• CÍMLAP
  • PODCAST ARCHÍVUM
  • RÓLUNK

borravalo.hu

gasztro●kultúra

  • Étel
  • Ital
  • Kultúra
  • Történelem
  • Kapcsolat

Ötszáz éves szőlőt honosítanak újra Chambord-ban

2015-07-17 ● Kántor Endre

Ötszáz év után újrahonosítják I. Ferenc francia király borszőlőit a Loire-völgyben található Chambord-ban, ahol öt év múlva évi 60 ezer üveg bort terveznek termelni.

I. Ferenc uralkodása (1515-1547) a reneszánsz és a reformáció megjelenésének időszaka volt a francia királyságban, amelynek ötszáz éves évfordulójára számos rendezvénnyel készül Franciaország.

A reneszánsz stílusban épült, mesebeli várra emlékeztető, tornyokkal és bástyákkal díszített chambord-i királyi vadászkastély parkjából két évszázada filoxérajárvány pusztította ki a Burgundiából érkezett szőlőtőkéket, amelyeket 1519-ben telepített I. Ferenc király. A kastély a betegség elől megmenekült szőlőtőkék történelmi újratelepítésével ünnepli az évfordulót.

chambord

Chambord a legnagyobb és az egyik legszebb Loire-völgyi kastély, ahol a hagyományos középkori francia építészetbe először vegyültek reneszánsz stílusjegyek. A világörökség részét képező épület elsősorban a Leonardo da Vinci tervei alapján készült csigalépcsőjéről ismert. I. Ferenc – aki az innen 170 kilométerre található Fontainebleau-ban élt – eredetileg állandó vadászkastélynak szánta az épületet, de uralkodása alatt alig másfél hónapot töltött itt.

A kastély egy 32 kilométer hosszan kőfallal körülvett, több mint 5 ezer hektáros erdő mentén található, amelynek területe Párizs területének felel meg. A fal mentén, egy kilométerre az épülettől alakították ki júniusban 6 hektáron az új szőlőparcellákat, amelyeket jövőre a duplájára akarnak növelni. Ezzel az évi másfél millió látogatót fogadó kastélymúzeum és park teljesen visszanyeri a 19. században elvesztett környezetét.

Jean d’Haussonville igazgató terveit személyesen Francois Hollande államfő hagyta jóvá tavalyi látogatásán. A területre egyébként a 20. században a francia köztársasági elnökök gyakran jártak vadászni, de ezt a hagyományt még Hollande elődje, Nicolas Sarkozy végleg megszüntette.

A borturizmus és a kastély bevételeinek növelése érdekében az igazgató olyan nemes és drága bor termelését határozta el, amelyet mindenhol el lehet adni a világon.

„I. Ferenc Burgundiából telepítette a tőkéket 1519-ben, de az akkori szőlészetet a betegségek elpusztították” – emlékeztetett az igazgató. „A bortermelés az örökségvédelem része, a szőlőtőkéket ráadásul látni lehet a kastélyból is, így a táj szépségét is újrateremtjük” – hívta fel a figyelmet.

A 19. századi filoxéra minden szőlőt elpusztított Franciaországban, kivéve egy birtokot, amely a chambord-i kastélytól 35 kilométerre, Soings-en-Sologne-ban található. Itt őriztek meg néhány tőkét a zamatos romorantin szőlőfajtából, amelyet I. Ferenc honosított meg a Loire-völgyben.

„Ez a világ legrégebbi szőlőfajtája. I. Ferenc tőkéi visszakerülnek a bölcsőjükbe” – hangsúlyozta Henry Marionnet, a 2006-ban talált különleges birtok jelenlegi tulajdonosa. Szerinte az 1870-es pusztítás előtti időkből megőrzött tőkékben „több az elegancia és az összetettség” a mai borszőlőkhöz képest.

A chambord-i bor mindenekelőtt egy régen elfelejtett, nemes szőlőfajtából készült bor történelmi újjászületése lesz. Az első évjáratot 2019-ben tervezik, a kastély építésének és a tőkék telepítésének ötszáz éves évfordulójára. A 60 ezer chambord-i címkézésű üvegből 300 ezer euró (92,8 millió forint) nettó nyereségre számít a kastély, amelyből az erdőt körülvevő fal éves karbantartását tudják fedezni.

A termelés egyharmadát szponzorok kapják ajándékba, egyharmada a legnagyobb francia séfek Michelin-csillagos éttermeiben kerül majd az asztalokra, egyharmadát pedig az Egyesült Államokba és Nagy-Britanniába fogják exportálni. A romorantinből készülő Cour-Cheverny fehérbor mellett a Chambord-ban élt személyiségeket megidéző vörösborokat is termelnek pinot noir és gamay keverékéből.

Nem csak a boráról híres Chambord – itt készítik a világ legdrágább málnalikőrjét is, melyről itt lehet olvasni.

