Kisgazda álom Burgundiában

Kóstolással ünnepeltem meg az új esztendő beköszöntét. Meg pincelátogatással, újév szent napján. Burgundiában, a Cote Chalonnaise borvidéken. Az azért sokat segít, ha a francia barátok, akiket a szilveszter közös ünneplése alkalmából látogatott meg, tudják/tűrik/támogatják azt, ha az ember borbuzi, és ezt messzemenőkig figyelembe veszik a közös programok szervezése során. Így volt ez most is.

2007_02_burgundia1

Weboldal nincs, email nincs, tábla van

Miközben a szilveszteri leépülés helyszínére tartottunk, kiderült, hogy az egyik barát barátnőjének a barátnőjének az apja… szóval, borász a láthatáron, aki ráadásul pezsgőt is készít. És nem is messze, mindössze negyven kilométerre attól a ponttól, ahol már megástuk a tömegsírt az agysejteknek. Én, a (bor)utazó persze rögtön nyüszögni kezdtem, hogy talán, ha a kedves papa ráér, igazán meglátogathatnánk, tisztán emberi szeretetből, meg persze a szakmai épülés végett. És lőn: az idős borász ráállt, persze, jöhetünk, de tolmácsot hozzunk, mert ő nem beszél angolul, viszont csak újév napján ér rá, délután. Köszönjük, ott leszünk.

Lettünk. Egy közepesen agresszív szilveszteri bulit követően – amely az egyre nyilvánvalóbb globális felmelegedés okán inkább tűnt egy késő tavasz esti kertipartinak, mint a csikorgó faggyal beköszöntő újesztendő ünneplésének – enyhén másnaposan, de készen álltunk az útra. Nosza! Furgonba be, (kettesbe be, ablakot le…) és irány észak, a Cote Chalonnais. A kiindulópont Cluny közelében (itt találták fel a Bencés rendet) a hegyek közt volt, innen Givrynek tartottunk, innen egy enyhe eltévedést és rövid vitát követően, amelybe francia angol magyar és finn káromkodások vegyültek, egy kis kanyarral nyugatnak, St Denis de Vauxba. Végig szőlőültetvények között vitt az út, az ember a kultúrtáj láttán elmorzsol egy könnycseppet a gyönyörűségtől. Nyerskő házak, kisvárosok, zöldellő vetés (hónak kéne borítani a tájat emberek, meg hideg és halál! de mi van helyette? A legszebb kikelet) és a dombok borítva vannak szőlővel. Burgundia a mi szempontunkból nem más, mint egy rakat borvidék a Saone folyó mentén észak déli irányban, mintegy 250 kilométer hosszan. (Lásd térkép link fent.)

2007_02_burgundia2

“Mit keresnek ezek itt?” – gondolta Laugerotte úr

A történet Macon városa környékén kezd érdekessé válni, ez a legdélibb borvidék: a Maconnais, szigorúan chardonnay termelő falvak, szám szerint 43. Innen északra haladva a Chalon-sur-Saonne városától keletre eső Cote Chalonnais, ez 44 faluból áll, és az eredetvédelmi besorolás szerint ez a legfiatalabb: csak 1990-ben kapta meg a “villages” besorolást (a francia eredetvédelmi és borklasszifikációs rendszer szövevényeiről lásd alant.) Tovább északra, még mindig a folyó mellett találjuk a Cote de Beaunne borvidéket. Itt van a burgundi borok fővárosa, Beaunne, egy pár tízezer lakosú kisváros, ahol minden, de tényleg minden a borról szól. Ettől északra helyezkedik el Nuits-St-Georges városa, és a Cote de Nuits, a legnagyobb burgundik termőhelye. Ha folytatjuk az utazást, hosszú szünet, és némi északnyugati, erdők, és templomos lovagvárak között vivő kacskaringók után egy Chablis nevű kisvárosba érünk, itt termelik a Chablist, mely a helyiek szerint a világ legeslegjobb chardonnayje, de erről majd később egy másik tanulságos beszámolóban ejtünk szót.

