Fontos-e a kékfrankos?

Biztosan sokan fognak írni a kékfrankos (lemberger, frankovka, blaufrankisch, stb.) fajtáról, a kárpát-medencei elterjedtségről, fagytűrésről, termésbiztonságról, én a fajta fontosságáról szeretnék. Mielőtt beszámolnék a Terra Hungarica „Kékfrankos napjáról”, ezen merengek egy kicsit.

Rögtön az elején a választ is megadom: fontosnak tartom a fajtát és párhuzamot érzek az olaszrizlinggel. Míg az a legnagyobb mennyiségben ültetett fehér, addig a kékfrankos a legelterjedtebb vörösbort adó szőlő Magyarországon. De a párhuzam nem csupán ebben áll. Ez az a fajta, amiben lehetne országos szintű összefogás, egy nagyobb palackszámban megjelenő, közös tétellel akár a nemzetközi megjelenés (de legalább figyelemfelkeltés) is.

Aki szokta olvasni az írásaimat tudja, hogy nem vagyok különösebben exportpárti. Véleményem szerint a magyar bortermelés pont elegendő a magyar torkok kiszolgálására és a referenciapiacok felé történő kétségbeesett kapálózás helyett a magyar embereket kéne visszaszoktatni a borra arról a rengeteg szeszesitalnak nevezett hülyeségről, amit mások próbálnak lenyomni a torkunkon. A magyar piac fel tudná szívni a magyar minőségi bortermelés legjavát, a maradékkal pedig nyilván lehet külföldre is menni, nehogy végleg kisatírozódjunk a nemzetközi bortérképről.

A kékfrankos pedig erre alkalmas lehet, az ikszedik chardonnay, vagy cabsav legtöbbször csak nekünk szép (meg ne bántódjon senki, remek chardonnay és cabernet – mostanában főleg franc – kerül ki a magyar borászoktól, de erre a külföld nagyon nehezen fog felfigyelni és szerintem nem lesz a Berlin Tasting mintájára egy áttörést jelentő Budapest Tasting). A kékfrankos viszont szinte csak a Kárpát-medencében terem annak ellenére, hogy eredete bizonytalan és talán nem is lényeges.

Két dolog hangzott el a mesterkurzuson, amire felkaptam a fejem. Egy: amíg Ausztriában egy dűlőszelektált, nagy kékfrankos ára eléri vagy meghaladja egy nagy merlot árát, addig Magyarországon hiába kérne többet érte a gazda, nincs megbecsülés és bármilyen jó minőség is kerüljön a palackba, csúcsbor áron nem fog elkelni (és még fanyalgok egy sort, mert a kedvenceim között számon tartott St.Andrea Merengő például kékfrankos gerincen fut, és azt megveszi a fogyasztó). Kettő: a magyar bürokrácia még mindig fantasztikusan rigid. Ha valaki be akarna kerülni a hivatalos klónjegyzékbe, akkor sok kínlódás, talpalás és adminisztráció után le kell szurkolnia egymillió magyar forintot, hogy egyáltalán foglalkozzanak vele és elbírálják, hogy alkalmas lehet-e a felvételre. Nem mondom persze, hogy nyakló nélkül kell minden klónt regisztrálni, de amíg az olaszok büszkék az autochton fajtáikra és foglalkoznak azok életben tartásával, addig itthon ez a probléma sok borász kezét megköti.

A Terra Hungarica Kékfrankos Napja alkalmas volt a figyelemfelkeltésre. Alkalmas volt a párbeszédre és alkalmas volt a tanulásra. Az ültetett mesterkurzus délután egykor kezdődött, azon tizenegy bort kóstoltunk, többnyire a jelenlévő borászok kommentárja mellett.

Pósta Borház Szekszárdi Kékfrankos 2007

A szekszárdi löszös talaj viszonylag egységes, a mikroklíma lehet egyes dűlőkben változó. Amíg régebben a déli-délkeleti kitettségű dűlők voltak a legmegbecsültebbek, addig az előző évtized hősokkal terhelt évjáratai után a hegytetők is fókuszba kerültek. Ez a szőlő 2002-es telepítés, bora illatban meleg karakterű, rumosmeggyes-édesfűszeres, enyhe löszös érzettel. Szájban a balansz az alkohol felé billen, nem éri utol a test. Meleg a korty is, bár nekem kissé üres a buja illat után. Valahogy ez a mediterrán karakter nekem ma nem feküdt, viszont az ára remek, vagyis „alapnak” korrekt.

