A móri három „CS”

CSetvei, miklósCSabi (meg egy kis VéCSei). A gyönyörű idő és a borozási kedv győzött a tunyaság felett, ezért idén ismét elzarándokoltam Mórra, hogy kicsit megfürödjek a helyi bornapok forgatagában.

Amit tudni kell a móri borvidékről dióhéjban: a Vértes és a Bakony délkelet-északnyugati irányú völgyében fekvő borvidék, klímája hűvösebb a magyar átlagnál, a szőlőtermesztést a folyamatosan mozgó levegő is befolyásolja. Az ültetvények szöge a széljáráshoz és a domboldalhoz képest ezért sorsdöntő (alapvetően a Vértes déli-délnyugati lejtői vannak beültetve, löszön, ami mészkővel keveredik). Fehérboros vidék, fő fajtája az ezerjó, amit hol nagyon jó képességű fajtának, hol átlagosnak kiáltanak ki. Egy biztos, a könnyű, reduktív ivóboroktól az aszús jellegű kései tételekig mindent készítenek belőle (csak vörösbort nem, és ha ez elsőre furcsán hangzana gondoljunk a szürkebarátra).

Budapestről közel kilencven kilométer autózás után az érkezés mondhatni a szokásos: parkolóhely nincs égen-földön a központ közelében (ezt jó lenne megoldani). Forgatag viszont van: hol pici borfesztivál, hol falunapok, hol búcsú, hol koncerthangulat csapja meg az embert. Na de szíveslátás hol fogadott? Csetvei Krisztinánál és Miklós Csabinál.

Kezdjük Krisztivel. Az öreg pince felújítása idénre lett kész és meseszép. A bejáratnál még a frissen festett fa illata csap meg, ahogy a pince több helyiségből álló előtér-kiszolgálóhelyiség-kóstolótér hármasába jutunk. A pince stílusos, tiszta és profi (az új koracélok látványa a Csetvei címeres Trust hordókkal szemben nagyon megnyugtató). Az első bor a pincétől, a Napholdcsillag 2010 még baráti segítséggel jött létre, az idei évjárat viszont már saját erőből, saját helyen. Először akkor ezekről: az erjedőben lévő 2011-esek közül a királyleányka tart legelőrébb, rövidesen kész lesz, lendületes, szép, már bontakozó florális aromákkal és reménykeltő savtérképpel. Kóstoltunk még Somlóról is (a szerencsés gazdasszonynak – vagy gazdkisasszonynak… van egyáltalán ilyen?) fél hektár olaszrizling és juhfark-ültetvénye van az Ilona felett. Ezeket hordóból kóstoltuk: izzanak még bőven, mindkettőben dübörög az alakítandó cukor, viszont a juhfarkból kezdődő friss spárgás, zöldfűszeres jegyek bukkantak ki, az olasz pedig már most minerális. Nagyon kíváncsi leszek (bár elfelejtettem megkérdezni, hogy mi a szándék ezekkel, önállóan lesznek-e lepalackozva és Csetvei Pince név alatt lesznek-e kaphatóak, már ha lesz annyi). Kóstoltunk „sima” kékfrankost és rozénak készülő kékfrankost is (ez utóbbi az átlag rozénál mélyebb színű, sűrűbb matéria lesz). Várakozásokkal teli időszak ez.

És akkor az egyetlen, jelenleg is kész bor (mint az en primeur kóstolás a Petrus-nél: bemész és le van téve egy címke nélküli palack pár pohárral a pince előterében) – Napholdcsillag 2010: chardonnay 30%, szürkebarát 40%, ezerjó 40% – másodtöltésű Trust-hordós érlelést kapott nyolc hónapig. Izgalmas, érett barackos illatát kirobbanóan gyümölcsös íz követi határozott, de egyáltalán nem metsző savakkal, krémes textúrával, túlzások nélküli összetevőkkel (alkohol-sav-test-lecsengés hossza és mérete sincs elrángatva a helyes útról). A lecsengése vegetális aromákba fut ki és a finomseprő is meg-megvillan. Igazán érezni rajta, hogy nem férfi készítette és ez most bók. Erénye, hogy a nehéz év ellenére a savak nem lettek bántóak és az, hogy a hordó egyáltalán nem ült rá az összképre. Vidám, őszinte bor.

Miklóscsabinál (Ezerjó utca!) a szokásos jó hangulat: megy a pörgés, minden korosztály képviselteti magát, az asztaloknál folyamatosan „rendelnek”. Sort kóstoltam: volt Ezredes, a Csók a családnak (rajnai rizling), Marylin Mórról, stb. Jól érezhetően egy stílusra felfűzve, láthatóan fogynak a borok (a sor hiányos volt és szinte csak 2010-es borok voltak kóstolhatóak, amit úgy értékelek, hogy a közönség szereti a gazdát és veszi is a borait). A savak némileg hangsúlyosabbak, a gyümölcsös-fűszeres, üde vonal mozgatja ezen italokat nagyrészt, ugyanakkor vannak mélységek, komolyabb tételek is. Beszámoltam Slukk! formájában a blanc-ról (pinot blanc), a Blanné (sauvignon blanc) pedig simán üti a négy csillagot, abszolút techno, de nem sablonos. Ekkor befutott maga Csabi és mutatott egy pezsgőt, ami azt hiszem abszolút hiánypótló munka, helyben és általában (Parádé a neve, találó – habja, sava frankó, üdvözlöm az úttörést).

Megemlítek még egy „apróságot”: kóstoltam a kiállítóknál is (pl. Bozókyéknál mindig vannak meglepő tételek, most egy 98-as chardonnay volt a kiválasztott: üdvözlöm az érdekességeket, de a bort inkább nem részletezném). A Vécsei Pincészet ismeretlen volt számomra és meglepő, hogy syrah is volt a kínálatban. Nosza. Fél deci után annyira megtetszett, hogy rögtön vettem is egy palackkal (~2500 Ft) és a cikk érdekében tegnap fel is bontottam: szinte már halványnak mondható, rubin kék árnyalatokat mutató szín, fiatal(os). Illatában két domináns tónus: fűszerek és hordó. Elemezgetve édesfűszer, csoki, dohány, piros bogyósok, alapvetően gazdag és vastag illat. Tényleg sok a hordóhatás, de az anyag elbírja és a stilizálás érezhetően szándékos (folyton a villányiak jutottak eszembe közben). Persze testben nincs brutális nagyság, „csak” közepes, a textúra inkább krémes, enyhe alkoholtöbblettel, jó savakkal (ez a típusú savszerkezet volt csak szokatlan, ebből lehetne kitalálni, hogy nem tipikus termőterület), rengeteg gyümölccsel és hordófűszerekkel. A lecsengés épp jó, konyakos-kávés finis. Kell neki a hordó és jól is áll. Érdekes és jó vétel ennyi pénzért egy olyan helyről, ahova semmilyen ésszerű szempont szerint nem ültetném a fajtát.

Az ember jól érezi magát Móron, megérte a kétszáz kilométer autózást. Emberléptékű, színes – van vásárfia, utcai zenészek, koncert, kürtős kalács 500 Ft-ért (Etyeken 1200 és 1500 Ft volt, nálam ez már totál abszurd) és főleg szíveslátás ezerjóval.

Minden vélemény számít!