Lenkey 2006 – évjárat bemutató

Kevés olyan pincészetet tudnék mondani, akinek a 2006-os évjárat bemutatója kapcsán nem rettennék meg. Lenkey Géza ilyen. Miközben a 2007-es, 2008-as és 2009-es palackok már kint vannak, ő úgy gondolta, a 2006-osoknak csak most jött el az idejük.

IMG_8752

A kóstolón is hangsúlyozta azt, amit egyébként a boraival is képvisel, hogy hisz az érlelt tokaji borokban. Miközben neki is vannak „frissebb” tételei, mint például a Fecsegő vagy a Korai öröm, természetesen ezek sem klasszikus újborok.

„Az idő nem elvesz belőlük, hanem hozzáad.” – És tényleg. Van valami abban a mádi pincében és azokban a szőlőterületekben, amik egészen egyedivé, összetéveszthetetlenné és varázslatossá teszik ezeket a borokat.

2006 hűvös, de kiegyensúlyozott év volt, az eddigi legszigorúbb terméskorlátozással a pincészetnél. Október 27-én kezdték a szüretet, ami novemberben is száraz borokat hozott. Spontán, hordóban erjedt, hosszan palackban érlelődött, lassú fejlődésű borok. „Innen jött a tíz év is.”

Kishegy Furmint 2006
Édesboros terület, ahonnan eben az évben készült először száraz furmint. Déli fekvésű dűlő, magas agyagtartalmú vöröses nyirok talaj, kőzettörmelékkel. „Az én kis Burgundiám” – ahogy Lenkey Géza emlegeti. 7 hónap hordóban, 9 év palackban. 12% alkohol, 6,9 g/l sav, 2,7 g/l maradékcukor.

Kifejezett fémes ízzel nyit, sárgahúsú gyümölcsök, zöldfűszer, sósság, aszalt citrusok, pörkölt magvak, száraz sherry-re emlékeztető aroma, mandarin, gyömbér, később visszakóstolva füstös aromák. Szikár és visszafogott tétel, jó egyensúllyal, kellő komplexitást mutatva. Szinte könnyednek érzem a kortyot, nincs semmi tolakodó benne, szép, kiegyensúlyozott bor.

Holdvölgy Furmint 2006
Melegebb dűlőként jellemzi a területet, déli és nyugati kitettséggel, erősen ásványos, riolittufás, magas agyagtartalmú vörös nyiroktalajjal. 7 hónap hordóban, 9 év palackban. 12% alkohol, 7,1 g/l sav, 2,5 g/l maradékcukor.

Érett gyümölcsös illat, sárga alma, ringló, füge, fűszerek, fémesség, határozott citrusok, sósság, almadzsem, almahéj, gyógynövény, grapefruit, karamell, némi kámforosság. Frissnek hat az élénk savak, és a fanyarba hajló, citrusos aromák miatt, amit a maradékcukor egyensúlyba billent. Jó az egyensúlya és a szerkezete, komplex tétel, kedvesebb aromákkal. Elegáns, szép érett furmint.

IMG_8753

Bomboly Furmint 2006
Délnyugati dűlő, riloittörmelékes nyiroktalajjal. 12 hónap hordóban, 8,5 év palackban. 13,5% alkohol, 7,3 g/l sav, 1,9 g/l maradékcukor.

Petrolos illattal nyit, sárga alma, körte, keleti fűszerek, gyógynövény, sósság, kis menta, némi mazsola, grapefruit magos kesernye. Komplex és hihetetlenül szikár, zárt tétel. Az egyensúlyba itt beleszól a kicsit melegítő alkohol és a magas sav. Semmi kedvesség vagy behízelgés, a maradékcukor mintha nem is lenne. Elsőre úgy érzem, hogy még, még idő kell neki, hogy a kétségkívül jó alapanyag kibontakozhasson.

Úrágya Furmint 2006
Délnyugati fekvésű dűlő, vulkanikus eredetű kemény riolitköves, kisebb-nagyobb sziklákkal tarkított talajjal. 7 hónap hordóban, 9 év palackban. 12% alkohol, 7,5 g/l sav, 3,8 g/l maradékcukor.

Birsalma, kis petrolosság, fehérhúsú gyümölcsök, pomelo, sós-kövesség, kandírozott narancs – és citromhéj, gyógynövény, kis méz, fűszerek, némi sherry-s aroma. Jó szerkezetű és egyensúlyú bor, élénk savval, a maradékcukor szépen kerekíti a kortyot. Komplex tétel, érett aromákkal, citrusos lecsengéssel. Elegáns, nagyon szerethető és nagyon szép furmint, amiért könnyű rajongani. A kóstolón a kedvencem.

Bomboly Hárslevelű 2006
14 hónap hordóban, 8 év palackban. 13,5% alkohol, 7,4 g/l sav, 4,9 g/l maradékcukor.

Alma, ringló, méz, gesztenye, sósság, citrushéj, gyógynövény, némi kesernye. Valamivel kedvesebbé teszi a maradékcukor, és a fajta, mint amilyen a Bomboly furmint volt, de nagyon hasonló karakterek. Az alkohol itt is melegít kissé, a magas sav friss érzetet ad a kortynak. Szikár, érezni rajta, hogy jó az alapanyag, a dűlő karaktere – egymás mellett kóstolva a két fajtát – egyértelmű és felismerhető.

Kishegy Hárslevelű 2006
7 hónap hordóban, 9 év palackban. 12,5% alkohol, 6,5 g/l sav, 5,2 g/l maradékcukor.

Vajas, füstös illattal nyit, méz, almakompót, almahéj, édesfűszerek, sósság, fahéj, citrushéjas kesernye, kövesség, tercier aromák, gomba és karamell. Jó egyensúly és szép szerkezet jellemzi. Komplex tétel, jól áll neki a maradékcukor, kerekké teszi. Igazán nagyszerű, egységes képet mutató hárslevelű, egyedi karakterrel, hosszú lecsengéssel.

Ha sorrendet kéne mondanom, akkor az most az Úrágya Furmint, Kishegy Hárslevelű és Holdvölgy Furmint lenne. Ebben a hármasban egyébként (a sorrend változott) a körülöttem ülőkkel nagyjából egyezett a véleményünk. Tavaly karácsonykor az akkor tíz éves, 2005-ös December Furmint volt nemcsak az év bora nálam, de életem egyik bora is, így csak ajánlani tudom, hogy az idei ünnepekre szerezzetek be ezekből a palackokból.

Minden vélemény számít!