Toszkána tanácsa a maga részéről minden évben összeválogat pár száz bort, egyfajta helyi besztofot, és ezt aztán boldog boldogtalannak mutogatja. No ez ügyben keveredett Stevie Kraft a jeles olasz tartományba. A kiválasztás egyszerű: minden borász beküldi a borát, a tartományi önkormányzat vérprofi sommelier-kel lezsűrizteti. (Látott már valaki olasz sommelier-t?. Nos, rutinban, tudásban, eleganciában utolérhetetlen lények ők, a SAS-hez könnyebb bekerülni, mint ebbe az elit csapatba).
Azok a borok, amelyek 82 pont fölött teljesítettek, bekerülnek egy könyvbe, amelyet aztán körbeküldenek mindenkinek, aki a borszakmában érintett, és érdekelnék az olasz borok, mondjuk úgy raklapszám. Minden bor ugyanolyan sansszal indul, a dolog ingyenes (figyelnek az urak az FVM-nél?), csak egy jelképes összeggel kell hozzájárulni a könyv elkészítéséhez (olyan 100 aeró körül van, ami nem egy nagy vasz iszt dasz, hitelválság ide vagy oda). A beválogatottak nagy része amúgy kistermelő, akinek sem pénze, sem ideje a Vinitalyn vagy a Vinexpón önálló standdal cifrálkodni, itt viszont szóhoz jutnak a borai.
Felkészületlenül érte Firenze szépsége Stevie Kraftot, aki amúgy szeret a cinikus genya pózában tetszelegni. Ez a város azonban annyira rendben van, hogy Kraft a bokája környékéről szedte össze az állát. Az olaszokban ezúttal nem a digókat látta, aki a félpályától megbénítják a játékot, hanem jófej kedves népeket, akik tesznek a nem fontos dolgokra, és olyan igazán fontos dolgokkal múlatják az időt, mint a szépség kajtatása, meg az élet maximális élvezete.
Városképileg pedig nem tesz rosszat egy településnek, ha konkrétan ott rendezik meg a reneszánszt. Jó ötlet, jól néz ki, jól mutat később is, nem kell elbontani. Ez az egész persze nem jött volna létre, ha nincsenek a velejéig korrupt Medicik, akik aztán az innen-onnan összeszedett pénzt nem szórják két kézzel jó dolgokra.
Néhány helyi schiacciata nevezetű szendviccsel indult a dörgölőzés az olasz gasztrokultúrához. Egyszerű rusztikus lepénykenyér, benne egy kis prosciutto (alias sonka), salame (alias igazi szalámi), gorgonzola (alias helyi büdös sajt). Hozzá meg ilyen-olyan neveken a sangiovese ? amely ugye Toszkána alapvető szőlőfajtája.
A neve azt jelenti hogy Jupiter Vére. Jó régi fajta, és az egész toszkán borászat ezen, meg a különböző klónjain alapult (persze volt még egy rakás, mára kipusztult jószág). Aztán jött a szupertoszkán fordulat a ’60-as ’70-es években és megjelent errefelé a merlot, a CabSav, a Syrah.
Sangiovesénk jellemzője a vékony héj, a másik nagyágyúhoz a nebbiolóhoz képest nincsenek annyira erős tanninjai (ezt úgy tessék érteni, hogy még így is simán átszakítja a betonfalat, na nem az ötméterest, csak a hármat). Ellenben savban erős, alapvetően cseresznyés jegyek vannak ízben illatban, de megfelelő hordós érleléssel egész ménesek/és gumigyárak költözhetnek bele.
Kezdetnek a Casa Emma 2006-os Chianti Classicójával próbálkozott Kraft. A bor 100% sangiovese, illatra kicsit poros cseresznye, meg valamennyi fahéjas-szegfűszeges fűszeresség. Az ízre könnyed, gyümölcsös, ez főleg meggyet, cseresznyét jelent, jelentkezik ugyanakkor egy kis sósság, ez komolyabbá teszi a bort. A savai közepesnél nagyobbak, a tanninok bár ott vannak, nem annyira agresszívak. Testre inkább sportos, mint kerek, de jó hosszan tart.
Aztán a Grattamacco 2006-os Bolgheri Rosso-ja következett. Érdekes dolog ez a Bolgheri. A hetvenes években itt okozott közbotrányt a Sassicaia azzal, hogy a borát nem volt hajlandó a szigorú olasz szabályok szerint készíteni, vagyis bordeaux-i fajtákat használt a helyiek helyett. Vino di Tavola, vagyis asztali bor besorolást kapott, de ez nem zavarta abban, hogy az amúgy kiváló borokat több száz dollárért adja az amcsiknak, akik imádták a ?szupertoszkán” jóságokat.
A szabályozás végül úgy vágta átal a gordiuszi csomót, hogy létrehozott egy Indicazione Geographica Tipica nevű kategóriát (IGT). Azóta viszont Bolgheriben helyi fajtának minősül a CabSav, a Merlot, így a kis falu végül is DOC, vagyis magasabb minősítést kapott. Nofene. Mostanra nagyon sokat próbálkoznak azzal, hogy szupertoszkán bort készítsenek, így a kategória egy kicsit veszített az izgalmasságából.
Nos Grattamaccóék bora mély rubinszínű, feketeszedres-áfonyás illatot mutat. Közepes test, sok, kifejezetten erős tanninnal, sok fűszer, fekete bogyók mindenhol. A sav a közepesnél erősebb, az alkohol a helyén, a végén füstös fa zárja le.
A következőkben Kraft a Chianti Rufinában szerzett élményeit osztja majd meg. Megkóstol mindent, és leírja, hogy a kedves olvasónak se utazásra, se kóstolásra ne kelljen fecsérelni a drága időt. Mert ilyen áldozatkész, azért.
