• CÍMLAP
  • PODCAST ARCHÍVUM
  • RÓLUNK

borravalo.hu

gasztro●kultúra

  • Étel
  • Ital
  • Kultúra
  • Történelem
  • Kapcsolat

Prés alatt a bortermelők

2009-09-01 ● Kántor Endre

A felvásárlók forráshiánya alááshatja a kilátásokat ? a termés jó, az árak viszont alacsonyak lesznek, írja mai számában a Világgazdaság. A lap által megkérdezettek szerint jó hír az idei szüret kezdetén az, hogy egyelőre jó minőségűnek ígérkezik az ez évi termés, bár csúcstermésre nem számítanak.

?Bár pontos prognózist felelőtlenség lenne adni, reméljük, legalább az időjárás könyörül rajtunk? ? mondta a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának (HNT) a főtitkára. Horváth Csaba a korai fajták, például az Irsai Olivér termése alapján úgy véli: ha nem jön csapadékos időjárás, kevesebb, de jobb minőségű szőlő kerülhet a présbe. Csúcstermésre mindezek alapján nem számít, a becslések szerint a tavalyihoz hasonló menynyiség, 550 ezer tonna mellett várhatóan a 2008-as 3,5 millió hektorliternél kevesebb bor kerülhet a pincékbe.

A mennyiség csökkenése azonban vélhetően nem is baj, hiszen komoly gondok jelentkeznek a felvásárlóknál. ?Normális feltételekkel szinte lehetetlen hitelhez jutni? ? mondta a Világgazdaságnak Horváth Csaba, aki ezzel magyarázta, hogy a nagyobb felvásárlók még meg sem jelentek. Hosszabb távú felvásárlási szerződés nélkül bajban lehetnek a gazdák.

A mindössze másfél hónap alatt csúcsra járó szektorban ez áresést hozhat. Eddig csak a korai szüretelésű illatos szőlőfajták árait lehet tudni; a kelendőbbnek számító szőlőknél a tavalyi 60-70 forintos kilónkénti felvásárlási ár nagyjából maradt. A tömegszőlőknél azonban komoly árzuhanásra számít a szakma, sőt, egyes ágazati becslések szerint a termés harmada a tőkén maradhat. Mindez hosszabb távon azt eredményezheti, hogy a termelők számára a telepítésnél gazdaságosabb lesz az ültetvények felszámolása ? véli Horváth Csaba, aki a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. bevonásával folyó hitelgarancia-programot sem látja kielégítőnek.

Eladatlan készletek a pincékben

Sötét képet fest a felvásárlásról Konyári János is, aki szerint a termelők elképesztően alacsony felvásárlási árakra számíthatnak az idén. A tavaly az év bortermelője címet elnyert balatonlellei borász ezt részben a világgazdasági válság miatt visszaesett fogyasztással magyarázta. Konyári János a Világgazdaságnak elmondta: nagyobb készletek ragadtak a pincékben, így nincs tartalék az idei vásárlásra. Összességében a belföldi hordós bor forgalma 20-30 százalékkal esett vissza, ezt a palackos bor, illetve a végtermékek értékesítésénél csak részben tudták kompenzálni ? mondta Horváth Csaba.

További gondot jelent az is, hogy a jelenlegi világgazdasági helyzetben a magyar termelők aligha tudják bővíteni határon túli piacukat. Horváth Csaba nem számít arra, hogy éves szinten 600-700 ezer hektoliter fölé emelkedik az ágazat exportja, szerinte reális cél a meglévő piacok megőrzése lehet. Kitörési pontnak tartja ugyanakkor a nem csúcsminőségű termékek forgalmazását, illetve a kelet-európai piacokat, főleg az ukránt és az oroszt.

A gondok azonban itt sem érnek véget: az import szorítása sem szűnik a bortermelők számára. Konyári János szerint olyan borok is forgalomba kerülnek Magyarországon, amelyeket nem a szigorúnak számító magyar bortörvény rendelkezései szerint állítottak elő. Horváth Csaba elmondta: tavaly több százezer hektoliter silány minőségű olasz bor érkezhetett illegális csatornákon az országba, ezt aztán magyarként hozták forgalomba hazánkban.

Ezzel kapcsolatban kedvező tapasztalatokról számolt be Konyári János, aki kiemelte: azzal, hogy a bormarketingre fizetett összegek egy részét ellenőrzésre fordítják, kicsit javult a helyzet. (A 8 forintokból származó bevétel egy része, 40%-a ellenőrzési célokra van elkülönítve. Nagyon megoszlóak a vélemények arról, hogy az ellenőrzés valóban megfelelő módon történik-e ? Borravaló szerk.) Problémásnak látja ugyanakkor az európai uniós borreform keretében augusztustól bevezetendő új szabályokat. Ezek például előírják az eredet megjelölés és a földrajzi jelzés megkülönböztetését, vagyis megváltozik az összes borkategória. Mivel a termékek neve szintén megváltozik, új termékleírásokra is szükség lesz. Az új szabályokat érintő végrehajtási rendeletek azonban még nem minden esetben születtek meg. ?Kellemetlen, hogy a szüret közepén kell új szabályokat tanulni? ? mondta Horváth Csaba.

Címkék: 8 forint, árak, szőlő, termelő, válság

← Válság és bor ? mi a helyzet? Új-zélandi sikersztori →

Tetszett? Küldd el másoknak is!

