• CÍMLAP
  • PODCAST ARCHÍVUM
  • RÓLUNK

borravalo.hu

gasztro●kultúra

  • Étel
  • Ital
  • Kultúra
  • Történelem
  • Kapcsolat

Tokaji újdonságok

2011-06-21 ● borravalo.hu

Jó látni, hogy két fiatal borásztehetség az öreg Tokajban olyan borokat tud készíteni, amelyeken már egyértelműen érezhető a kezük nyoma. Van stílusuk, ezt nem lehet túlmisztifikálni: kiváló területeken dolgoznak, hagyományos fajtákkal és a kitartás úgy tűnik, egyre jobb eredményeket hoz.

Ilyenkor eszembe jut az örök körforgás megnyugtató, keserédes érzete. Ifjak jönnek, kísérleteznek és magukra találnak; öregek mennek (vagy még jobb, ha maradnak), tapasztalatot adnak át, emlékeztetnek a gyökerekre. Hegyalja szempontjából pár emberöltő sem jelentős időtáv és pár ezer bor sem nagy merítés, milyen kevés és mégis milyen sok adatik nekünk, akik tíz-húsz-ötven évig kóstolunk. Hát még amikor ezekkel a mikrodűlőkkel-mikrotételekkel, pillanatfelvétel-szerűen próbálunk evickélni: mintha a vaksötétben vakut villantanék és ha tájékozódni nem is tudok annak alapján, a lényegből mégis megértek majd valamit.

Gizella ? Szil-völgy Furmint 2009

Erős kezdés, a Furmint Februáron imádtam: közepesnél intenzívebb illatú, hízelgően gyümölcsös, ugyanakkor félúton billeg a minerális-virágos vonalon, de közben tiszta és precíz. A magasabb savtartalom szép gerincet ad, a hosszú lecsengés pedig finoman körtés-barackos irányba fut ki, enyhe élesztős (seprőfelkeverés?) mellékzöngével, ami izgalmassá teszi. Légies bor, szép beltartalommal. Style!

Balassa ? Szent Tamás Furmint 2009

Kissé zárkózott az illata, még nagyon fiatal-fejlődő bor a pályája elején: inkább a tufás talaj van előtérben támogatva primer gyümölcsaromákkal, némi friss körtével. A korty remek szerkezetű és elegáns, virágokkal és egy klassz vegetális karakterrel, amit meleg, péksüteményre-kenyérhéjra emlékeztető bevillanások kísérnek. Hosszan játszik a lecsengés a szájpadláson is: komplex, szép bor.

Gizella ? Medve Furmint 2009

Valódi behízelgő, krémes illat jó mineralitással és battonage-jelleggel támogatva. Déligyümölcsök garmadáját dobálja ki a pohárból. Szájban jó testű és nem lomha, magas savak ellenében a cukor szépen kerekít és nem rondít, kandírozott érzet felé viszi a gyümölcsöket. Hölgybarát, nyári bor jó áron.

Balassa ? Betsek Furmint 2009

Parfümös, florális illatta után a kortyban a cukor szépen teszi oda magát, még tannin is van jelen. Jó hordóhasználattal, közepesnél hosszabb lecsengéssel búcsúzik: van benne egy szimpatikus szikárság, ami a leírás alapján nem passzolna a képbe, de mégis.

Balassa ? Thurzó Furmint 2009

A Tokaj-hegy legdélebbi pontja, Szepsyn kívül másnak nem nagyon van itt területe, új telepítés a természetvédelmi terület miatt sem várható. Az illat elsőre finomseprő és ananász, olajos, hízelgő, egy ?érett nő? illata, mondhatni tapasztalt és nem tolakszik, úgyis hódít, ha nem harsog túlságosan. Szép gyümölcsaromák, picit magas alkohol és puhább savérzet van a 20g cukor mellett.

Gizella ? Barát-dűlő Hárslevelű 2008

Higgadt, szinte hűvös karakterű ásványosság mellett kedves kamillavirág, akácméz, bodzaszörp. A korty vastag de nem lusta – jó savú, krémes textúrával, sok egzotikus gyümölccsel. Lehet nyugodtan kicsit melegebben is fogyasztani. Izgalmas a talaj hatása az ízképre. Édesszájúaknak kötelező.

Balassa ? Zéta 2008

A löszös Mézes-Mály dűlőből, 220g cukorral indít a legédesebb Balassa. Jellegzetesen kései karakter birssel és barackkal, harapható és nehéz illatfelhővel. Olajos textúra, nagyon szépen gyümölcsös finissel, ami rettentő selymes, mondhatni bársonyos, nem üt ki semelyik összetevő és egyáltalán nem válik gejllé, talán ez lehetett volna az egyetlen veszély. Percekig a szájban marad, de sem a sav, sem az alkohol (a cukor meg főleg nem) muzsikál külön. Csodaszép.

Gizella ? Tokaji Aszú 6 Puttonyos 2007

Légies new school aszú friss és elsődleges gyümölcsaromákkal, hosszú életpálya elején. A korty elsőre olyan könnyű, mint valami kései szüret – semmi nehézkesség, csak arra kapod fel a fejed, hogy végtelen hosszú a lecsengése és nem eltűnik, hanem kibontakozik a szájban. Összetett, hosszan szálazható díszítettség, tanítani való sav-cukor arány. Egy igazi ?new generation sweet?. Simán el tudom képzelni valami gourmand-desszerthez amiben van barack és túrós csoda-hab, ami könnyű és izgalmas, mint a bor is.