Bott Frigyes Muzslai Frankovka Modra 2009

A történelmi Magyarország része, a Garam és a Duna által bezárt háromszög földrajzi középpontjában fekvő bélai dombok déli lankáin található Bott Frigyes birtoka ez a Felvidék legmelegebb éghajlatú része. Talaja mészkő alapú löszös agyag, aminek a jelentőségét rövidesen kiemelem. A bor ugyanis halvány, szinte pinóra emlékeztető színű. Illatában pörkölési aromák, feketekávé, enyhe mineralitás, Ráspi borokra emlékeztet. A balansz jó, fiatal és fejlődő, a közepesen hosszú korty is a terroir karakterét hordozza. Kicsit dominál (még?) a hordó, viszont remek példa arra, hogy a fajta mennyire előtérbe tudja hozni a termőhely és a talaj adottságait.

Meinklang (Neusiedlersee) Blaufrankisch 2010

Hatszáz hektáron gazdálkodó család rengeteg tehénnel, szántóval és egyéb bio-dologgal is foglalkoznak a bor mellett. A bor illata friss, még nyers syrah-ra emlékeztet, nagyon fűszeres, tiszta és sallangmentes. A kortyban az egyensúly ezt követően meglepő, hogy nem a sav felé, inkább a savérzetet erősítő, kissé húzós tannin felé indul el. Hosszát a friss meggy, fanyar piros bogyósok és a fűszeresség dominálja.

Szentesi József Kékfrankos 2009

Szentesi József kiemelte a klónszelekció jelentőségét (bár a klónokhoz Szekszárdon egy véletlen folytán jutott hozzá, amikor Losonci Bálinttal egy régi ültetvényből kadarkát akartak kiválogatni és a huszonkét tőke között volt kékfrankos is) és felhívta a figyelmet a bürokráciával vívott szélmalomharc kínjaira is. Területeinek 90%-a Nadapon (a többi Sukorón és Pázmándon) található, ami az Etyek-Budai Borvidék legdélebbi és legmelegebb része. A talaj gránit, a háromszázmillió éves „meleg-hegy”. Kézi csömöszöléssel készül a bor, szűrés és derítés nincs, csak két év (!) új francia fahordóban. Az illatra azonnal gyorsabban kezdett verni a szívem: izgalmas, mély-sötét illat sok földdel, ázott avarral, fekete bogyósokkal, amit egy kis feketebors kísér. A kortyban remek arányok fogadnak, érett és megfelelő pillanatban előbújó tannin, nagyon jó savak (cseppet sem savanyúak) sok terroir-jegy (sósság), a fajtától elvárható legjobb gyümölcsösség és komplex lecsengés. Az alkoholérzet valamivel magasabb a kelleténél, de nem zavarja meg az összképet. Ettől eltekintve hibátlan és számomra a legszebb magyar bor volt a sorban (és összetettben is ezüstérmes).

Weninger Spern Steiner Kékfrankos 2009

Franz kicsit késve futott be a kóstolóra és azonnal kiselőadásba fogott, mely szerint a terroir és az ásványosság az, ami igazán fontos a fajtának. Négy talajtípuson dolgoznak, kísérletezgetnek az osztrák és magyar területeken. Az ásványosságról elmondta, hogy szerinte az nem a köves talajból és nem is a mélyre, kőzetbe hatoló gyökérzetből, de nem is a sűrű térállásból ered, hanem a hajszálgyökerek által a talaj felső, elaprózott rétegéből felszívott ásványi anyagokból (ezért fontos a humuszréteg felül és a biodinamika, biodiverzitás a szőlőben). Ezzel nem értek egyet, ahogy a mellettem ülő geológus végzettségű barátom sem. És Szentesi József sem, aki nem szemérmeskedett és azonnal feltette a kérdést, hogy akkor a kb. húsz éve divatos biodinamikus gazdálkodás elterjedése előtt hogyan születhettek ásványos borok? Franz jr. nem tudott érdemi választ adni, inkább kitért és a kérdést egy hosszabb beszélgetés kezdetének fogta fel. Nekem igazából nem gond, hogy mitől ásványos a bor, ha az az ásványosság szép és illeszkedik a karakterbe.