“Aki a faluban nem borászkodik, az a borászok traktorait javítja”

Néhány eltévedést, és őrületes kanyart követően megérkeztünk a festői kis faluba, St Denis de Vauxba. Mint megtudtuk, alig kétszázan lakják, és ezzel a számmal elég nagy településnek számít a környéken. Enyhe április közepi idő volt, a rigók fütyültek, a lenyugvó nap narancssárgára festette az amúgy is enyhén sárgás-vöröses árnyalatú nyerskő házakat. A vad tavasz zuhanya zúdult, nem volt itt sose tél, épp csak a telefon dátumkijelzője rombolt bele az idillbe a 01-01-2007-tel.

2007_02_burgundia3

Családi vállalkozás

Hagyományos, helyi kúriában fogadott minket a borász, Francois Laugerotte és felesége Marie Heléne. Kistermelők ők, arrafelé a hozzájuk hasonlók adják a borvidékek gerincét. Az igazán híres nevek teszik ismertté a vidéket, de a népség katonaság mégiscsak a Laugerottékhoz hasonló kisborászok palackjait vásárolja. Francois nem igen értette, mit is akarok tőle. Áll velem szemben egy galambősz hatvanas kis öreg, és értetlenkedik. Újságíró. Jó de minek? Ötven kilométeres körben mindenki szőlőtermeléssel foglalkozik, aki a faluban nem borászkodik, az a borászok traktorait javítja, szóval, szerinte semmi különleges nincs abban, amit csinál. De persze, szívesen elmagyaráz mindent, csak kérdezzek nyugodtan.

2007_02_burgundia4

Házi oltár

A család – már amennyire vissza tudják vezetni – legalább négy generáció óta csak a borászatból él, mint egyébként a környéken szinte mindenki. Ezt a Cote Chalonnais-n még nyugodtan megtehetik, északabbra, a fagyveszély miatt a borászat csak kiegészítő tevékenység volt, egészen a hatvanas évekig. Öt hektáron termelnek szőlőt, ami a környéken átlagosnak számít. A birtokméretet nem akarják növelni, mert akkor fel kellene venni valakit a szőlőművelésre, így viszont Francois egyedül is meg tudja művelni az ültetvényt, hiszen a gépek megvannak hozzá, úgyhogy a maga részéről köszöni, de nem kér a munkások után járó adminisztrációból. A birtok elegendő volt arra, hogy egyetemre küldjenek három lányt, akkor meg minek vesződjenek még néhány hektárral. A szüret kivételével nincs is szükségük plusz munkaerőre, ketten bőven elegen vannak a szőlőben, és a borászatban elvégzendő munkákra. Az üzlet jól is ment, a burgundi borászat 2000 környékére újból magára talált. Francois elmondta, hogy a környékbeli borászoknak, amennyire tudja, most a jobbos ifjútitán, Sarkozy, a túlbuzgó belügyminiszter van a bögyében. Amióta Sarky a rendőrséggel keménykedik, érezhetően visszaesett az éttermi borfogyasztás.

2007_02_burgundia5

Biztos kézzel ragaszt

A megtermelt bor kétharmadát Laugerotte-ék hordóban értékesítik. A felvásárló borkereskedők általában Bourgogne kategóriában adják tovább a borukat. Ezzel azonban nem áll meg a termelés. A jobb minőségű, jobb termőhelyről származó maradék egyharmadot Laugerotte-ék maguk palackozzák le, és az így évente megtermő 12-15 ezer palack bort saját néven értékesítik, Cote Chalonnais besorolással. Ami ugye nem village, de nem is egyszerű bourgogne.

