Lenkey: töretlenül tovább

Lenkey Géza kicsit besokallt magától – mármint attól, hogy állítása szerint túl sokat szerepelt. Ezért visszavett egy kicsit. Aztán úgy érezte, ideje előlépni és megmutatni mostanság miben mesterkedik.

Gézával azt követően találkoztam, hogy megtartotta tízsoros kóstolóját, bemutatni, mivel is foglalkozott a mádi pince mélyén. Nekem ugyan nem tűnt fel, hogy túl sokat szerepelt volna korábban, de ha ő mondja, elhiszem. Mindenesetre, a kis kihagyás, meditálás, remetéskedés, már ha erről volt szó, mindenképpen előnyére vált – mármint, amennyire ezt boraiból meg tudom állapítani.

Lenkey Gézával folytatott beszélgetésemet itt lehet meghallgatni. A kezdetek után kikristályosodó cél ma is ugyanaz, mint amikor először találkoztam boraival, legfeljebb egy kicsit tisztább: karakteres, eredeti tokaji borokat készíteni, melyek hűen mutatják a terroirt, a fajtát és nem fekszenek le a populáris trendeknek. Azok után, amit most kóstoltam, azt hiszem sikerül a cél felé navigálni.

Lenkey Fecsegő 2011

Amikor azt írtam, hogy Géza borai nem fekszenek le a populáris trendeknek nem arra gondoltam, hogy csavarzárral ellátott, könnyedebb stílust nem készít. De készít, ezt. Azért arra felhívnám a figyelmet, hogy 2011 –es borról van szó, nem egy borvidéken már el is fogytak a franc-ok és cabernet-k ebből az évjáratból. Ez ennek ellenére egy nyári bor. 80% furmint, 20% hárslevelű. Zöldes reflex, hersegő savak, rengeteg citrus, főleg lime és grapefruit. De van itt zöldalma és szőlő is, meg némi fehérszirmú virág. Jól behűtve aperitifnek vagy fröccsnek is klassz.

Lenkey Korai Örömök 2011

Intenzív illat, pemetefű cukorkával, egy kis mentával és sok körtével. Miután kitöltöttem, ki kellett mennem egy percre, a szobába visszatérve lehetett érezni az illatát. Ezek mellett mézesség van még benne, szájban ugyanezek az aromák köszönnek vissza, intenzív almás-körtésség, határozott savak, ásványosság, közepesnél kisebb test. Egy kicsit több az utóbbiból nálam elfért volna, de így is elég harmonikusnak találtam – pedig a vidékre nem igazán jellemző korai fajtákból készük: zenit, zengő, zalagyöngye, ottonel muskotály és cserszegi fűszeres – plusz 15% furmint.

Lenkey Tíz Hordó Furmint 2009

Több dűlő házasítása (Holdvölgy, Vilmány, Bomboly és Korposd Mádról és Hegyfarok Bodrogkeresztúrról), 8 hónapos hordós érlelés, majd másfél éves palackérés. Intenzív és érett illat, gesztenyés, virágos és fanyar, zöldfűszeres – tárkony – gyógyfüves és ásványos. A hordóhasználatot is diszkréten érezni, némi vanília képében. Belekortyolva érti meg az ember, mit értett azon Lenkey Géza, hogy vannak borocskák, meg vannak borok. Ez kétségtelenül az utóbbi kategória. Szájban érezni némi oxidációt, ez kimondottan jól áll neki, reszelt almás aromákat ad. Citrusokban dúskál a korty, ez a vezérelv, erre épül minden más. Kövek, édesfűszerek, zöldalma, friss körte és érett, lédús lime és némi trópusi gyümölcs, alapvetően ananász. Hosszan kitart.

Lenkey Túlélő 2008

Már akkor sejtettem, hogy jó barátok leszünk, amikor kitöltve megláttam mélybe hajló arany színét. Aztán megéreztem az intenzív gyógyfüves, friss és reszelt almás, botritiszes és minerális illatot és biztos voltam benne. Tovább szagolgatva rájöttem, hogy a fűszernövények mögött egy dús, propoliszos-mézes vonal húzódik, amely a kortyban is végig érezhető. Szájba véve a mézesség és virágporosság jutott először eszembe, majd egy birsalmasajtos vonal sejlett fel, amit azonnal megtámasztottak a határozott savak, citrusok és friss gyümölcsök, főleg zöldalma, majd a kövesség. A 60% furmint 30% hárslevelű és 10% sárgamuskotály éppen hogy túlélte az elmúlt 40 év legdurvább lisztharmatfertőzését, 10 hektárról 3200-valahány palacknyi élte túl.

Lenkey Dárius 2008

Az előző testvére, a kegyetlen évjárat édesbora, 81% furmint és 19% hárs, 65 gramm/liter maradékcukor. Mély szín itt is a pohárban – mintha ez jellemző lenne a Lenkey borokra. Illata is intenzíven árad szét, dióméz, hordófűszerek, friss zöldfűszerek és alma. Aztán kamillatea. Érdekes, hogy a mély aranyba hajló szín is zöldes reflexekben játszik. Aztán az első korty ízrobbanást hoz a szájban: méz, kapor, birslekvár, botritisz, barackbefőtt. A hosszú, rendkívül zamatos korty végén a határozott ásványossággal együtt érett trópusi gyümölcsök, kandírozott gyümölcsöket érezni. A test médium pluszos, az alkohol kicsit efölé lő, de ilyen komplex bornál nem zavaró.

Lenkey December 2005

December 13-i szüret (-5 fokban!), 100% furmint. Alig párszáz palack készült. Orrban intenzív aszús, botritiszes, rumos fűszeres jegyek. Rumos-mazsolás sütemény, reszelt alma és aszalt barack. Szájban határozott savgerinc, pompás fino sherrys zamatok, egy kis élesztő némi friss almával, diós-mazsolás lecsengés. Nem megfáradt bor, inkább különleges desszert, annak ellenére, hogy száraz. Erre érdemes odafigyelni, mert a palack megtévesztő.

Értékelés tekintetében ezek a borok egytől egyig 4-4,5 csillagot kapnak. Tessék csak megnézni az árakat, ilyen minőséget ritkán találni ennyiért. Magam részéről egyáltalán nem zavarna, ha Géza megint kicsit többet szerepelne – de azzal is megelégszem, ha időről időre kóstolhatom a borait. Kellenek az ilyen kispincék.

Minden vélemény számít!