• CÍMLAP
  • PODCAST ARCHÍVUM
  • RÓLUNK

borravalo.hu

gasztro●kultúra

  • Étel
  • Ital
  • Kultúra
  • Történelem
  • Kapcsolat

Törvényes a szlovák Tokaj

2010-05-05 ● Kántor Endre

Június 1-jétől használatható a Tokaj-hegyaljai borvidék szlovákiai részén a Tokaj márkanév. Az erre vonatkozó törvénymódosítást tegnap írta alá Ivan Gasparovic államfő. A pozsonyi parlament a kormány javaslatára sürgősségi eljárással módosította a borászati törvényt, a múlt héten.

A változtatásokkal az eddigi asztali és minőségi borokat megkülönböztető felosztás helyett a földrajzi szempontot vagy a származás helyét hangsúlyozza. Az új területi felosztás alapján a következő borvidékeket nevezi meg a módosult törvény: dél-szlovákiai, nyitrai, közép-szlovákiai és kelet-szlovákiai borvidék, valamint Tokaj, írta az Új Szó.

A szlovák mezőgazdasági minisztérium levelet küldött az Európai Bizottság mezőgazdasági és vidékfejlesztési biztosának, Mariann Fischer Boelnek, melyben a segítségét kérte a „tokaji térség véget nem érő történetének” megoldásához, ahogy a vitát Vladimír Chovan szlovák mezőgazdasági miniszter nevezte. A minisztérium államtitkára, Ján Slabý januárban tárgyalt ez ügyben brüsszeli illetékesekkel, és végül abban állapodtak meg, hogy Szlovákia számára a „Tokaj wine region” megjelölést regisztrálhatják. Ehhez a megállapodáshoz igazították a szlovák bortörvényt, ami tegnap került ratifikálásra.

A magyar Földművelésügyi Minisztérium még a héten az Európai Bírósághoz fordul a szlovákiai jogszabály miatt. A minisztérium álláspontja szerint a pozsonyi parlament döntése jogszerűtlen, mert a szlovákiai termelők csak akkor írhatnák a térség boraira a Tokaj megnevezést, ha előtte felállítanak egy hegyközségi és ellenőrzési rendszert, és megegyeznek a magyar kormánnyal a terület méreteiről. Ez azonban a mai napig nem történt meg.

Címkék: bor, Brüsszel, eredet, eredetvédelem, EU, szlovák, Szlovákia, Tokaj, védett, védjegy, vita

← Vörösborral a stroke ellen Megzsarolták a Romanée-Contit →

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Kövess minket

  • Facebook
  • Instagram
  • RSS
  • YouTube

keresés

PODCAST FELIRATKOZÁS

  • SpotifySpotify
  • Apple PodcastsApple Podcasts
  • DeezerDeezer
  • Podcast AddictPodcast Addict
  • YouTubeYouTube

PODCAST TÁR

Borravaló
Borravaló
Louis Szathmáry - akiről a séf figurát mintázták
Loading
00:00 / 40:33
Apple Podcasts Deezer Podcast Addict RSS Spotify
RSS Feed
  • Louis Szathmáry - akiről a séf figurát mintázták

    Louis Szathmáry - akiről a séf figurát mintázták

    Aug 25, 2026 • 40:33

    Ismerős a joviális, nagyhasú, séfsapkás, bajszos, feltűrt ingujjú szakács képe? Nos, nem is gondolnánk, de ennek kialakulásában komoly szerepe van a magyar Ifj. Szathmáry Lajos Istvánnak, ismertebb nevén Louis Szathmárynak, vagy még ismertebb nevén Chef Louisnak.

  • Anatólia gasztrós szemmel - Nar Gourmet

    Anatólia gasztrós szemmel - Nar Gourmet

    Aug 23, 2026 • 41:17

    Tóth Ági török konyhaművészeti szakértő évekig járta Anatóliát, elvarázsolták a színek, illatok, ízek. A Nar Gourmet-t azért alapította, hogy megmutassa másoknak is ezt a világot, kóstolót adjon Anatólia konyhájából.