Címkék: chambord, Loire, romorantin

← Tokaj: debreceni kutatók vizsgálják a borokat Borász foci: Boglár a bajnok →

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Kövess minket

  • Facebook
  • Instagram
  • RSS
  • YouTube

keresés

PODCAST FELIRATKOZÁS

  • SpotifySpotify
  • Apple PodcastsApple Podcasts
  • DeezerDeezer
  • Podcast AddictPodcast Addict
  • YouTubeYouTube

PODCAST TÁR

Borravaló
Borravaló
Az Odüsszeia ételei és italai
Loading
00:00 / 44:01
Apple Podcasts Deezer Podcast Addict RSS Spotify
RSS Feed
  • Az Odüsszeia ételei és italai

    Az Odüsszeia ételei és italai

    Oct 9, 2026 • 44:01

    Vajon mit ettek és ittak Odüsszeusz és társai, nem csak Trója ostrománál, de a hosszú úton hazafelé? Erről beszélgettünk Katona Csaba történésszel.

  • A Gulyás-szigetcsoport: vízióhiány és identitásválság

    A Gulyás-szigetcsoport: vízióhiány és identitásválság

    Oct 2, 2026 • 38:17

    Sok pusztító időszak volt a magyar bor és borászat történetében, de a kilencvenes évek után úgy tűnt, hogy valami elkezdődik. Aztán ellaposodott a felívelő görbe, most meg egyenesen lefelé tart. Miért, és milyen kiút lehet? Tompa Imre borújságíróval beszélgettünk.

  • Ezt elfőztük: a pálinka elszalasztott lehetősége

    Ezt elfőztük: a pálinka elszalasztott lehetősége

    Sep 24, 2026 • 42:02

    Gazdaságilag is értékes lehetőségünk volt a pálinkát nemzetközileg ismert magyar párlat branddé felfuttatni. Ez nem sikerült. Miért?

  • Z-gen, alkohol, koktélok: desztilált látlelet a hazai vendéglátásról

    Z-gen, alkohol, koktélok: desztilált látlelet a hazai vendéglátásról

    Sep 18, 2026 • 38:50

    A Z-generáció nem iszik. Nincs pénze a magyaroknak. Nem divatosak a szeszesitalok. Az alkohol méreg. Ismerős mondatok? Vajon mennyire látja ezeket igazoltnak a szakma? Kocsis Lillával és Nagy Zoltánnal beszélgettünk.

  • Tokaj sanyargatott tőkéi

    Tokaj sanyargatott tőkéi

    Sep 9, 2026 • 38:35

    Zuhanó borfogyasztás, aszály, felmelegedés, nepotizmus, harácsolás – címszavakban, hogy mivel kell megküzdenie minden borvidékünknek, így Tokajnak is.

  • Louis Szathmáry - akiről a séf figurát mintázták

    Louis Szathmáry - akiről a séf figurát mintázták

    Aug 25, 2026 • 40:33

    Ismerős a joviális, nagyhasú, séfsapkás, bajszos, feltűrt ingujjú szakács képe? Nos, nem is gondolnánk, de ennek kialakulásában komoly szerepe van a magyar Ifj. Szathmáry Lajos Istvánnak, ismertebb nevén Louis Szathmárynak, vagy még ismertebb nevén Chef Louisnak.

  • Anatólia gasztrós szemmel - Nar Gourmet

    Anatólia gasztrós szemmel - Nar Gourmet

    Aug 23, 2026 • 41:17

    Tóth Ági török konyhaművészeti szakértő évekig járta Anatóliát, elvarázsolták a színek, illatok, ízek. A Nar Gourmet-t azért alapította, hogy megmutassa másoknak is ezt a világot, kóstolót adjon Anatólia konyhájából.

  • Óriási siker volt a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára kóstolóprogramja

    Óriási siker volt a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára kóstolóprogramja

    Aug 17, 2026 • 00:35:25

    Ahogy arra számítani lehetett, a regisztrációhoz kötött gasztronómiai programokra előzetesen elfogytak a helyek, több mint 1100-an látogattak el a Bécsi kapu téri levéltári palotába.

  • KajaKaland: gasztroutazás a föld körül 

    KajaKaland: gasztroutazás a föld körül 

    Jun 22, 2026 • 00:35:05

    Az UNICEF Magyarország jótékonysági kezdeményezése izgalmas, egész éves világkörüli ízutazásra hív, igazi családi program és gasztroedukáció, illetve segítség a rászorulóknak is egyben.

  • Oda menni, ahol az ízek születnek: Made in Vidék, Gourmet Fesztivál 2026

    Oda menni, ahol az ízek születnek: Made in Vidék, Gourmet Fesztivál 2026

    Jun 5, 2026 • 00:35:41

    Az idei MBH Bank Gourmet Fesztivál mottója: Made in Vidék. A pócsmegyeri Papi, a mályinkai Iszkor és a szigligeti Villa Kabala tulajdonosai beszélnek arról, hogy mit jelentenek nekik a vidék ízei. 

Facebook közösség

Instagram

Follow on Instagram

Keresés

Borravalo.hu – gasztrokultúra

  • Impresszum
  • Médiaajánlat
  • Szerzői jogok és feltételek

VAN BARÁTUNK

Copyright © 2026 · Borravalo.hu - minden jog fenntartva!