A szamorodni nem egy szőlőfajta (igen-igen, ismerem Irsai Olivért, jót ittunk a pincéjében), hanem egy borfajta. A szó lengyel eredetű, jelentése „ahogy termett”, lényege szerint az aszúsodott szemeket is tartalmazó túlérett fürtöket későn és egyszerre szüretelik, majd válogatás nélkül préselik ki.
Véleményem szerint a kissé háttérbe szorult kategóriának kifejezetten jót fog tenni az új aszú-szabályozás, hiszen sok alapanyag, ami nem fér majd oda, befér a szamorodnik közé. Egy fiatal szárazat és egy idősebb édeset kóstoltam a minap.
Breitenbach Pince Tokaji Száraz Szamorodni 2009
Kiss János munkája világos arany színű, nem kifejezetten „szamós”. Illata lakkos, intenzíven ásványos, amire rájátszik az oxidatív suli és az élesztősség. A kortyban zölddió, scotch, mák, magas alkohol, kenyérhéj. Puha savak, érintésnyi tannin, a test épp csak közepes. Rusztikusság minden szinten. Száraz, vilmoskörtés kőfacsarvány. Izgalmas, érdekes, „kézműves”.
Samuel Tinon Tokaji Édes Szamorodni 2001
Először és utoljára pár évvel ezelőtt a Tokaj Reneszánsz kóstolóján találkoztam vele és akkor lenyűgözött. Színben a Breitenbach ellentéte, mélynek mondható teás, már-már gránátos árnyalat. Illatában earl grey, viaszosság, aszalt szilva és hecsedlidzsem. Komplex, elegáns, pici tölgyességgel. Szájban vastag és hosszú, szinte aszús jellegű. Puha savak, sok dzsemes-aszús gyümölcs teszi a dolgát. A lecsengése körtés-tűzköves. Szép.
Persze ez nem egy összevetés, mert hiába mindkettő szamorodni, almát a körtével verseny lenne. Mindkét bor a javasolt kategóriába tartozik, Kiss Janié a kísérletezőknek mindenképpen, Tinon borai pedig általában a csiszoltabb sulit célozzák, tényleg van bennük valami franciás.