  • Óriási siker volt a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára kóstolóprogramja

    Óriási siker volt a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára kóstolóprogramja

    Aug 17, 2026 • 00:35:25

    Ahogy arra számítani lehetett, a regisztrációhoz kötött gasztronómiai programokra előzetesen elfogytak a helyek, több mint 1100-an látogattak el a Bécsi kapu téri levéltári palotába.

  • KajaKaland: gasztroutazás a föld körül 

    KajaKaland: gasztroutazás a föld körül 

    Jun 22, 2026 • 00:35:05

    Az UNICEF Magyarország jótékonysági kezdeményezése izgalmas, egész éves világkörüli ízutazásra hív, igazi családi program és gasztroedukáció, illetve segítség a rászorulóknak is egyben.

  • Oda menni, ahol az ízek születnek: Made in Vidék, Gourmet Fesztivál 2026

    Oda menni, ahol az ízek születnek: Made in Vidék, Gourmet Fesztivál 2026

    Jun 5, 2026 • 00:35:41

    Az idei MBH Bank Gourmet Fesztivál mottója: Made in Vidék. A pócsmegyeri Papi, a mályinkai Iszkor és a szigligeti Villa Kabala tulajdonosai beszélnek arról, hogy mit jelentenek nekik a vidék ízei. 

  • Több, mint vendéglő, közösség - a Kőleves sztori

    Több, mint vendéglő, közösség - a Kőleves sztori

    May 27, 2026 • 00:40:09

    2026 nehéz év lesz, hangzik el a beszélgetésünk elején. Ez azért hangsúlyos, mert a vendéglátás a Covid pandémia óta túlélő üzemmódban van, de előtte is sorra jöttek a kihívások, pl. a munkaerőhiány, elvándorlás, bérezés kérdésében. A Kőleves tulajdonosaival beszélgettünk kihívásokról, lehetőségekről.

  • Nekünk borászoknak, együtt kell megoldást találnunk! - Mokos Péter

    Nekünk borászoknak, együtt kell megoldást találnunk! - Mokos Péter

    May 14, 2026 • 00:40:18

    Mokos Péter beletanult a szakmába, közgazdászból lett borász, valódi startupper énnel áll a szakmához, a fitoplazma és a bormarketing terén is a közösségi fellépésben hisz.

  • Vakon repülő borászatok

    Vakon repülő borászatok

    May 6, 2026 • 00:36:11

    A hazai borágazat szerkezete komoly repedéseket mutat: a termelői, kereskedelmi, fogyasztási oldalon is jelentkeznek gondok, az állami szerepvállalás is több szempontból vet fel kérdéseket.

  • Félig tele a pohár vagy félig üres?

    Félig tele a pohár vagy félig üres?

    Apr 29, 2026 • 00:34:29

    Mi lesz a magyar borágazattal, magyar borral? A kérdés több szempontból is releváns, a gazdasági, környezetei változások sürgős válaszokat igényelnek. Erről beszélgettünk Ercsey Dániellel.

  • A nagy szakácsgeneráció 1. rész - Id. Marchal József és Dobos C. József

    A nagy szakácsgeneráció 1. rész - Id. Marchal József és Dobos C. József

    Apr 24, 2026 • 00:38:10

    Új sorozatunkban a nagy magyarországi szakácsgeneráció tagjairól beszélgetünk: a sorozat első részében a francia születésű, de a magyar konyhára nagy hatást gyakorló Id. Marchal József, és egyik leghíresebb tanítványa, Dobos C. József az alanyaink.

Facebook közösség

Instagram

Follow on Instagram

Keresés

Borravalo.hu – gasztrokultúra

  • Impresszum
  • Médiaajánlat
  • Szerzői jogok és feltételek

VAN BARÁTUNK

Copyright © 2026 · Borravalo.hu - minden jog fenntartva!