Ez a bor erősem rumpuncsos, harsány hordós illattal mutatkozott be (Máté Ferenc toszkán boraiban érzem néha ezt a típusú, sok mindent felülíró hordóhasználatot). A tannin kicsit letapad, a test nagy és meleg karakterű, sok szilvával és kevesebb fűszerrel. Nem tudok elvonatkoztatni a hordótól, ezért krémesnek is érzem. Vagy nagyon fiatal még, vagy picit aránytévesztő.

Weninger Saybritz Blaufrankisch 2009

Itt a várva-várt ellenpont: erős mineralitás, finom édesfűszerek, grafit, füstölt hús és füstölt sonka (de nem a zavaró, hordós fajta, inkább csak egy lágy tercier érzet). A korty komplex, a balansz rendben a finis izgalmas. Nem sűrű, nem koncentrált, de van tartása, játékossága a szilvás jegyektől a szegfűszegig terjed az aromapalettán. Innám bármikor, a mai nap bronzosa.

Karner Gábor Vitézföldi Kékfrankos 2009

Nem nagyon ismerem Karner Gábor borait, olaszrizlingje és kékfrankosa van, ez utóbbiból több területről (Tavaszföld és Vitézföld), valamint több iskolázásban (vörös és siller) is készít borokat. Az ár az, ami egy kicsit mindig magasabb annál, mint amit kísérletezésre merek szánni. A borász szimpatikus, nem nagyon avatkozik bele elmondása szerint a természet dolgába: „a bor nem látott semmit, csak engem meg a ként”. A bor színe kékes reflexeket mutat, illata elsőre zárt és csak lassan nyílt meg, akkor viszont izgalmas jegyeket mutatott. Lédús, édes vörös gyümölcsöket, majd gombát, avart és egy klassz, Rhone-jellegű szardíniás fémességet is ki lehetett szagolni a pohárból. A korty nagyon vastag és koncentrált, jó savakkal, mélyfekete gyümölcsösséggel, földdel, sok érett tanninnal. A vége kicsit beharap, ettől eltekintve klassz bor volt, tetszett.

Pók Tamás Nagy-Eged Kékfrankos 2009

Tamás tartotta a bevezető beszédet: jó orgánuma, higgadtsága és a téma szeretete mindig az elhivatott borász benyomását kelti bennem. Területeik a Nagy-Egeden, a Nagygalagonyáson és a Pajdosban vannak, az egedi 1985-ös telepítés. A mély gyökérzet azért fontos, mert a nagyüzemi termelés műtrágyázással tette tönkre a talajt és a szőlőnek ezen réteg alá kell mennie. Az egedi szőlő ernyőműveléssel, enyhe szárazság-stresszben van nagy anyag szülésére kényszerítve. A bor illatában tubák, enyhe ibolyás floralitás, némi konyakosság (a hordót nem teszem ide, mert ismerem a bort és egy óra szellőztetés után eltűnik). Nem biztos, hogy jó palackot fogtunk ki, mert volt egy enyhe ászkos tónus, amit mások is jeleztek, de eddig én ebben a borban sosem éreztem. A korty elegáns, igazi Egedes izgalmakkal, izmos és érett tanninnal, szép savképlettel kápráztat. A gyümölcsaromák még fiatalosak, szinte primer villanásokkal. A lecsengés hosszan rágcsálható. Szép életpálya előtt áll, de már most nagy bor.

Weingut Moric Blaufrankisch Reserve 2009 (Neusiedlersee, Hügelland)

Kissé zárkózott volt elsőre, főtt húsos, konyhai fűszeres, kevéssé gyümölcsös karakterrel. Az a kevés gyümölcs viszont meleg tónusú és friss, a cseranyag sok, viszont lendületesek a savai is, a palás-meszes talaj is szépen úszik be az összképbe, némi kék szirmú virág kíséretében. A bor fiatal, még bőven a gyümölcsfázisban, még felfele vezet az útja. Kiváló, tiszta tétel.

