Törzsolvasónk, Italosztály nickjéből is visszafejthetően jól ismeri a hiperek világát. Hosszabb ideje érlelt magában néhány gondolatot, tapasztalatot, melyet most megosztott a közzel. Így veszünk bort mi, tessék megemészteni, megrágni, a következtetéseket levonni.
Milyen szempontok alapján vásárol a hiperben egy átlagfogyasztó? Mit kérdez, hogy dönt? Belső rálátással rendelkező törzsolvasónk megosztotta évek óta gyűlő tapasztalatait arról, mely szempontok vezérlik a népet, amikor bort vesz. Alábbiakban Italosztály véleménye olvasható:
Tavaly ősszel a magyar borfogyasztási szokásokról készült egy online felmérés, az itt elérhető végeredmény alfáját és omegáját pedig a felmérést készítő Borászportál bevezetőjében így fogalmazta meg:
?A kutatás legfontosabb megállapítása minden bizonnyal az, hogy az online borfogyasztók ? a várakozásoknak megfelelően ? igényesebbek, ugyanakkor közöttük is a legtöbben egyszerű borfogyasztónak tekinthetők?
Ezzel nem lettünk sokkal közelebb társadalmunk megértéséhez. Amire valóban kíváncsiak lennénk, az a legnagyobb vásárlóerőt képező átlagfogyasztó viselkedése. A fenti kérdőív kitöltői sajnos nem közülük kerültek ki, ezért én most helyzetemnél fogva megpróbálom ezt valamelyest kompenzálni.
Bár nem végeztem semmilyen felmérést és ez az iromány így nem vehető készpénznek, munkám során akarva akaratlanul szereztem sok tapasztalatot a hétköznapi vásárlókkal kapcsolatban: egy vidéki hipermarketben dolgozom árufeltöltőként és szinte csak a borokkal foglalkozom, ugyanis több mint 1000 különböző palackot forgalmazunk, melyeknek kezelése teljes embert kíván.
Borok kedveltsége szárazsági fok szerint
Az átlag magyar borvásárlónak sajnos ez az elsődleges kritériuma. Főleg a könnyed, jó ivású borokat kedvelik, melyekhez zéró hozzáértéssel úgy a legkönnyebb hozzájutni, ha a magasabb maradékcukorral (vagy egyéb dolgokkal?) rendelkező palackokat választjuk. Hipermarketben sokan nem csak saját felhasználásra vásárolnak, hanem összejövetelekre is. Egyszerre több ember ízlését nehéz eltalálni, ezért aztán inkább csippan 5 üveg félédes a kasszánál, azzal nem lesz probléma.
A borválasztás szempontjai
Megjelenés
Az első szempont tehát a szárazsági fok. A dobogó második fokát megosztva birtokolja a régió és a palack/címke kinézete. Saját felhasználásra sokat számít, ha a címkén ott virít az Eger vagy Villány felirat, de ajándékba is inkább ilyet választanak, vagy valami díszesebb palackot. A lényeg hogy olcsó legyen, mégis drágának tűnjön. 500-800 Ft-os kategóriában francia palackos tokaji borokkal kasszát lehet robbantani. (Más kérdés, hogy ezzel mennyire degradáljuk Tokaj hírnevét.)
Tanulságos volt megfigyelnem a vásárlók csavarzárhoz való hozzáállását is. Biztos vagyok benne, hogy mi borbolondok nagyon örülünk azon pincészetek kezdeményezésének, akik rövidebben eltartható 2011-es boraikat már csavarzárral és nem extra nehéz palackokkal dobták piacra. Az átlagos vásárló viszont nem érti a helyzetet, ezért inkább levették a nagyobb palackos, dugóval ellátott, 2010-es évjáratú borokat. A polcokon direkt összekevertem a két évjáratot, ennek ellenére kiválogatásra kerültek az impozánsabb megjelenésű palackok.
Persze, a túlzott feltűnés is káros lehet, nem szabad agyoncicomázni az üvegeket, mert nagy akarásnak nyögés lehet a vége. Egyesek úgy vélik, hogy ha a pofacímkéjük nem lenne nyerő, majd a nyakcímke miatt fogják őket választani. Akik ilyesmit csinálnak, azoknak elárulom, hogy nem ez fogja eladni a borukat, sőt. Egy áruházban szorosan egymás mellett sorakoznak a palackok, így a vásárlónak egyetlen esélye marad kézbe fogni a kívánt terméket: az üveg nyaka. Ha oda még pluszban mindenfélét akasztgatnak, a kutya se fogja levenni a terméket. Egyrészt, mert ahhoz a vásárlónak oda kellene figyelnie és az nem szokása, másrészt pedig ezek a kicsiny reklámtáblák ide-oda forognak, ez pedig idővel kevésbé vonzó rendezetlenséget eredményez. Nem szeretnék senkit sem bántani, csak kereskedelmi szempontból nem értem például a somlói Várkapitány pincészetet (de bárki mást is említhetnék). Szerintük boraik harmonizálják auránkat, és ezt nyakcímkék útján szeretnék a vásárló tudtára adni. Egy olyan bornál, melynek ára alulról nyaldossa a kétezret, nem hiszem, hogy ez számít. Eléggé szembetűnő jelenség tud lenni az összenyomorgatott, földre leesett, polcon otthagyott nyakcímkék kicsiny serege.
