• CÍMLAP
  • PODCAST ARCHÍVUM
  • RÓLUNK

borravalo.hu

gasztro●kultúra

  • Étel
  • Ital
  • Kultúra
  • Történelem
  • Kapcsolat

PB: végső lapzárta

2012-10-03 ● Kántor Endre

Véget ér egy korszak a magyar boros sajtóban. Ahogy sokakkal megesett az utóbbi időben, úgy a pécsi srácoknál is ez történt. Egy ideje már aggódva figyeltük a Pécsi Borozóval kapcsolatos híreket, most kiderült: a decemberi számmal végleg búcsúznak.

A ma kapott levelet változatlan formában közöljük:

Kedves Olvasóink, Kedves Barátaink!

Úgy döntöttünk, hogy a december 3-án megjelenő lapszámunk lesz az utolsó nyomtatásban megjelenő Pécsi Borozó.

Mint azt tudjátok, olvastátok a magazinban vagy sokakkal beszéltünk is róla, már egy ideje kerestük a megoldást, hogyan is lehetne fenntartani a magazint. Ígéretekkel semmiképpen nem lehet, mást meg nem nagyon látunk a jövőre nézve sem, ezért amíg még van annyi bennünk, hogy egy utolsó lapszámot tisztességgel, becsülettel összehozzunk, addig igyekszünk az elmúlt fél évtizedhez méltón búcsúzni.

Öt évet és a következővel együtt húsz lapszámot ért meg a Pécsi Borozó ebben a formában, igaz, két formátumban. Ezernél is több oldal őrzi majd ennek az öt évnek az emlékét, ezernél több bor leírása marad meg a jövőnek, interjúk tucatjai (talán száz is volt) tudósítanak erről a korszakról. Jó volt benne lenni, jó volt tenni érte, jó volt csinálni. Csak egyszer minden lelkesedésnek vége szakad. Most ez történt velünk.

Az utolsó nyomtatott lapszám megjelenése után szusszanunk egyet és jövő év januárjától a csapat egy része a webes verziót továbbra is működtetni fogja. Bízunk benne, hogy az egyre népszerűbb és látogatottabb webes formátum is segíteni fogja a Pannon Borrégió és a benne tevékenykedők ? legyenek borászok, borturizmussal foglalkozók, éttermesek, séfek vagy ?csak? érdeklődő fogyasztók – mindennapi életét.

Köszönjük mindazoknak, akik az elmúlt öt évben jó szóval bátorítottak bennünket, akik erőt adtak, akik hirdetőként láttak bennünk fantáziát, akik támogattak bennünket. Köszönjük azoknak is, akik nem bíztak bennünk, nem tartották fontosnak a munkánkat és nem vettek rólunk tudomást. Ők is ösztönöztek bennünket. Sok öröm, sok barátság, sok kedves pillanat volt az elmúlt öt évben, örök emlékül ezeket szeretnénk magukkal vinni.

Bízunk benne, hogy jövőre, ha más formában is, de találkozunk!

A Pécsi Borozó szerkesztősége

(Győrffy Zoltán, Keresztény Ákos, Kugler Tamás, Labancz Richárd, Mester Zoltán, Radics M. Péter, Wéber Tamás

és még sokan mások, akik az elmúlt öt évben részt vettek a Pécsi Borozó működtetésében?)

Pécs, 2012. október 3.

Srácok, reméljük sikerül! Bár a lelkesedés egy része elfogyott, azért a pihenő után online tartsatok még ki!

Címkék: bezár, Pannon Borrégió, pécsi borozó, vége

← Szüret a pinczében SAP és 2011 →

Tetszett? Küldd el másoknak is!

Kövess minket

  • Facebook
  • Instagram
  • RSS
  • YouTube

keresés

PODCAST FELIRATKOZÁS

  • SpotifySpotify
  • Apple PodcastsApple Podcasts
  • DeezerDeezer
  • Podcast AddictPodcast Addict

PODCAST TÁR

Borravaló
Borravaló
Tóth Szilárd: szeretem, ha mosolyognak az emberek!
Loading
00:00 / 43:16
Apple Podcasts Deezer Podcast Addict RSS Spotify
RSS Feed
  • Tóth Szilárd: szeretem, ha mosolyognak az emberek!

    Tóth Szilárd: szeretem, ha mosolyognak az emberek!

    May 22, 2025 • 43:16

    A Michelin és zöld csillagos SALT étterem séfje az idei MBH Gourmet Fesztivál egyik nagykövete. Imádja azzal megmosolyogtatni a vendégeket, amikor ételeivel átad valamit magából.