Uwe Schiefer Szapáry 2009 (Südburgendland)

A pince 1994 óta működik, Josef Umathum hatására kezdtek borászkodni. Mindössze öt hektár, magas vastartalmú talajon, a kékfrankos a meghatározó szőlőfajta a területen. Nem használ újhordót, nem használ kishordót. Ennyit erről, aztán jöjjön a jegyzetem, minden javítás nélkül: „grafit! minerál! gyógyfű! Rhone, izgalmak, animalitás, fémek, koncentráció, balansz és hossz remek. Finesz! k. jó!” Nem jegyzeteltem túl magam, csak élveztem a bort.

Kaló Imre Kékfrankos 2002

Kaló Imre a tőle megszokott kedvességgel beszélt arról, hogy mennyire csodás hely a Kárpát-medence (igaz) és milyen fontos, hogy a bor, mint szó nem a latin tőből ered (igaz) és csupán három betű, mint a legfontosabb szavaink (igaz) és mennyire fontos az, hogy gondolkodjunk (igaz) és ő ezt mennyire megtanulta erdészként, magában járva a rengeteget. Isten áldását kérte minden kortyunkra, hangos taps kísérte szavait, amit ezúton is köszönök. A bor színe halvány tawny, illatában semmi, azaz semmi oxidáció nincs. Érett, ázott avaros, bőrös, vajkrémes (!) aromák rengeteg tercier jeggyel. Szinte pinós légiesség, könnyed pinós szerkezet, florál-málna-leveshús vonalon, vibráló savakkal. Szerintem a bor régóta platón van ebben az állapotában, és ahogy kóstolom még pár évig ott is marad.

Izgalmas és tanulságos kóstoló volt egy igen erős borsorral. A sétáló kóstolón egy szűk órát tudtam maradni, kiemelem a számomra legszebb tételeket. (Nem kóstoltam a teljes kínálat felét sem, ezért biztosan hiányos a sor):

Meinklang Konkrét (betontojásból, nagyon tiszta és kiegyensúlyozott bor remek savszerkezettel), Losonci Gereg Kékfrankos 2009 (fantasztikusan komplex, igazi terroir-jelenés), Orsolya Pince zweigelt, kadarka és kékfrankos, mindhárom hibátlan, tiszta, vibráló, egyedi, ahogyan Ráspinál is csak bólogatni tudtam: Gneisz 2006, 2007, valamint Electus 2008. Durván jó borok. Szecskő Rubintos 2006 (sajnos az utolsó palackok egyike, pedig a bor mostanra tudott kiteljesedni), Maurer Kadarka 1880 (a Pendits Krakóban megtalált aspyrines mineralitás, igazi régivágású, frankó kadar – egyébként rákérdeztem, ők is lóval szántanak).

Csodás adottságú, felfedezésre váró területeink vannak. Fehérboros országnak mondjuk magunkat, de bőven van keresnivalónk a vörös fronton is. Remélem, aki elolvasta soraimat, tudja a választ a címben feltett kérdésre.

Hozzászólások

  1. europai mondta

    Mivel érzelmi kötődésem ehhez a fajtához nincs, számomra az a kérdés, hogy, mennyire fontos a kékfrankos? A Posta tétel alkoholos és unalmas volt, a Kaló pedig dugós…mit mondjak, a 2007-es Szeleshát mentett a helyzeten és Pók Tamást is becsülöm de a kékfrankos tételeket nem gyűjtöm. Az általad ajánlottak közül többet, igyekszem megkóstolni a nyáron.

  2. BZoltan mondta

    Karner Gábor 2008-as Tavaszföld kékfrankosa nekem minden idők egyik (ha nem a) legizgalmasabb és legnagyobb örömöt adó bora volt. Nem tudom elmondani, hogy miért, de talán 4-5 olyan bort kóstoltam rövid életem során amely az első kortynál mosolyra fakasztott. Mintha átvette volna a bor a testem és az elmém felett az irányítás. Színtiszta öröm, optimizmus az ami minden kortyából sugárzik és a meghatódásig fokozódó kegyelmi állapotba hozott.