Osztályharc

A francia borosztályozási rendszer pofon egyszerű, mindössze franciául kell hozzá tudni (na jó, némi latintudással a dolog megoldható) és az átlagfranciánál egy kicsit jobban kell ismerni az ország földrajzát, különös tekintettel a térképen nem jelölt kis falvakra, és az ezek határában megbújó dűlőkre, fél- és negyedparcellákra, valamint a nyúlcsapásokra. Viccet félretéve, a francia borrendszertan földrajzi alapú. Ezért érzi magát úgy az utazó, ha egy ismertebb borvidéken autózik, vagy vonatozik, mintha egy jobban felszerelt borbolt polcai előtt sétálna. A kresztáblákon folyamatosan olyan helységnevek jönnek szembe, amelyeket valószínűleg már olvastunk borosüveg címkéjén. Aki a jó bort szereti, nagy valószínűség szerint nem téved el Franciaországban.

“Ne keressünk benne rációt”

A fajtát egyszerűen nem jelölik a palackon, hiszen bizonyos borvidékeken csak bizonyos fajták engedélyezettek, tehát egyértelmű, hogy ha valaki burgundi vöröset iszik, akkor az az illető vagy tiszta pinot noirt, vagy pinot noir-gamay küvét hörpöl. A rendszer lényege tehát az eredet, a szőlőültetvény helyének megjelölése. Minél pontosabban olvashatjuk ezt a palack címkéjén (nagyjából így: X borvidék, Y-szent-alsó-menti-alatti-felső-Z falu, W dűlő, a negyedik tőkétől kicsit balra – viccesnek tűnhet, de így van) annál drágább borról van szó. A besorolás Burgundia esetében ez mindösszesen száz féle eredetet jelenthet. Senki ne csodálkozzon, ha nem tudja követni, és ne keressen benne rációt: a rendszert egyszerűen nem arra találták ki…

Tájbortól a grand cru-ig

Van ugye az általános Bourgogne, ez nagyjából a tájbor kategória. E fölött jönnek azok a borok, amelyekben már van helységnév, de még benne hagyják a Bourgogne jelölést is, ilyen például a Bourgogne Aligoté, a Bourgogne Haut-Cotes de Beaune, és még 20 hasonló besorolású bor. A minőségi szint a Villages, vagyis falu megjelöléssel ugrik. Itt kihagyják a Bourgogne szót, aki nem tud arról, hogy az illető település Burgundiában van, az magára vessen: ilyen pl az Aloxe Corton, a Gevery Chambertin, a Nuits St George o Nuits, ésatöbbi, van belőle összesen 47 darab. Ugyan ezen a szinten, de kissé jobb minőség esetén még becsúszhat egy-egy premier cru, amely elvileg már a dűlőt is jelöli. A csúcskategória a grand cru, itt már csak a dűlő neve van feltüntetve, minden más fölösleges: Corton Charlemagne, Romanés-Conti, Clos Sant Denis. Ez már a kézzel gyártott sportkocsi kategória, van belőle 33 darab. Persze semmi sem garancia semmire, simán előfordulhat, hogy egy villages besorolású bor lemos egy premier crut.

Van fehér, és van vörös

Laugerotte-ék borai tehát Cote Chalonnais besorolásúak. Rövid beszélgetés után felkerekedtünk, hogy megszemléljük őket. Nem kellett messzire menni, a palackos érlelő a ház alatt van, az a pár ezer palack simán elfér a pincében. Fehéret-vöröset egyaránt készítenek, a két burgundi alapfajtát használják: chardonnayt és pinot noirt, semmi cifrázás a borvidék kisebbségi szőlőivel, az aligotéval, és a gamay-jel. Van tehát fehér, van vörös, és ami igazán megdobogtatta a szívet, a pezsgő helyi változtata, a Cremant de Bourgogne.