  • Ács Bori: Ki ne mondd, hogy újraértelmezett...

    Ács Bori: Ki ne mondd, hogy újraértelmezett...

    May 19, 2025 • 40:42

    Ács Bori, a Telex újságírója, gasztro rovatvezetője bölcsészeti háttérrel lett gasztrós szakíró, majd szakácskönyvszerző. Amiről ír, azt mindig tapasztalatból teszi: rigorózusan elkészít mindent maga.

  • Ercsey Dani, a borverseny ultramaratonista

    Ercsey Dani, a borverseny ultramaratonista

    May 9, 2025 • 38:04

    Ercsey Dániel borszakíró, a Pécsi Borozó főszerkesztője igazi borverseny ultramaratonista: nála több nemzetközi és hazai versenyen kevesen vettek részt. Beszélgettünk a versenyek értelméről, magyar borok helyzetéről, bormarketingről.

  • Arany Kaviár: harmincöt év hagyomány, kitartás és innováció

    Arany Kaviár: harmincöt év hagyomány, kitartás és innováció

    Apr 24, 2025 • 38:08

    Az Arany Kaviár Étterem 2025. március 12-én ünnepelte fennállásának 35. évfordulóját. Harmincöt még gombócból is sok, nemhogy vendéglátásból. Ami az éttermet életben tartotta, nem titok, viszont annál nehezebb pálya: személyes részvétel, odaadás, szenvedély, kitartás.

  • Mit ettek a soproni úriszéken 1775-ben?

    Mit ettek a soproni úriszéken 1775-ben?

    Apr 9, 2025 • 40:43

    Étkezések, ételek Sopron város úriszékén, 1775 – ez a címe annak a forrásközlésnek és előtanulmánynak, amit D. Szakács Anita történész jegyez, és amely részletesen bemutatja, milyen ételek és italok voltak terítéken ebben az esztendőben az úriszék tagjainak.

  • Diplomatából főzőnő: Mautner Zsófi

    Diplomatából főzőnő: Mautner Zsófi

    Apr 2, 2025 • 41:15

    Diplomatának indult, külker végzettséggel, hat nyelvvel, ígéretes külföldi karrierrel. Aztán besodorta az először csak hobbinak induló gasztroblog. A Mautner Zsófi sztori.

  • A vegán pizzaiolo: Preyer György

    A vegán pizzaiolo: Preyer György

    Mar 28, 2025 • 38:41

    Kommunikációs szakember volt, aztán elkezdett pizzasütéssel foglalkozni, mondván, na nehogymár egy pizzát ne tudjon ő maga megsütni… Mára az egyik leginnovatívabb gasztroműhely tulajdonosa.

  • A fogyasztókat és iparági szereplőket bünteti Donald Trump

    A fogyasztókat és iparági szereplőket bünteti Donald Trump

    Mar 19, 2025 • 42:12

    Döbbenetes, 200%-os büntetővámot jelentett be Donald Trump amerikai elnök az EU-ból érkező alkoholos italokra. Az USA az Európai Unio legnagyobb exportpiaca ebben az ágazatban, rengeteg érintett van a borászatoktól, a likőr- és párlatkészítőkön át a sörcégekig. Érintettek a gyartók, a kereskedők, de a sor végen a legnagyobb vesztes a fogyasztó…

  • Ikonikus ételek, melyek fiatalabbak, mint hinnéd!

    Ikonikus ételek, melyek fiatalabbak, mint hinnéd!

    Mar 13, 2025 • 33:11

    Vannak olyan ételek, amelyek világhírnévre tettek szert, és meghatározóak egy ország, vagy népcsoport szempontjából, így aztán nem meglepő, ha sokan azt hiszik, hogy ezek hagyományos, régi receptek. Nos, ez nagyon sokszor nem így van…

  • A prágai temető receptjei

    A prágai temető receptjei

    Mar 5, 2025 • 40:16

    Umberto Eco zseniálisan fordulatos, cselekményben tobzódó 19. századi történelmi regényének főhőse Simone Simonini – a galád hamisítónak és kémnek egyetlen öröme van az életben: az evés. Na, de miket eszik? És ezeket hogyan kell elkészíteni?

Facebook közösség

Instagram

Follow on Instagram

Keresés

Borravalo.hu – gasztrokultúra

  • Impresszum
  • Médiaajánlat
  • Szerzői jogok és feltételek

VAN BARÁTUNK

Copyright © 2025 · Borravalo.hu - minden jog fenntartva!