Mit nekünk Bécs?

“Én vagyok az út, az igazság és az élet” – áll a Szent István Bazilika homlokzatán. Amikor az orkán erejű szélben (de napsütésben és egyben hóesésben) kiértem térre azon gondolkoztam, vajon összefér-e a vallásos áhítat, az ünnep-várás, az advent a bazározással, meg ugye a gasztronómiával?

A gasztronómiáról meg az a kérdés ugrott be, hogy végre át tudjuk-e ugrani saját árnyékunkat és a közönséges, vizezett forralt boron és drága, kiszáradt füstölt csülkön felül milyen újítást tudott becsempészni az új szervező brigád a már hagyományosnak mondható vásárba. Elárulom: igen, át tudtuk lépni. Méznyalás a javából, kis csapatunk végigette az eseményt a rendezők meghívására.

Első állomásunk a Finlandia strand, a többiek vodkával dúsított bódítót isznak (szemmel láthatóan forrót). Az árak 500 és 850 Ft három decire. Én az alkoholmenteset választom, autóval jöttem. Jól esik a metsző szélben a vaskos gyümölcsös, dzsúzos ital szépen megrakva ribizlivel és eperrel.

Második állomás a Stelázsi – „Könyvek a padlásról, lekvárok a kamrából”. A polcokon antikvár-hangulat, előtte vegyes lekvár és szörp felhozatal. Tamás Ervin termékeit is látom a Csopakról, ez jó jel. Ezer forint körül már 200 gramm lekvár beszerezhető, rákóstoltunk, rendben van. Szíveslátást, kolbászt és sajtot kapunk. Titkos tipp: Borsa natúr, vagy csokival bevont gyümölcsfalatka 180 Ft-ért.

Megállunk az Omnia standnál. Nagy logó: „Terület szelektált prémium szemes kávé”. Az jutott eszembe, nem lehet egyszerű egy viszonylag kommersz márkát prémiumba átpozícionálni. Pedig vezetőnk azt mondja, a kávénak lelke van és számít az évjárat is, meg a talaj és kitettség, a maradékcukor és a kései szüret… Tisztára, mint egy bornál – bevallom őszintén, kissé szkeptikus vagyok. De szakértőnk kedves és olyan lelkesen mesélte, hogy magával ragad a sztori. A kóstolt brazil kávé sűrű és tartalmas, édes utóízzel. Poharas kávé 400 és 700 forint között kapható, borok decire is kimérve 350 és 1000 között.

A Vörös Homárnál nem éppen tájjellegű, de hiánypótló halételek találhatóak (osztriga, rák és hasonlók). Halászlével, gulyással tömik be a fennmaradó piaci rést. Szinte minden 1500 Ft, de a tál gulyás amit kóstoltam kellően kiadós. A „műanyag” tányér is inkább valami puha, habszerű anyagból van, kevéssé hajlik a folyadék súlya alatt.

Magyar szabadalom és találmány a “KolbIce” (ejtsd: kolbájsz, azaz kolb-jég), ami kenyérszerű tésztából készült tölcsérbe töltött sült kolbászkákat jelent, választható feltétekkel. Valahol a hotdog és a gyros határán egyensúlyoz a műfaj, de nagyon laktató, valamint végre “hazai” jellegű. Alapár 1200 pénz, de egytől is el lehet telni.

Zárásként forró csoki: kifogástalan, talán a legjobb, amit életemben ittam. Ajándék bögrével 800 és 1000 Ft, de baromi vastag. Egy bögrében 5 dkg (fél tábla) csoki van.

A vásár január elsejéig nyitva van, jégpályával, melegedő hüttével, gyermek-foglalkoztatóval és térzenével. Idén nem megyek Bécsbe az adventi vásárra, de ezek után nem fogom hiányát érezni.

Minden vélemény számít!