Ár
Ha ezektől a címkéktől elvonatkoztatok, van egy másik nagyon fontos tényező, ami miatt csak porosodhat a bor a polcon. Az átlagos vásárló nagyon nincs képben az ár-érték arányokkal ((vagy teljesen máshogy viszonyul hozzájuk), ezért bizonyos kategóriákban és bizonyos ársávban holt terek alakulnak ki. Az akcióktól és egy-két kivételtől eltekintve legkevésbé a 700-1000 és a 2000 Ft környéki borok fogynak. Az indoklást legalulról kezdeném.
200-400 Ft között az ?asztali? borok, 400-800 között az ismertebb techno borok (BB, Varga stb.) mozognak, és innentől 1000-ig megáll a tudomány. Ugyanis egészen idáig a legtöbben összejövetelre vagy saját felhasználásra vásárolnak, és ilyen szimpla piálásokra maximum ennyi pénzt szánnak. Az átlag magyar alkoholista hetente iszik, és ezen ?ritka? alkalmakkor a megbízható (évjáratfüggetlen) termékeket keresi, nehogy aztán megint egy hetet kelljen várni valami finomra. Jobban csak akkor nyitja ki a pénztárcáját, ha ajándékba vagy különleges alkalomra lesz a bor, annak ára viszont legalább négy számjegyű legyen, mert az már biztos jó. Aki 2000 Ft környékén gondolkodik, az meg inkább fölé lő, mint alá. Ennél az összegnél ugyan mit számít az a párszáz pengő pluszba, legalább valami tuti csúcsborra sikerült szert tenni. Elég érdekes, amikor egy szép, de ismeretlen tételt nem tudsz eladni 799-ért, viszont 1199-ért már egész ügyesen kifut a készleted. Kipróbáltuk, ?jó? poén.
Ajánlás
Nem ritka esemény, amikor a vásárló hozzám fordul tanácsért. Ajánlok is neki pár kihagyhatatlan akciót 1000 alatt, végül mégis inkább valamelyik kommersz termék kerül le a polcról. Sajnos nem kicsit paradoxon, hogy Magyarországon, ahol a területéhez képest ennyiféle hazai bor található, az átlagfogyasztó olyan konzervatív, hogy rossz nézni. A vastag pénztárcához sem feltétlenül jár széles látókör. A tehetősebbek már viszonylag sok bort ismernek, de ez csak az idő múlásának köszönhető. Rájuk jellemző a nagy tételben történő vásárlás, de csak egy fajtából kérnek sokat. Van egy szent meggyőződésük, amitől szinte lehetetlen őket eltántorítani, még akkor is, ha az a bizonyos meggyőződés olyan alapokon nyugszik, mely szerint mostanában (2012!) nincsenek jó rozék?
Vannak ehhez hasonlóan viselkedő futárok, akik az esetek többségében rendezvényre, csapatépítésre, egyéb nagy létszámú banzájra viszik a szeszt. Ilyenkor a háttérben van egy főszervező, aki nem kevés pénzt ad borra nagyon egyszerű kikötésekkel. Megjelöl egy konkrét termelőt vagy régiót, esetleg fajtát, és neki abból kell nagyon sok. Először telefonon szoktak minket keresni, hogy rendelkezésre áll-e a kívánt mennyiség most azonnal. Mivel ez nem szokott előfordulni, megpróbálunk nekik alternatívát nyújtani. Hiába töri azonban magát az ember, a különbözetet máshol próbálják majd beszerezni és semmiképp sem helyettesítik valami hasonlóval, vagy ajánlottal.
Nem állítom, hogy sosem volt sikerélményem. A fentiek mellett jelenleg azt látom, hogy a hazai borfogyasztásban egy átmeneti időszakot élünk át. Egyre több a fiatal érdeklődő a debrői hárslevelűt kereső vásárlók mellett. Sokan céltudatosan mennek be egy-egy üzletbe, de nem zárkóznak el attól, hogy tanácsokkal lássák el őket, ezzel együtt pedig többször annyi pénzt költsenek borra, mint ahogy azt eredetileg tervezték. Ehhez a most felnövő vásárlói réteghez őszintén, megfelelő alapokkal kell közelíteni, mind termelői, mind pedig kereskedői szempontból. Az idősebb fogyasztói korosztályt most még sajnálhatjuk a termelőszövetkezetes ízlésük miatt, de 10 év múlva mit mondunk majd jelenlegi saját magunkra? Nagyon remélem, hogy csak jót.