  3. Fater mondta

    Zoli: A hozzászólásod már önmagában elég arra, hogy jobban odafigyeljek a Karner borokra. A kóstolón nem a Tavasz-, hanem a Vitézföld volt és egy évvel fiatalabb. Már nem annyira tanninosak a borai, mint régebben.

    Europai: Szentesit, Pókot, Karnert ajánlom, bár mind nagyon egyedi arcú bor. A Kalóért Szomolyára kell menni, a mostani tétel nem volt dugós (bár hallottam a kóstoló után, hogy valaki egy darab féltve őrzött palackja ünnepi alkalommal, nyitás után szintén ezt a hibát mutatta).
    Weningerék is szép munkát végeznek: azzal vannak elfoglalva, hogy jó talajt és mikroklímát találjanak a szőlőnek és nem azzal, hogy adminisztráljanak és egyéb felesleges dologgal múlassák az időt.

    Az Uwe Schiefer enyhén brettgyanús volt, de nekem nagyon feküdt ez a karakter (nem közöltem pontokat, nem verseny, tehát követhettem a saját ízlésemet), de úgysem azzal fogod kezdeni, mert csak kint beszerezhető és 28 Euro.

  4. DHC mondta

    Én ezen mindig megrökönyödök ha valaki arról prédikál, hogy nem kell az exporttal foglalkozni, elég ha itthon megisszuk a bort. Kérdésem mi is az az export?? Mi is az a hazai piac meg külpiac? Itt ülünk egy 500 milliós európai belső piac közepén és mi egy 10 milliós “hazai” piac párszázezer fogyasztójában gondolkodunk? Lesz ebből jövő?
    Nézzük már csak egy országgal nyugatabbra mi történik Ausztriában!
    Az osztrák exportárak a legmagasabbak között vannak a világon, az ismertebb borvidékek lelkiismeretesebb termelői jobb boraikat mind előjegyzésben adják el minimum 10 eurós áron! Az osztrák szőlőterületek mérete még pár év és meghaladja a magyarét. Tessék szétnézni Wachauban, Wagramban, Burgenlandban! Ébredjünk már fel! Idehaza senki nem fog 10 euróért rendszeresen bort venni, a magyar borász költsége pedig nem sokkal marad el az osztrákétól. 30 éve még több mint 200ezer hektár szőlő volt idehaza, ma alig 70 ezer (vagy 60? ki tudja már!). Ha nem kezdünk az osztrákhoz hasonló szigorú és letisztult szabályozási rendszer (DAC) kiépítésébe és nem építünk fel régiós borfajtákat, akkor a hazai borágazat egy noname hobbikertészet marad.
    A kékfrankos és az olaszrizling a furminttal együtt egy hatalmas lehetőség arra, hogy a bortermelés jövedelmező tevékenység legyen és a szőlők eltűnése ne folytatódjon.
    A Terra Hungarica is ezt a célt szolgálja, vagy a Pannon Bormustra is, melynek szlogenje nagyon betalál: integráljuk a magyar bort a világ borkultúrájába!
    Elnézést ha kissé indulatosnak érződik amit írtam, de 2012-ben már tényleg túl kéne lépni azon, hogy a magyar bor magyar szájba való.

  5. Fater mondta

    Ha ismer olyan borászatot, aki mondjuk az osztrák volumenhez hasonlóan és azt megközelítő technológiai tisztasággal, nemzeti bormarketing stratégia által támogatottan, nemzetközi érdeklődést tud kicsikarni, kérem írja meg.

    Ha olvas a soraim között látja, hogy pontosan ebben látom én is az esetleges kilépési lehetőséget: ellenőrzött, nagyobb mennyiségű, jó árú és tiszta bor mehetne közös arculat alatt külföldre is.

    “Ha nem kezdünk az osztrákhoz hasonló szigorú és letisztult szabályozási rendszer (DAC) kiépítésébe és nem építünk fel régiós borfajtákat, akkor a hazai borágazat egy noname hobbikertészet marad.”

    Volt rá 22 évünk, lassan ideje elkezdeni. Addig marad a hazai piac és az egyre értőbb, lelkesebb hazai borfogyasztó közönség. Mert elsődlegesen a lelkes és egyre értőbb borfogyasztó közönség jó magyar bort szeretne inni, a termelők (mint Ön) ambícióit pedig nemzeti szinten kellene támogatni.

