Légli Ottó lett az Év Bortermelője

Kihirdették a Magyar Bor Akadémia által gondozott „Év Bortermelője 2010” cím nyertesét, az idén Légli Ottóra esett a választás. Idén ez a borász második komoly kitüntetése, korábban ő kapta meg a Borászok borásza címet.

A díj nem egy bor kiváló minőségének elismerését jelenti, hanem a nyertes bortermelő több éven át tartó, kiemelkedő teljesítményéért, borainak állandó kiváló minőségéért, azok hazai és külföldi sikereiért adományozható, áll a Magyar Bor Akadémia közleményében.

A borász elmondta: „Mottóm a tisztesség és természetesség. Aki hozzánk betér, annak ingerekben gazdag, izgalmas, egyedi élményeket ígérek. Abban bízom, hogy vendégeink számára is nyilvánvaló lesz, hogy milyen elvek, értékek alapján élünk, gondolkodunk, hogyan dolgozunk, gazdálkodunk.”

Légli Ottó a Kertészeti Egyetem Főiskolai Karán diplomázott. Az 51 éves balatonboglári borásszal édesapja, édesanyja szerettette meg a szőlőművelés, borkészítés mesterségét. Pályafutását a Balatonboglári Állami Gazdaság Kísérleti Telepének vezetőjeként kezdte, majd a rendszerváltás évében, 1989-ben saját borászatot alapított, amit jelenleg is vezet.

Jelenleg 31 hektárról szüretel, évi 1200 hektoliter bort készít, melynek 90 százaléka a hazai piacon fogy el, a maradékot Angliába, az Egyesült Államokba és Szlovéniába exportálja. Elmondása szerint legkedvesebb bora a Banyászó Olaszrizling.

Légli Ottót korábban a szakma is óriási elismeréssel illette, amikor őt választották a Borászok borászának.

Idén a legtöbb szavazatot kapták még:

Áts Károly – Tokaji borvidék
Dúzsi Tamás – Szekszárdi borvidék
Gálné Dignisz Éva – Kiskunsági borvidék
Vida Péter – Szekszárdi borvidék

Minden vélemény számít!