A kóstolót 2005-ös chardonnay-vel nyitottuk: illata virágos, ropogósnak tetszik, azonban az íz egy kicsit tömítős, túl lágy, nekem kevés benne a sav. A fehérbor után egyből vörösre váltunk 100 százalékos pinot noir következik, ugyanis a Cote Chalonnais-en nem termelnek gamayt. A 2004-esen látszik igazából Francois filozófiája: ő csak a gyümölcsöt akarja, és ez látszik is. Diszkrét meggyes-vörösbogyós illat után tiszta vörösbogyós gyümölcsízt kapunk, könnyű, 12,4-es alkoholtartalom mellett, a bor színe olyan, mintha nem is vörösbor, hanem siller lenne. Kis rumos ezek-azok figyelgetnek be utóízként. A tannin lassan bomlik ki, végig a háttérben marad. Francois a poharakat töltögetve elmondja, elsősorban “csendestársnak” nem hivalkodó italnak szánja borait. A 2003-as pinot azonban jóval zsírosabbra sikerült annál, semhogy szerényen meghúzódjon az asztal sarkán. 2003 nyarán Burgudnia, miképpen Európa déli fele általában (beleértve kis hazánkat is, ha tetszenek emlékezni) egy gyufás skatulyához volt hasonlatos, minden kiégett, bozóttűz ért bozóttüzet. A szőlőültetvények igencsak megszenvedték a meleget, amely borszempontból nagyon jó dolog: igencsak koncentrált borok születtek abban az évjáratban. Ebben a 2003-asban is van anyag rendesen, szinte hallani, ahogy nyög a szőlő a perzselő nap alatt. A bor vagy három-négy árnyalattal sötétebb a 2005-ösnél, erőteljes feketemeggy illat, a gyümölcsös könnyedség helyett inkább dohányos, de fanyar mákossütis ízek játszanak, 13 fokos alkoholtartalom mellett. Nekem ez volt a favorit.

2007_02_burgundia6

Műanyaghordó is van

Megnéztük magát a borászatot is, pár utcával följebb a domboldalon. A borház és a tároló nem a magyar lépték szerinti kis pince-kis hordók leosztású. Két nagy terem közül az egyikben üvegszálas műanyagtartályok állnak, a másikban meg ászokhordók, olyan 5-8 hektósak, meg nagy, szögletes fémtartályok, a hetvenes évekből. A felszerelés egy kicsit kopottas, de minden tiszta. A bort egy hatalmas betontartályban erjesztik: a francia törvények ezt lehetővé teszik, a technológiát a magyar borkombinátokban is alkalmazták, ízlések és pofonok, személy szerint nem sajnálom hogy Magyarországról már kiszorult. Francois sokadszorra is elmondja, hogy nem nagyon szereti a fa ízét, ezért semmi barrique, őt a gyümölcs érdekli. A fából éppen eleget vesz fel a bor az ászokhordóban, amikor héjon áztat, nem kell azt tovább erőltetni. Bár azt vártam, hogy igazi kisüzemű kézi pezsgőpincészetbe lépek, az ehhez szükséges eszközöknek nyoma sincs, sehol a megdöntve állványba dugdosott rázogatni való palackok… Mint kiderül, annyira azért nem megy jól az üzlet, hogy azért a pár száz palack pezsgőért megvegyék az összes showkelléket, girpoalettástul fagyasztóstul mindenestül. A pezsgő alapjául szolgáló küvét a közeli Givryben dolgozza föl egy nagyobb borász szövetkezet, aztán már lepalackozva hozzák vissza. A környékről mindenki hozzájuk hordja a pezsgőnek valót, olyan elven működik ez, mint Magyarországon a bér-pálinkafőzés. A leszállított cremant aztán a háznál látják el mindenféle címkével, felségjellel, én is így, frissen fellobogózva kapom meg a megvásárolt három palackomat. Laugerotte-ék nem is adnak el viszonteladóknak, a palackozott bor háztól elfogy, “a vigyék jó hírünket” típusú marketing segítségével egy év alatt simán elmegy 10-12 ezer palack. Ezt tettük most is. Ha bárkit érdekelne a dolog: Francois Laugerotte, Saint Denis de Vaux, Cidex 12. A Cote Chalonnais-i körforgalomban Mellecey felé kell elfordulni, a faluban pedig bárki megmondja, hogy merre van a borászat. Az mindenesetre biztos, hogy nem szabad a központi ipszilon-kanyarban balra tovább menni…

Minden vélemény számít!