  6. DHC mondta

    Az osztrák bortermelés szerkezete nem sokban különbözik a magyarétól. A külföldi sikereket nem a nagy volumen éri/érte el, hanem a magyarhoz hasonló kisméretű pincészetek élvonala, ők az úttörők. Ausztria sem volumenben kezdte, hanem butikmennyiségekben, a szövetkezetek és a nagyobb termelők csak ezután csatlakoztak/jöttek létre.

    A nagy baj az, hogy a magyar borászok jó része nem érzi (köztük sok ismert, befutott termelő sem), nem érti mit kéne csinálni. Legtöbbjük a saját borvidéke határán túl nem képes szétnézni. Pedig csak közös gondolkodással és összefogással lehetne bármit is elérni akár szabályozási akár másmilyen szinten.

    Az elmúlt húsz évben sok minden történt ami jót tett a magyar bornak.
    Amiben pedig Ön is érintett az az, hogy a fejlődés irányára mindig is nagy hatással volt a bormédia és az azon szocializálódó szűk borkedvelő elit. A pincék azt csinálják, amit ez a szűk réteg kér. Az ízlést és a közgondolkodást meg a média formálja.

    Én nem Önt támadom, hiszen nagyon jól tette, hogy felvetette ezt a témát a bejegyzés elején a véleményétől függetlenül. Erről beszélni kell! Akár hiszi akár nem egy borászt egy másik borász nagyon nehezen győz meg arról, hogy pl “figyelj Pisti mi lenne ha te is kékfrankost telepítenél inkább nem pedig syraht, mert az bomlasztja a borvidék arculatát”.
    A borászt a fogyasztó győzi meg, aki elmegy a pincéhez kóstolni és leáll ott vitatkozni, “hogy Pista nagyon jó ez a Syrah, de egy kékfrankos hitelesebb lenne, nem?”. A értő fogyasztó pedig többek között hasonló blogokon vitázva formálja saját véleményét.

    A nemzeti szintű támogatás nem létezik jelenleg és ez még egy ideig így is marad sajnos.

  7. BZoltan mondta

    @ DHC:

    Tőlem szokatlan módon röviden és egyszerűen fogok fogalmazni :)

    Minden mezőgazdasági terméknek az elsődleges piaca az adott termőhely régiója kell, hogy legyen.

    Ha nem így van, akkor az adott termőhely lassú és fájdalmas pusztulásra van ítélve.

    Fontos a magyar bor exportja, de ennél lényeges fontosabb a belföldi piac rendbetétele és a belföldi borfogyasztási kultúra újraélesztése.

    Ha az exportban keressük a beteg belföldi borpiacon való vergődésből utat akkor olyan stratégiai hibát követünk el, hogy azzal a magyar bor megfordíthatatlanul az enyészetre lesz ítélve.

  8. italosztaly mondta

    nekem van egy nagy problémám a munkahelyemen. mi vertikálisan borszőlő fajták szerint struktúráljuk a több mint 1000 féle borunkat, horizontálisan pedig árak szerint alakul a történet. ennek következménye, hogy nem lehet egyes fajták között 1 egyenes vonalat húzni. mert míg a cabsav-okból érthető okok miatt túlzsúfoltak a legfelső polcok és alig van valami legalul, addig a merlot és kékfrankos fajtákból ugyanez a jelenség fordítva alakul. aztán ha arrébb lépdelek pár métert a vörös küvékhez, bármelyik palackot ha leveszem azt olvasom rajta, hogy van bennük merlot és/vagy kékfrankos. ha csak matekozom, ezek alapján akkor is könnyen rájövök, hogy a merlot és kékfrankos nem olyan nemes szőlőfajták (mint a tudjuk mik), ezért inkább házasításra valók vagy önmagukban olcsónak számítanak. vannak kivételek persze, a posztban olvasható egy pár, de én magam ezen nem izgulnék fel annyira.
    példának okáért odavagyok Gedeonék ’11-es kövidinkájukért és a Dimenzió borászat kései kövidinkájukért, de mindeközben nem érzem azt hogy a kiváló minőségű és szemléletformáló kunsági fajtának a kövidinkának kell lennie.

Minden vélemény számít!