék: gallo Permalink, Kalifornia, thunderbird

← Tokaj-wars Rengeteg magyar érem Párizsban →

Tetszett? Küldd el másoknak is!

Kövess minket

  • Facebook
  • Instagram
  • RSS
  • YouTube

keresés

PODCAST FELIRATKOZÁS

  • SpotifySpotify
  • Apple PodcastsApple Podcasts
  • DeezerDeezer
  • Podcast AddictPodcast Addict

PODCAST TÁR

Borravaló
Borravaló
Kéktúrásból hasgombász: Almási Petra
Loading
00:00 / 31:54
Apple Podcasts Deezer Podcast Addict RSS Spotify
RSS Feed
  • Kéktúrásból hasgombász: Almási Petra

    Kéktúrásból hasgombász: Almási Petra

    Nov 5, 2025 • 31:54

    Ehető gombák Magyarországon címmel jelent meg Almási Petra könyve, a hazai erdők fogyasztható gombáiról, friss felhasználási módjairól és tartósításásáról. Kezdő és gyakorlott gombászoknak, és a megszokottól eltérő alapanyagokra nyitottaknak.

  • Mit adott nekünk Gundel Károly?

    Mit adott nekünk Gundel Károly?

    Oct 21, 2025 • 32:13

    Világlátott vendéglős, hagyományőrző, újító, gasztro író, akiről a világkiállítás kapcsán még a New York Times is szuperlatívuszokban írt. Katona Csaba történész és Kántor Bandi születésének évfordulója apropóján beszélgetnek Gundel Károlyról.

  • Kappadókiától Dzserbáig - nyári élményeink

    Kappadókiától Dzserbáig - nyári élményeink

    Oct 16, 2025 • 36:22

    Az idei nyár is dúskált gasztro élményekben – persze így van ez, ha az ember eleve keresi ezeket. Gazdagodtunk szép élményekkel külföldön és itthon is, ezeket elevenítjük fel.

  • Celebpiák: Jason Momoa vodkáján is túl

    Celebpiák: Jason Momoa vodkáján is túl

    Oct 9, 2025 • 39:05

    Mit keresnek a celebek a lepárlókban, pincékben? Mióta trend az, hogy egy színész, zenész, vagy sportoló saját italmárkát népszerűsít? Erről beszélgettünk Nagy Zoltánnal, a Boutiq’Bar tulajdonosával.

  • Bubik Szekszárdról - 1838

    Bubik Szekszárdról - 1838

    Sep 30, 2025 • 37:03

    Szekszárd és pezsgő? Ráadásul methodé tradicionelle, azaz palackos erjesztés és érlelés? Az 1838 nem egy dátum, bár az is lehetne, hisz a magyar pezsgőgyártás hőskorát idézi meg, a számmal ellátott palackokban azonban egy borvidék teljesen új arca mutatkozik be.

  • Női szemmel a rum pincében - Cynthia Vargas, a Matusalem master blendere

    Női szemmel a rum pincében - Cynthia Vargas, a Matusalem master blendere

    Sep 23, 2025 • 15:21

    Izgalmas, rendhagyó és hiánypótló bemutatón vehettünk részt a Casa Ron Matusalem és a Liquid Gold rendezésében: a master blender Cynthia Vargas először hagyta el a dominikai érlelőpincét, hogy bemutassa, mivel dolgozik most, milyen újdonságok vannak.

  • Pacal, birkahere, borjúbríz - fincsi, mi?

    Pacal, birkahere, borjúbríz - fincsi, mi?

    Jun 24, 2025 • 35:54

    Pacal, hagymás vér, kakastöke paprikás, bárányszív steak, a Hortobágy osztrigája, rántott velő – fincsi, mi? Bizony fincsi, pedig a legtöbben vagy nem mernek ilyen alapanyaghoz nyúlni, vagy nem is tudnak róla.

  • A füredi Anna-bálon… Na de, miért pont ott?

    A füredi Anna-bálon… Na de, miért pont ott?

    Jun 17, 2025 • 35:22

    Idén volna 200 éves a füredi Anna-bál… De csak volna, ha igaz lenne a legenda. Sajnos azonban, mint oly gyakran, itt sem teljesen stimmel a sztori, legalábbis jelen történeti tudásunk és a kutatások alapján.

  • Unta a rántott sajtot, sikeres étterem tulaj lett: Ranjeet Singh Dhillon

    Unta a rántott sajtot, sikeres étterem tulaj lett: Ranjeet Singh Dhillon

    Jun 11, 2025 • 39:18

    Ranjeet Singh Dhillon, a 20 éves Indigo, Bombay és Indigo Express éttermek társtulajdonosa fiatalemberként, először 1990-ben érkezett Magyarországra, amiről akkor még alig tudott valamit.

  • Tóth Szilárd: szeretem, ha mosolyognak az emberek!

    Tóth Szilárd: szeretem, ha mosolyognak az emberek!

    May 22, 2025 • 43:16

    A Michelin és zöld csillagos SALT étterem séfje az idei MBH Gourmet Fesztivál egyik nagykövete. Imádja azzal megmosolyogtatni a vendégeket, amikor ételeivel átad valamit magából.

Facebook közösség

Instagram

Follow on Instagram

Keresés

Borravalo.hu – gasztrokultúra

  • Impresszum
  • Médiaajánlat
  • Szerzői jogok és feltételek

VAN BARÁTUNK

Copyright © 2025 · Borravalo.hu - minden jog fenntartva!