Vesztergombi József pincéje nem hivalkodik, sőt az ember gyakorlatilag elsétálhat mellette, anélkül, hogy tudná: a tradicionális borászkodás alkimista műhelye ez, ahonnan igen figyelemre méltó palackok bukkannak elő. A régi parasztházban meglehetősen szerények a körülmények, max. 7-8 fő befogadására van hely, belépve az ember egy dolgos, feledékeny szaki irodájában találja magát, szerte papírok, apehes borítékok, és persze borok mindenhol.
A mester elmondása szerint az egészben a bor a legjobb, az összes többi infrastruktúra hiányzik. Telefonon, vagy személyesen lehet bejelentkezni, ha igen a válasz, azt meg kell becsülni: Vesztergombi József ritkán fogad vendéget, azokat pedig igen megválogatja. Előnyben azok, akik értékelni tudják a bort.
91-es kadarka?
A pince technológiailag nem éppen a legutolsó divat szerint van felszerelve. Van, aki inkább erre fordít pénzt, van, aki piacfejlesztésre ? ezen lehet vitatkozni. Érdekes dilemma, hogy előbb az alapanyag legyen-e olyan szintű, hogy ne lehessen benne hibát találni, és ehhez kell keresni a piacot, vagy fordítva. De vajon mi a piaci igény? Kérdés az, hogy fontos-e a piacnak az, hogy megmaradjanak az érezhetően helyi terroir-jegyek, a változatok (akár Szekszárdon belül is) a világfajtákra, és a helyi fajtákra egyaránt. Magyarország kis piac és rendkívül változatos: sok kis tétel van, exportra nem elégséges mennyiségben. Másrészt viszont így lehet olyan ékkövekre akadni, mint a Remete-borok. Olyan ez, mint a francia piac kontra ausztrál piac kicsiben.
Ha már a kadarnál tartunk: a mester meséli, hogy bátyjával talán egyedül ők rendelkeznek olyan évjáratokkal, melyek nincsenek máshol Szekszárdon. Egy ilyen muzeális kadarka-kóstolót gyakorlatilag nem lehet megfizetni, minden szempontból rendkívül tanulságos. 91-es, 92-es, 93-as kadarkákat lehet még kóstolni, amelyeket közösen csináltak Ferivel. De 2000-től 2006-ig is van már saját. És ezt a sort a Remete még kékfrankosból is tudja prezentálni. És ha már itt tartunk, hadd idézem magunkat (ilyen bárgyún), mégpedig a szekszárdi sampling tesztet:
„Végre egy kadarkaszínű kadarka, kiáltotta Sinkó Kriszta a bor pinós-kadarkás-barnulós színe láttán. Aszalt gyümölcsös illatát palackbuké színezi, ízei követik az illatát, élénk savak, összességében ez gazdag, szép kis bor. Könnyed, játékos, légies textúra, kellemes lecsengés. Ízében fűszerek, valamint meggy és cseresznye.”
A mérés a lényeg
V. Józsi eredeti, tanult szakmája szerint gépészmérnök, műszaki ember, megtanult egy racionális, nagyon következetes gondolkodásmódot, magyarán, amit lehet, azt tessék megmérni. „Mérni, mérni és mérni, és ezzel nem áll szemben a Kállay Miklós professzor úr tanítása: tessék kimenni a szőlőbe, leszedni 28 és fél fürtöt, lehetőség szerint olyan helyekről és úgy, hogy a minta tükrözze a területet, és ebből lehet következtetni, hogy hol tart a cukor, és a sav, összhangban vannak-e?” Ha ez eléri az optimálisnak tartott szintet, akkor lehet szedni. Az pedig vérmérséklet kérdése, hogy mennyit hagy az ember a tőkén és mennyit metsz.
V.J. nem akar versenyezni a nagyokkal: évente 40-50 ezer palackot ad el, 6-7 fajtából. Tavaly telepített olaszrizlinget, eddig nem volt fehér, és cserszegi fűszerest. A klasszikusok ? kadarka, merlot, kékfrankos, cabernet franc ? mellett így bővült a kínálat. A 8,2 hektár szőlőből a cabernet franc a legtöbb, kadarkából van a legkevesebb. A vendégeknek kellett a fehér, innen jött a rizling és a fűszeres ötlete. Az olaszrizling azért, mert édesapjának volt régen, a cserszegi meg azért, mert annak a mester nagyon szereti a borát. A könnyed, elegáns, illatos, jól iható bort nem szégyen szeretni, mondja.
Egyébként, mondja, az embereknek egészen furcsa elképzeléseik vannak a cserszegi fűszeresről: sokan meg vannak arról győződve, hogy ez egy édes, lötyi-mötyi bor ? hát ez nem igaz. Ha 19 mustfok körül le van szedve, normál terhelés mellett, ez mondjuk 2,5 kilót jelent tőkénként, akkor egy nagyon friss, élénk savú, jó bort lehet belőle készíteni. Az olaszrizling még nincs kereskedelemben, de nagyon oda kell rá figyelni, nyáron, 40 fokban jól behűtve állati jól feledteti a nehézségeket.
Persze Remete Józsit, ahogy páran hívják, inkább a vörösökről ismerjük, Dr. Nemtudomka ódákat zengett a 2003-as Sillerről, amely mint tudjuk a magyar rozé, ha már ilyen hagyományosan nem volt nekünk. Az általános Remete-bor arról ismerszik meg: nem túlzottan koncentrált, nincsen radikálisan hozamkorlátozva. jó a sav-alkohol-tannin egyensúly, a harmónia a lényeg, nem az extrakt egetverő gramm per literei. Ha valaki inkább a komolyabb extraktokat keres, a 2003-as Cabernet és Kékfrankos lehet inkább a világa. Bauer úrnál ? akivel bármikor szívesen kóstolunk ?, a Karaffában lehet még keresni máshol nem kapható Remete-féle bort.
Jó kereskedő, jó beszélgetés
Ha már Bauer Györgynél tartunk: Vesztergombi Józsefnek elég karakán véleménye van a kereskedőkről, nem is paktál le akárkivel: „Ismerje a bort, ismerje a szőlőt, ismerje a termelőjét, ismerje a fogyasztót. Ilyen a jó kereskedő” mondja, aztán jóízűt nevet.
A pincében ugyanis a kóstoló mellé külön kérésre hidegtálat, almát, diót, szóval ilyen apróságokat ad ? mindezt nyersanyagárban. Magáért a kóstolóért (és ezt alig merjük leírni) sokszor nem kér semmit, neki az a lényeg, hogy aki ellátogat hozzá, ismerje meg a borait, és vegyen egy palackkal. Szerintünk meg még egy dologért érdemes elmenni a remete műhelyébe: azért, mert jól el lehet beszélgetni a mesterrel. Ez pedig egyre ritkábban fordul elő manapság.