Kövess minket

  • Facebook
  • Instagram
  • RSS
  • YouTube

keresés

PODCAST FELIRATKOZÁS

  • SpotifySpotify
  • Apple PodcastsApple Podcasts
  • DeezerDeezer
  • Podcast AddictPodcast Addict

PODCAST TÁR

Borravaló
Borravaló
Ercsey Dani, a borverseny ultramaratonista
Loading
00:00 / 38:04
Apple Podcasts Deezer Podcast Addict RSS Spotify
RSS Feed
  • Ercsey Dani, a borverseny ultramaratonista

    Ercsey Dani, a borverseny ultramaratonista

    May 9, 2025 • 38:04

    Ercsey Dániel borszakíró, a Pécsi Borozó főszerkesztője igazi borverseny ultramaratonista: nála több nemzetközi és hazai versenyen kevesen vettek részt. Beszélgettünk a versenyek értelméről, magyar borok helyzetéről, bormarketingről.

  • Arany Kaviár: harmincöt év hagyomány, kitartás és innováció

    Arany Kaviár: harmincöt év hagyomány, kitartás és innováció

    Apr 24, 2025 • 38:08

    Az Arany Kaviár Étterem 2025. március 12-én ünnepelte fennállásának 35. évfordulóját. Harmincöt még gombócból is sok, nemhogy vendéglátásból. Ami az éttermet életben tartotta, nem titok, viszont annál nehezebb pálya: személyes részvétel, odaadás, szenvedély, kitartás.

  • Mit ettek a soproni úriszéken 1775-ben?

    Mit ettek a soproni úriszéken 1775-ben?

    Apr 9, 2025 • 40:43

    Étkezések, ételek Sopron város úriszékén, 1775 – ez a címe annak a forrásközlésnek és előtanulmánynak, amit D. Szakács Anita történész jegyez, és amely részletesen bemutatja, milyen ételek és italok voltak terítéken ebben az esztendőben az úriszék tagjainak.

  • Diplomatából főzőnő: Mautner Zsófi

    Diplomatából főzőnő: Mautner Zsófi

    Apr 2, 2025 • 41:15

    Diplomatának indult, külker végzettséggel, hat nyelvvel, ígéretes külföldi karrierrel. Aztán besodorta az először csak hobbinak induló gasztroblog. A Mautner Zsófi sztori.

  • A vegán pizzaiolo: Preyer György

    A vegán pizzaiolo: Preyer György

    Mar 28, 2025 • 38:41

    Kommunikációs szakember volt, aztán elkezdett pizzasütéssel foglalkozni, mondván, na nehogymár egy pizzát ne tudjon ő maga megsütni… Mára az egyik leginnovatívabb gasztroműhely tulajdonosa.

  • A fogyasztókat és iparági szereplőket bünteti Donald Trump

    A fogyasztókat és iparági szereplőket bünteti Donald Trump

    Mar 19, 2025 • 42:12

    Döbbenetes, 200%-os büntetővámot jelentett be Donald Trump amerikai elnök az EU-ból érkező alkoholos italokra. Az USA az Európai Unio legnagyobb exportpiaca ebben az ágazatban, rengeteg érintett van a borászatoktól, a likőr- és párlatkészítőkön át a sörcégekig. Érintettek a gyartók, a kereskedők, de a sor végen a legnagyobb vesztes a fogyasztó…

  • Ikonikus ételek, melyek fiatalabbak, mint hinnéd!

    Ikonikus ételek, melyek fiatalabbak, mint hinnéd!

    Mar 13, 2025 • 33:11

    Vannak olyan ételek, amelyek világhírnévre tettek szert, és meghatározóak egy ország, vagy népcsoport szempontjából, így aztán nem meglepő, ha sokan azt hiszik, hogy ezek hagyományos, régi receptek. Nos, ez nagyon sokszor nem így van…

  • A prágai temető receptjei

    A prágai temető receptjei

    Mar 5, 2025 • 40:16

    Umberto Eco zseniálisan fordulatos, cselekményben tobzódó 19. századi történelmi regényének főhőse Simone Simonini – a galád hamisítónak és kémnek egyetlen öröme van az életben: az evés. Na, de miket eszik? És ezeket hogyan kell elkészíteni?

  • Nagy Zoltán: Prága úgy elhúzott, hogy csak a féklámpáit látjuk...

    Nagy Zoltán: Prága úgy elhúzott, hogy csak a féklámpáit látjuk...

    Feb 27, 2025 • 40:19

    „Nem mindig a személyes preferenciáinkat követi a piac, de nekünk az a dolgunk, hogy lekövessük a változásokat ” – mondja Nagy Zoltán, a Boutiq’ Bar tulajdonosa. Ezt azonban néha könnyebb mondani, mint csinálni…

  • Volt balatoni séf, angol esküvőkirály - most a berni nagykövetség séfje: Szathmáry Rajmund

    Volt balatoni séf, angol esküvőkirály - most a berni nagykövetség séfje: Szathmáry Rajmund

    Feb 25, 2025 • 42:32

    „A gasztronómia annyira jelen van mindennapjaimban” – monda Szathmáry Rajmund, a barátainak csak Döme, aki már 30 éve dolgozik séfként. Második otthonában, Angliában, 10 évig dolgozott, és ő lett az esküvőkirály, jelenleg a hatodik évét húzza Svájcban, a berni magyar nagykövetség executive séfjeként.

Facebook közösség

Instagram

Error: No data found, Try connecting an account first and make sure you have posts on your account.

Error: Error validating access token: Session has expired on Friday, 16-May-25 02:04:27 PDT. The current time is Sunday, 18-May-25 07:13:01 PDT.

Keresés

Borravalo.hu – gasztrokultúra

  • Impresszum
  • Médiaajánlat
  • Szerzői jogok és feltételek

VAN BARÁTUNK

Copyright © 2025 · Borravalo.hu - minden jog fenntartva!