A Szilágyi László vezette Gizella Pince a barátságos, déligyümölcsös, melegebb karakterű borokkal, míg Balassa István a szikárabb, ásványosabb tételekkel barátságban, közös megjelenésben jól kiegészítik egymást. A kóstolónak a Vinoport Borbár nyújtott színvonalas helyszínt (látva a különlegesen összeválogatott palackos kínálatot és a pohárral is kérhető borok nagy számát örülök, hogy a borra éhes közönség újabb helyet ikszelhet be Budapest képzeletbeli boros térképén).

Címkék: 6 puttonyos, aszú, Balassa, furmint, gizella, hárslevelű, Szilágyi László, Tokaj, zéta

← Legjobb vörösök a TOP25-ből Bordói primőrök a Vinexpón →

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Kövess minket

  • Facebook
  • Instagram
  • RSS
  • YouTube

keresés

PODCAST FELIRATKOZÁS

  • SpotifySpotify
  • Apple PodcastsApple Podcasts
  • DeezerDeezer
  • Podcast AddictPodcast Addict
  • YouTubeYouTube

PODCAST TÁR

Borravaló
Borravaló
Az Odüsszeia ételei és italai
Loading
00:00 / 44:01
Apple Podcasts Deezer Podcast Addict RSS Spotify
RSS Feed
  • Az Odüsszeia ételei és italai

    Az Odüsszeia ételei és italai

    Oct 9, 2026 • 44:01

    Vajon mit ettek és ittak Odüsszeusz és társai, nem csak Trója ostrománál, de a hosszú úton hazafelé? Erről beszélgettünk Katona Csaba történésszel.

  • A Gulyás-szigetcsoport: vízióhiány és identitásválság

    A Gulyás-szigetcsoport: vízióhiány és identitásválság

    Oct 2, 2026 • 38:17

    Sok pusztító időszak volt a magyar bor és borászat történetében, de a kilencvenes évek után úgy tűnt, hogy valami elkezdődik. Aztán ellaposodott a felívelő görbe, most meg egyenesen lefelé tart. Miért, és milyen kiút lehet? Tompa Imre borújságíróval beszélgettünk.

  • Ezt elfőztük: a pálinka elszalasztott lehetősége

    Ezt elfőztük: a pálinka elszalasztott lehetősége

    Sep 24, 2026 • 42:02

    Gazdaságilag is értékes lehetőségünk volt a pálinkát nemzetközileg ismert magyar párlat branddé felfuttatni. Ez nem sikerült. Miért?

  • Z-gen, alkohol, koktélok: desztilált látlelet a hazai vendéglátásról

    Z-gen, alkohol, koktélok: desztilált látlelet a hazai vendéglátásról

    Sep 18, 2026 • 38:50

    A Z-generáció nem iszik. Nincs pénze a magyaroknak. Nem divatosak a szeszesitalok. Az alkohol méreg. Ismerős mondatok? Vajon mennyire látja ezeket igazoltnak a szakma? Kocsis Lillával és Nagy Zoltánnal beszélgettünk.

  • Tokaj sanyargatott tőkéi

    Tokaj sanyargatott tőkéi

    Sep 9, 2026 • 38:35

    Zuhanó borfogyasztás, aszály, felmelegedés, nepotizmus, harácsolás – címszavakban, hogy mivel kell megküzdenie minden borvidékünknek, így Tokajnak is.

  • Louis Szathmáry - akiről a séf figurát mintázták

    Louis Szathmáry - akiről a séf figurát mintázták

    Aug 25, 2026 • 40:33

    Ismerős a joviális, nagyhasú, séfsapkás, bajszos, feltűrt ingujjú szakács képe? Nos, nem is gondolnánk, de ennek kialakulásában komoly szerepe van a magyar Ifj. Szathmáry Lajos Istvánnak, ismertebb nevén Louis Szathmárynak, vagy még ismertebb nevén Chef Louisnak.

  • Anatólia gasztrós szemmel - Nar Gourmet

    Anatólia gasztrós szemmel - Nar Gourmet

    Aug 23, 2026 • 41:17

    Tóth Ági török konyhaművészeti szakértő évekig járta Anatóliát, elvarázsolták a színek, illatok, ízek. A Nar Gourmet-t azért alapította, hogy megmutassa másoknak is ezt a világot, kóstolót adjon Anatólia konyhájából.

  • Óriási siker volt a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára kóstolóprogramja

    Óriási siker volt a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára kóstolóprogramja

    Aug 17, 2026 • 00:35:25

    Ahogy arra számítani lehetett, a regisztrációhoz kötött gasztronómiai programokra előzetesen elfogytak a helyek, több mint 1100-an látogattak el a Bécsi kapu téri levéltári palotába.

  • KajaKaland: gasztroutazás a föld körül 

    KajaKaland: gasztroutazás a föld körül 

    Jun 22, 2026 • 00:35:05

    Az UNICEF Magyarország jótékonysági kezdeményezése izgalmas, egész éves világkörüli ízutazásra hív, igazi családi program és gasztroedukáció, illetve segítség a rászorulóknak is egyben.

  • Oda menni, ahol az ízek születnek: Made in Vidék, Gourmet Fesztivál 2026

    Oda menni, ahol az ízek születnek: Made in Vidék, Gourmet Fesztivál 2026

    Jun 5, 2026 • 00:35:41

    Az idei MBH Bank Gourmet Fesztivál mottója: Made in Vidék. A pócsmegyeri Papi, a mályinkai Iszkor és a szigligeti Villa Kabala tulajdonosai beszélnek arról, hogy mit jelentenek nekik a vidék ízei. 

Facebook közösség

Instagram

Follow on Instagram

Keresés

Borravalo.hu – gasztrokultúra

  • Impresszum
  • Médiaajánlat
  • Szerzői jogok és feltételek

VAN BARÁTUNK

Copyright © 2026 · Borravalo.hu - minden jog fenntartva!